14.FEJEZET

Together

Visszagondolva elég sok minden tisztává válik számomra. Akkor is kicsit furcsának tartottam néhány helyzetben a reakcióját, de most már értem, hogy miért tette. Már mindent értek. Csak az nem tiszta számomra, hogy a fenébe nem vettem észre mit érez irántam? Hogy lehettem ilyen vak? Annyi apró jel volt. Szinte mindenki egy párnak látott minket, de amikor felsorolták az indokokat, én csak nevettem rajtuk, hiszen abban bíztam, hogy csak nem látják tisztán a helyzetet, de hatalmasat tévedtem. Ők láttak tisztán, és én voltam a vak. Lehet, hogy Andy sosem mondta ki konkrétan, de észre kellett volna vegyem, hogy mennyire kiakadt, amikor egy fiú miatt sírtam, vagy ha valaki nem úgy bánt velem, ahogy megérdemeltem. Arra is emlékszem, hogy néhány érintésétől kirázott a hideg. Lehetséges, hogy valahol mélyen elrejtve magamban éreztem, hogy valami nincs rendben, de erre nem gondoltam. Mindig szeretett és sosem voltunk barátok ennek köszönhetően, talán ezért éreztem magam néha amikor együtt aludtunk furcsán. Egy ágyban, ölelő karok között. Ki mondhatta volna el, hogy így alszik egy baráttal, aki nem is a pasija? Rajtam kívül azt hiszem nem sokan. 

Aztán ott van az a nap. Az a nap, aminek életem egyik legszebb óráinak kellett volna lennie, de végül maga lett a pokol. Akkor akarta elmondani nekem, hogy mit érez irántam, de velem sorra történtek a katasztrófák. A barátom szakított velem, és nagy nehezen bele kellett törődnöm, hogy igazából sosem szeretett, míg én őt teljes szívemből. Aztán ott volt az egyetem. Nem vettem fel rá, pedig minden arra utalt, hogy bent vagyok, de utolsó pillanatban felhívtak, hogy még sincs így. Apa is elment, pedig vele mindent meg tudtam beszélni. Rá lett volna szükségem azokban a percekben és Andyre, de mindketten elmentek. Néha úgy érzem, hogy apa halálán még mindig nem tettem túl magam, de tudom, hogy most már nem egyedül kell megbirkóznom a dolgokkal, hanem Andyvel és a többiek segítségével. Nem fogok elbújni és magamba roskadni teljesen, mert az nem lenne helyes. De itt nem csak nekem van szükségem segítségre, hanem neki is. Magát okolja valami olyan miatt, aminek egyáltalán nem ő az okozója. Nem tehet róla, hogy ez történt velem azon a napon. Nem azért jött az a sok rossz, mert ő el akart magával vinni és bevallani nekem, hogy mit érez irántam. Egyszerűen csak ilyen kiszámíthatatlan az élet. A rossz dolgok csövestül jönnek és szinte mindig akkor, amikor nem számítasz rájuk. Azt hiszem lassan kezdem megérteni, hogy mit miért tett. Jobban belegondolva lehet én is így cselekedtem volna. Biztosan magamat éreztem volna felelősnek az egészért, hiába sejtettem volna, hogy ez irtó nagy baromság, de ha csak nézzük a dolgokat és nem gondolkodunk, akkor így látszik. 

De a múlttal már nem szabad foglalkozni. Nem számít, hogy mi volt, hiszen már vége van. Már csak az a fontos, ami a jelenben történik. Most itt van velem, és tudom, hogy nem fogom elveszíteni történjen bármi. Megbánta, amit tett... én is megbántam, hogy akkor elment talán, hiszen ha itt maradok, akkor tudtam volna mindenről sokkal hamarabb, mivel keresett. Szeretem őt, ahogy ő is engem. Nem tudom, hogy mi lesz a történetünk vége, de abban biztos vagyok, hogy nem akarok tőle elszakadni. Vele kell lennem, mert szükségem van rá. 

- Igazán ijesztő vagy, ahogy egyik pillanatban mosolyogsz, a másikban pedig pont úgy festesz, mintha elsírnád magad - szólal meg az öcsém, akinek a jelenlétéről eddig nem is tudtam. - Tudod, nagyon örülünk, hogy végre megbeszéltétek a dolgokat és nem kell elviseljem a gyerekes próbálkozásaitokat, hogy a másik agyára menjetek. Anya is örül nektek. 

- Csak boldog vagyok - vonom meg a vállam. - Lehet, hogy ezt nehezedre esik elhinni, mikor éppen könnyek vannak a szemeimben, de így van. Csak visszagondoltam néhány dologra, de most a jelenben élek, és itt igazán boldognak érzem magam. Már elég sok mindent beláttam. Nem kellett volna elmennem, hiszen mindenkinek szüksége volt rám, és hiábavaló volt minden, hiszen semmi sem lett jobb. Itt érzem magam jól, csakis az otthon nyújthat számomra boldogságot.

- Na meg Andy - teszi hozzá nevetve Brandon. - Azt, hogy jól érzed magad, neki köszönhető. Látszik, hogy végre most, hogy átléptétek a határaitokat mindketten boldogok vagytok és nyugodtak. 

- Kislányom - lép be anya a szobába. - Elvigyelek? A városba tartok és ha szeretnéd, akkor szívesen kiteszlek a munkában.

- Köszönöm - állok fel, majd indulok az emelet felé, hogy felkapjam a cuccaim és indulhassunk.

Pár órával később mosolyogva lépek ki az épületből. Bár kicsit félek a mai naptól, viszont egyben örömmel tölt el. Persze tudom, hogy még semmit sem fog történni, hiszen Juliet itt van még, de bízom benne, hogy attól még lehetek kettesben Andyvel. A többiek biztosan észre fogják venni a dolgokat, de azt is sejtem, hogy boldogok lesznek, hiszen valahol magukban ők is azt szerették volna, hogy mi ketten összejöjjünk és ez meg is történt. 

A bárba belépve, egyből megcsap a pia és cigi keveréke. Nem igazán vagyok oda érte, de mit sem foglalkozva vele lépkedek a már lefoglalt asztalunk felé. Mindenki ott van, csak egy személyt nem látok, amit kicsit furcsállok is, de azt hiszem meg tudok a gondolattal békélni, hogy a ma estét kihagyja. 

- Végre megjött az elveszett bárányka is - nevet fel Greg. - Azt hittük eltévedtél, vagy történt veled valami, abba a húsz percbe..

- Igazán vicces vagy - forgatom meg a szemeim. Magamon érzem Andy tekintetét, de próbálok nem feléje fordítani a tekintetem. - Tudod, ezt hívják munkának, amiért pénzt kapsz. Nem mindig lehet eljönni pontosan abban az órában, amikor lejárt a műszakod, mert lehet a másik fél késik vagy még el kell intézned valamit, szóval nem vagyok elveszett bárányka, sosem voltam - nyújtom rá a nyelvem. 

- Én is dolgozok - vonja meg a vállát.

- Igen, és mégis mit? - fordul felé a barátnőm. 

- Veled elég sokszor dolgozunk nem igaz? - vigyorog rá, mire az arca vörössé válik. Az asztalnál mindenki felnevet én meg csak a fejem rázom rajtuk. 

Li veszi észre először, hogy valami nem okos velem, főképpen nem akkor, amikor Andy mellé ülök le. Egy ideig bámul, majd nagyra nyílt szemekkel kiált fel.

- Na végre! - néz minket, mire a többiek furcsán néznek rá. - Ti nem látjátok? - kérdi.

- Ti - mutat ránk Zoe. - Ti, összejöttetek! Igazam van? - vonja fel a szemöldökét vigyorogva. Továbbra sem mondunk semmit, de a hallgatás beleegyezés, szóval leesik nekik a válasz. - Végre! Azt hittem már sosem fogom ezt látni... szóval ezért nincs itt Juliet - gondolkodik el.

- Nem ezért nincs itt - szólal meg Andy. - Igazság szerint jött volna, csak el kell intéznie valamit. 

- Egy pillanat, te most azt akarod mondani nekünk, hogy nem szakítottatok, de összeszűrted a levet Steph-el? - ráncolja a homlokát Zoe.

- Nem egészen így van - sóhajt fel. - Nem értenétek, de tudnotok kell valamit, ami köztünk volt annak vége, nem kell egyikünknek sem szakítania a másikkal, de ezt majd ő elmagyarázza nektek. Nem az én dolgom - jelenti ki, majd felém fordul és közelebb hajol hozzám. - Szerinted mennyire bámulnának meg minket, ha megcsókolnálak? - kérdi csillogó szemekkel.

Meg sem próbálom visszatartani a nevetésem, amin Andy is elmosolyodik. Mindketten tudjuk, hogy úgy bámulnának, mintha még sosem láttak volna csókolózni egy párt, de nem azért mert nem örülnek neki, hanem mert szokatlan lenne a számukra tőlünk. Sosem tettünk ilyet. De most, hogy kimondta nem kell szakítaniuk, mert már úgyis el van rendezve a kapcsolatuk, nem akarom magam visszafogni. Boldog akarok lenni és megcsókolni, amikor csak akarom.

- Annyira imádom, amikor nevetsz - simít végig az arcomon. Magamon érzem az egész társaság tekintetét, még az öcsémét is. Talán mindenki minket néz, de mégsem érzem magam zavarban. Az sem zavarna, ha az egész bár bámulna minket, mert ő is itt van, és az enyém. - Felejtsd el a kérdést, kicsit sem érdekel ha bámulnának - néz a szemembe. - Meg akarom tenni és semmi sem fog visszatartani benne.

Amint kimondja az utolsó szavait, ajkát az enyémre nyomja. Szemeim automatikusan hunyom le, majd húzódom hozzá közelebb. Ajkai lágyan kényeztetik az enyémet, míg kezét a derekamra vezetve von a lehető legközelebb magához. Kezem a tarkójára vezetem, onnan pedig a hajába, mire a csókunkba morog. Pár másodperc után megszakad ez a pillanat, de egyáltalán nem zavar, hiszen tudom, hogy rengeteg alkalmunk lesz még ilyen pillanatokra. 

Fejem a vállára hajtom, majd lassan kinyitom a szemeim. Mindenki minket néz. Vigyorognak, mintha éppen az angyalukkal találkoztak volna.

- Látod, pont erről beszéltem, amikor azt mondtam, hogy izzik köztetek a levegő. Nekem melegem lett attól, ahogy titeket néztelek - iszik egy kortyot az italából Zoe. - Nem, mintha nekem nem lenne ilyenben részem, de ha próbáltam volna sem sikerült volna elszakítanom a tekintetem rólatok. 

- Ne túlozz - nevetek fel.

- Azt hiszed túloznak? - suttogja a fülembe Andy. - Én is éreztem, amiről ők beszélnek, és biztos vagyok benne, hogy te is tisztában vagy vele, hogy mit mondok. Ha pedig nem, akkor este bebizonyítom neked - nyom egy puszit a halántékomra.

- Fogalmam sincs, hogy mit mondtál neki, de azt hiszem jobb ha nem is tudom - húzz el a száját Brandon. - Örülök nektek meg minden, de attól ő még a nővérem, és hiába vagy haver, ha megbántod nem fogok gondolkodni csak támadni - jelenti ki.

- Nem fogom megbántani! - vágja rá Andy komolyan. - Egyszer már megtettem, nem leszek olyan hülye, hogy még egyszer valami hasonlót tegyek. Szeretem őt, és számomra csak az a fontos, hogy ő boldog legyen.

- Valamikor mi is voltunk ilyen cukik, nem igaz? - hajol a barátjához Zoe.

- Inkább azt akarjátok mondani, hogy nyálasak? - néz rájuk Li. - Persze, hogy voltatok és még mindig vagytok - teszi hozzá. - Nem igaz, hogy már két párt kell elviseljek, akik ennyire "aranyosak" lesznek minden alkalommal.

Hát igen, Li nem az a személy, aki jól viseli az ilyen dolgokat, de attól még imádom őt, és azt is tudom, hogy örül nekünk, csak hát ő ilyen. Így kell őt elfogadni, és szeretni. Egy nap majd ő is rá fog jönni, hogy miért vagyunk ilyenek és igazából nem is olyan rossz ez az egész, csak rá kell találni a megfelelő személyre, nem pedig csak kalandokra.

***

Hazaérve egyből a szobámba megyek, nyomomban Andyvel. Meg sem próbáltam lebeszélni arról, hogy itt aludjon, hiszen minden reggelem szebb, ha mellette ébredhetek. A bárban láttam, hogy Nick is észrevette van valami közöttünk. Nem jött oda hozzánk, és látszott rajta nem igazán örül neki, szóval lehet ebben Andynek mégis igaza volt abban, amit mondott, de már egyáltalán nem számít. Nem érdekel senkinek sem a véleménye. 

Nick meg fogja érteni, és ha tényleg el akart csábítani, akkor örülni fog annak, hogy én boldog vagyok. Barátok lehetünk még, hiszen bírom és ha ő elfogadja ki mellett döntöttem, akkor semmi ellenvetésem azért, hogy találkozzunk, csak ne akarjon nekem keresztbe tenni.

- Minden rendben? - ölel át hátulról Andy. - Igazán csendes vagy, amióta hazaértünk.

- Mindig voltak ilyen pillanataim - dőlök a mellkasának. - Nyugodt vagyok és élvezem a helyzetet, amit már megtehettem volna régebben is, ha észreveszem a jeleket, amiket mások láttak. 

- Az nem a mi időnk volt, de ez... ez már igen - nyom egy csókot a nyakamra. - Nem tudom, hogy mi lesz velünk egy hét múlva, de abban biztos vagyok, hogy nem fogsz tőlem megszabadulni. Mert nálad semmi sem fontosabb számomra.

- Ne emészd magad a múltért, rendben? - fordulok meg a karjaiban. - Tudom, hogy magad okolod, de semmi közöd sem volt hozzá, egyszerűen csak megtörtént, de az már nem számít. Minden okkal történik, szóval ennek is volt valami indoka, csak még nem jöttünk rá. De már nem is fontos, hiszen most pontosan ott állunk, ahol szeretnénk, igaz? - nézek a szemébe.

- Igen, pontosan ott állunk, ahol szeretnék, veled - suttogja, homlokát az enyémnek döntve. - Bárhol lehetünk, míg te mellettem vagy nem érdekel. Holnap a fellépésen neked fogok énekelni, eddig is ezt tettem, de most már hivatalosan is megtehetem úgy, hogy mindenkinek elmondom, hogy te vagy az én Bogyóm.

Itt a pillanat, érzem, hogy eljött az ideje annak, amit már rég ki akartam mondani. Azt szeretném, ha hallaná és tudná, hogy én is úgy érzek, mint ő. Ki fogom mondani, és a nap minden percében meg fogom tenni, mert tudom, hogy ezzel mosolyt fogok csalni az arcára.

- Szeretlek - suttogom alig hallhatóan, de Andy szorosan ölelő karjaiból megtudom, hogy tisztán hallotta. 

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, remélem tetszett! Nem tudom, hogy a következő mikor fog érkezni, de azt biztosan mondhatom, hogy igyekezni fogok. További szép hétvégét!