9.FEJEZET

In the bedroom 

Gondolkozás nélkül tettem fel az utolsó kérdésem, amit egy másodperc múlva már meg is bánom. Nekem teljesen elment az eszem? Igaz, meg szeretném tudni, hogy miért ajánlotta fel magát nekem - basszus de furán hangzik - de az nem azt jelenti, hogy ebben a pillanatban meg is akarom vele beszélni, viszont ebből a kérdésből biztosan úgy gondolja. Jó lenne egyszer végre gondolkodni is mielőtt megszólalok, hiszen a rohadt életbe, anya és Amy a másik szobában vannak, és amilyen szerencsém van voltam olyan hangos, hogy ők is tisztán értsék a kérdésem, ami nem kicsit lenne ciki. Zavartan túrok a hajamba, mivel a francba is én okozom magamnak a bajt. Lehet, hogy kimondom szinte mindig, amit gondolok, de ezt nem pont így terveztem, nem mások előtt kellett volna feltegyem.

- Tudod mit - nyögök fel fájdalmasan - inkább felejtsd el, amit kérdeztem. Nem érdekel a válasz, egyszerűen csak képes vagy felhúzni a puszta jelenléteddel és elfelejtek gondolkodni mielőtt megszólalok.

- A faszt nem érdekel! - szólal fel Brandon. - Érdekel, az nem is kifejezés, sokkal inkább én vagyok az, akit ez kicsit sem érdekel. Oké talán egy kicsit igen, mert a nővérem vagy, de annyira mégsem - túr a hajába.

- Igazad van! - szedi össze magát Andy, majd áll fel és indul meg felém. - Gyere menjünk fel és beszéljük meg a dolgokat, ahogy a felnőttek szokták - néz a szemeimbe.

Érzem, ahogy a torkom egyre jobban kiszárad. A gondolattól, hogy kettesben kellene legyek vele a szobámban, ahol még egy ágy is található, már most a frász jön rám, de a másik részem, egy apró kis részemnek felkeltette az érdeklődését, és ezért utálom magam. Nem vagyok benne biztos, hogy képes lennék két lábon felsétálni a lépcsőn úgy, hogy tisztában vagyok vele mi vár rám, ha felértünk. 

- Jössz? - vonja fel a szemöldökét. - Beijedtél? Az előbb még te akartad, hogy magyarázzam meg, már nem szeretnéd? - vigyorodik el.

- Idegölő vagy - morgom, majd erőt véve magamon állok fel és nézek rá, arra várva, hogy elinduljon, mert nincs az az csoda, hogy én előtte sétáljak fel a lépcsőn. - Menj már - mutatok felfelé.

Kuncogva indul meg előtte, mire én a szemeim forgatom. Szar, ha a másik ismer téged, míg te nem vagy benne biztos, hogy ez a te részedről is így van és tudja, hogy miért szeretnéd ha előtted menne. Magabiztosan sétál a folyosón, majd nyomja le a szobám kilincsét és lép be a kis birodalmamba.

- Egy szóval sem mondtam, hogy bejöhetsz - jegyzem meg a hátánál állva.

- És mégis, hogy gondoltad a beszélgetést? - fordul meg, aminek következtében közel kerülünk egymáshoz, túlságosan közel. - Én állok az ajtó egyik oldalán, te pedig a másikon? - lép egyet felém, mire én automatikusan hátrálok. A francba is ez már most rosszul alakul, talán sokkal rosszabban, mint amit a lépcsőn felfelé jövet képzeltem el. - Mi a baj? - dönti oldalra fejét.

- Mi... mi a francot csinálsz? - kérdem tőle halkan, amikor a hátam már az ajtóm érinti, ő pedig közel van hozzám, de mégsem érint meg, amiért ebben a pillanatban hálás vagyok, nem is kicsit.

Hatalmas tenyereit a fejem mellett támasztja meg, és néz le rám. Igaza volt Brandonnak, már lent is forrt köztünk a levegő és ebben, ez a szituáció nagyon nem segít, sokkal inkább ront az egész helyzeten. Miért áll ilyen közel hozzám? Miért néz így rám? Miért olyan ismerős számomra ez a helyzet?

- Remegsz - suttogja. - És valahogy úgy érzem, hogy nem a félelem miatt, hiszen te sosem féltél tőlem. Azt megértem, hogy utálsz, mert leléptem, amikor szükséged volt rám, de sosem féltél tőlem és nem is fogsz, hiszen pontosan tudod, hogy soha az életbe nem ártanák neked, esetleg tennék valamit, amit te nem szeretnél - néz a szemeimbe. - Szóval kíváncsi vagy, hogy miért tettem fel neked aznap este azt az ajánlatot, legyen elmondom.

- Megoldható lenne, hogy ne úgy tedd, hogy én sokba legyek szorítva? Igazán kellemetlen a helyzet és semmi kedvem így végighallgatni a történeted, amit minden bizonnyal ebben a pillanatban találsz ki - forgatom meg a szemeim. Szavaim lehet, hogy magabiztosnak tűnnek, de éppen ezt akarom, mivel belül mindent érzek csak ezt nem. Egy hajszál választ el attól, hogy a lábaim kicsússzanak alólam, de ezt az örömöt nem fogom neki megadni, ezért kell elérnem minél hamarabb, hogy legalább pár centivel távolabb kerüljek tőle. 

- Gonosz leszek, én pontosan így akarom neked elmondani - szólal meg pár másodperc múlva. - Tévedsz Steph, nem most találom ki a sztorit már egy hete bennem van és talán másnap el kellett volna jönnöm, de nem ment. Dühös voltam rád. Nagyon dühös - morogja. - Te vagy az a személy, aki pontosan tudja, hogy mennyire utálom, ha valaki figyelmen kívül hagyja azt, amit kérek tőle, főképpen akkor, ha az egy apróság - jelenti ki, mire én csak morgok egyet. - Csak arra kértelek, hogy ne menj el vele, vártam... az utolsó pillanatig vártam, hogy még mielőtt beülnél mellé visszajössz... hozzám - suttogja. - Egy idióta voltam, hogy nem mentem utánad. Tudod, hiába akarom magammal elhitetni, hogy csak azért mentél el vele, hogy engem bosszants nem megy. Láttam a szemedben, hogy te is akarod... nem pedig azért, mert én megtiltottam. És igen, lehet, hogy mondtam olyat, hogy ha valakivel le akarsz feküdni, akkor az legyek én, nem pedig ő és tudod mit, egy cseppet sem bánom. El sem tudod képzelni, hogy mennyire nehezemre esett másnap, hogy ne verjem be a képét. Steph, tudod, hogy mennyire fontos vagy nekem, tudod, hogy képes lennék bármire érted. Nem hiába mondtam azt neked, hogy nem tudnák úgy tenni másnap, mintha mi sem történt volna, mert rólad van szó. Te annyira más vagy, teljesen más mint amilyennek ismertelek, de erre akkor jöttem rá, amikor már késő volt... leléptem és itt hagytalak a legnagyobb pácban... egyedül...

Könnyek mardossák a szemeim. Tisztában vagyok vele, hogy ő is látja őket és tudja, hogy nem fogom bírni visszatartani őket. Mit akar ezzel mondani? Mire jött rá, amit nem tudott régen? Mire jött rá, amikor már túl késő volt? Miért nem mondja ki? Miért?

- Ne... - motyogom lesütve a szemeim, próbálva nyugtatni magam. - Ne folytasd... kérlek, ne hozd fel azt a sok emléket, amiket el akarok felejteni... ne mond azt, hogy fontos vagyok neked... Semmi sem érdekel ami veled kapcsolatos. És mi az, hogy más vagy, mint aminek régen láttál és későn jöttél erre rá? Én ugyanaz vagyok, én önmagam voltam, míg te nem... mert ha az lettél volna, akkor képtelen lettél volna itt hagyni, amikor minden összeomlott körülöttem... - engedem szabadjára az első könnycseppet.

- Már mondtam neked, ha sírni akarsz, akkor engedd, hogy én vigasztaljalak meg téged, hadd legyek én az, aki megpróbálja elterelni a gondolataid, hiába én vagyok az oka mindennek... ne zárd magadba - nyúl az állam alá. - Nem tudom elmondani elégszer, hogy mennyire sajnálom, amit akkor tettem, de engedd meg nekem, hogy elmagyarázzam és megpróbáljam helyrehozni. Nem akarom úgy tölteni ezt a pár hetet, hogy itt vagy, de olyan, mintha itt sem lennél, mert nem érinthetlek meg, nem ölelhetlek magamhoz... nem aludhatok veled - suttogja.

Ennyi kellett. Nem bírom tovább, zokogásban török ki, lecsúszva a földre, kezeimbe temetve az arcom. Semmit sem mondott, amivel képes lenne megríkatni, viszont az elég számomra, hogy itt van, hogy nem adja fel a küzdelmet, hogy újra a bizalmamba férkőzzön. A magyarázatának köszönhetően csak jobban összezavarodtam, nem értem mit akar vele közölni, vagy sokkal inkább nem akarom megérteni. 

- Itt vagyok - karol át, majd vesz az ölébe. Érzem, ahogy a súlya alatt besüpped az ágyam. Hosszú ideje most először érzem azt, hogy otthon vagyok. Otthon vagyok a karjaiba, ami csak növeli a zokogásom. Annyi fájdalmat okozott, de mégis ő az, akit akarok. Ő az, aki fontos nekem, ő az, akit szeretek. Mindig ő volt az, csak én próbáltam elhitetni magammal, hogy nem így van. Karjai szorosan láncolnak magához, én pedig pánikszerűen markolom a pólóját, mintha ezzel szeretném, hogy örökre itt maradjon velem, hogy ne hagyjon még egyszer magamra, ilyen hosszú időre. Nem bocsájtottam meg neki, valószínűleg teljesen sosem fogok, de hiányzik és ezt képes vagyok beismerni. - Nyugodj meg - puszil a nyakamba.

- Miért hagytál itt azon a napon? - kérdem szipogva. - Rád volt szükségem, hiszen tudod, pontosan tudod... hogy azon a napon annyi minden történt velem, hogy azt el sem lehet képzelni... Egyedül hagytak, visszautasítottak, elvesztettem valakit... a legjobb barátomra volt szükségem és mit kell észrevegyek, hogy őt is elveszítem. Mindet és mindenkit egyszerre, aki volt nekem. Egy nap, alig három óra leforgása alatt...

- Sajnálom, kicsim - szorít erősebben, aminek köszönhetően alig kapok levegőt, de nem érdekel... nem számít, mert a karjaiban tart. - Sajnálom...

Elhiszem, hogy sajnálja, ahogy azt is, hogy már megbánta, de ez még mindig nem változtat azon, amit éreztem. A pasim dobott, mert jobb csajt talált magának - ez még nem a világvége, de azért fájt - aztán az egyetem, ahová jelentkeztem az utolsó pillanatban visszautasított, a hívás, amely közölte velem, hogy apa már nem lesz mellettem, aztán Andy... Ez minden embernek sok lenne egy napra, nemhogy egy kislánynak, aki nem éppen volt erősnek mondható, bár ő annak hitte magát. 

- Hiányzik -suttogom. - Azt az éjszakát végigsírtam... összeomlott a világom, és még most sem tudom biztosan, hogy miért léptél le te is... csak sejtésem van... de... de tudod mi a legszomorúbb? 

- Micsoda? - kérdi halkan.

- Hogy annak ellenére, hogy az apám, aki közel állt hozzám meghalt, mégis te hiányoztál a legjobban. Te voltál az, aki maradandó sebet okozott, ami sosem fog begyógyulni. Annyira hiányoztál, és annyira utálom, hogy utálnom kellene, de nem tudok nélküled önmagam lenni. Utálom, hogy nem vagy ott, amikor szükségem van rád... utálom, hogy nem bújhatok hozzád... és utálom, hogy azt mondtad egy hete... utálom, mert azóta azon gondolkodom, hogy mit jelent... utálom, mert kellesz nekem, hogy éljek.

Semmit sem mond, de érzem, ahogy az izmai megfeszülnek. Tudom, hogy ezzel bűntudatot ébresztek benne, de megérdemli, az úgyis semmi lesz ahhoz képest, amit én éreztem miatta... 

- Khm... tudom, hogy már nem egyszer utasítottad vissza ezt, de azért megpróbálom még egyszer. Engedd meg nekem, hogy elmagyarázzak mindent, teljesen mindent őszintén és nyíltan, azt is ami egy hete volt, a múltat is. Csak egy esélyt kérek....

- Nem akarom megbánni, hogy meghallgatlak... - suttogom.

- Nem fogod ígérem, miután elmondtam addig üthetsz, amíg csak akarsz, de előtte hallgass végig... ha mindenek után úgy gondolod, hogy nem akarsz velem találkozni és nem akarod helyrehozni, ami köztünk volt, akkor elfogadom, de hallgass meg előtte.

Tisztában vagyok vele, hogy nem halaszthatom örökre és egy nap meg kell hallgatnom, de az lesz életem egyik legnehezebb napja, pillanata, mert tudom, hogy miután elmondta összetörök és akkor fogalmam sincs, hogy mi lesz velem. Szükségem van rá, de nem biztos, hogy képes leszek legyőzni a makacs énem és újabb utolsó esélyt adni neki.

- Rendben, legyen... - adom tudtára a válaszom. - De ígérj meg nekem valamit Andy - kérem tőle, mire bólint egyet - ha megbocsájtok ígérd meg nekem, hogy többet nem hagysz majd magamra, ígérd meg, hogy nem kell újra elveszítselek.

- Ha minden úgy alakul ahogy szeretném, akkor nem kell, akkor végig melletted leszek - biztosít róla. - De szükségem van egy kis időre, hogy összeszedjem a gondolataim és ne üljek majd előtted percekig hallgatva, csak pár napot kérek.

***

Fogalmam sincs, hogy megbánom-e majd, amibe belementem, de ha nem tettem volna, akkor sosem tudhatom meg, hogy mi lett volna a vége és én utálom azokat a mondatokat, hogy mi lett volna ha... Nem mentünk le enni, bár nem is zavartak minket, amiben biztos Brandon keze van benne. Andy azóta itt fekszik mellettem, bár nem beszélünk, de már az is jól esik, hogy érzem, hogy itt van a közelembe.

- Történt azóta valami Nickkel? - teszi fel hirtelen a kérdést.

- Találkoztunk, de ha arra gondolsz, amire gondolom, hogy gondolsz, akkor nem - pillantok felé. - De miért érdekel ennyire?

- Már mondtam neked, de majd megérted, ha eljön az ideje. 

Utálom, amikor ezt mondják, de tisztában vagyok vele, hogy adtam neki időt, így most nem fogom azt mondani, hogy baszok az időre Andy, én tudni akarom. Ki fogom várni, hiszen már hónapokat vártam, mit nekem még pár nap?!

- Sosem gondoltam volna, hogy valaha azt mondom, hogy fura veled egy ágyon feküdni, de ne lepődj meg, hogy most ezt teszem - nevetek fel.

Felém fordítja a fejét, majd mosolyogva megrázza azt, miközben továbbra is engem néz, amitől kezdek zavarba jönni, hiszen elképzelésem sincs, hogy mi játszódhat le a fejében.

Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy egy ideje nem volt rész, de volt rá okom. Méghozzá az érettségi és az arra való készülés. 4.-én kezdődik és egész héten az lesz... szóval azt sem tudom, hogy voltam most képes nektek megírni egy részt úgy, hogy egész nap tanultam majdnem 23 óráig. De itt van és remélem örültök neki! Tudom, hogy sokan számítottatok arra, hogy ebben a részben kiderül minden, de néhány apróság már így is kiderült benne, viszont a java még hátravan. Remélem tetszett! Véleményeiteket várom!

8.FEJEZET

Another me 

Az pultnál ülök, miközben a kólám iszogatom. Alig fél órája sikerült erőt vennem magamon és elszakadnom Andytől, aki azóta is figyel. Magamon érzem a tekintetét, perzseli a hátam, de próbálom figyelmen kívül hagyni, ami persze nem a legegyszerűbb dolog. Annyi minden kavarog bennem. Annak a táncnak köszönhetően, a falam, ami eddig biztosan állt most úgy érzem, hogy bármelyik percben összeomolhat, és ha ez megtörténik, akkor Andy karjai között fogok kikötni. Nehezemre esik elhinni, amiket mondott. Főképpen azt a részt, amit hangosan nem mondott ki. Igen tudok szájról olvasni, de a francba is, szinte biztos vagyok benne, hogy valamit nagyon félreérthettem, nem mondhatott ilyet. Barátnője van, miért tenné ezt? Én pedig csak egy barát voltam a számára. Miért kell ilyen érthetetlenül beszélnie? Anélkül is a piának köszönhetően szabadabban gondolkodom, de ez a hozzászólása nagyon nem segít abban, hogy átgondoljam a dolgokat. Mert a francba is, melyik pasi mond ilyet, egy lánynak, akivel régen barátok voltak, miközben csaja van, akit szeret? Senki! Senki, nem mond ilyet, csak ha komolyan is gondolja... 

- Minden rendben van? - jelenik meg előttem Nick. - Zaklatottnak tűnsz - néz rám.

- Minden oké - sóhajtok fel. - Csak kicsit összezavarodtam, de hamarosan kitisztulnak a gondolataim és akkor minden rendben lesz - erőltetek magamra mosolyt. 

- Öt perc múlva lejár a műszakom, szeretnéd, hogy eltereljem kicsit a figyelmed? - támaszkodik a pultra. 

- Én nem hiszem... - kezdek bele, de félbe hagyom a mondatom. Mi a francért gondolkodom ezen? Akkora egy idióta vagyok, hogy egy másodpercig is próbálom elhitetni magammal, hogy Andy talán komolyan gondolta. Aha, persze pont velem csalná meg a barátnőjét. Istenem, de egy idióta picsa vagyok. Ki kell zárnom. Le kell szarnom, hogy mit mondott, hiszen csak hazugság az egész, és különben is Nick pontosan tudja, hogy kell elterelni a figyelmem még, ha kárt is akart nekem régen okozni, ki a francot érdekel? Jól érzem magam vele, a barátaimról pedig én döntök, sosem engedtem, hogy mások befolyásoljanak benne. - Az csodás lenne - jelentem ki végül.

- Már azt hittem, ki kell találnom valami nagyon jó dumát, hogy rávegyelek, de örülök, hogy megjött magadtól is az eszed. Bárki érte el, hogy miatta búsulj, egy igazi fasz lehet, nem érdemli meg - csóválja meg fejét. - Akkor megkereslek, mikor végzek - mosolyog rám.

- Rendben - állok fel, majd kólámmal a kezemben indulok vissza az asztalunkhoz.

Megkönnyebbül sóhajtok fel, amikor észreveszem, hogy Andy már nincs az asztalunknál, bár még mindig érzem a tekintetét magamon, de örülök, hogy nem kell előtte bejelentenem, hogy mire készülök. Nem mintha olyan sok köze lenne hozzá, de biztos vagyok benne, hogy megint megpróbálna lebeszélni róla, vagy ami még ennél is rosszabb lenne, hazaráncigál magával, hogy megakadályozzon benne, ha mégis sikertelen lenne a terve.

- Miért van nekem olyan érzésem, hogy ma nem jössz haza? - vonja fel a szemöldökét vigyorogva Li. - Vagy talán nem azért jöttél, hogy bejelents le szeretnél lépni?

- Túl jól ismersz - vigyorgok rá. - Eltaláltad, nem megyek haza és igazából azt sem értem, hogy mi a francnak jöttem ide nektek ezt bejelenteni, simán leléphettem volna - gondolkodom el.

- Már csak azt kellett volna - szólal meg Brandon. - Szépen lelépsz nekem egy szó nélkül, én meg egész este keresnélek és hallgatnám Andy prédikálását, hogy milyen felelőtlen vagyok - forgatja meg a szemeit.

- Öcsi, leszarom, hogy mit gondol Andy - pillantok fel. - Nem érdekel, egyszerűen csak lelépek és kész. Ha pedig szó nélkül mentem volna el, akkor sem kell az ördögöt a falra festeni, biztos lehetsz benne, hogy másnap délután hazajöttem volna - vonom meg a vállam. - Nagylány vagyok már.

- Ugye nem lelépni készülsz azzal? - hallok meg egy hangot a hátam mögül, mire szemeimet megforgatva fordulok meg és nézek rá. - Ezt már megbeszéltük, nem mehetsz el vele, ne légy hülye.

- Megbeszéltük? - nevetek fel. - Aha, te kijelentetted, hogy nem akarod, de arra én nem emlékszem, hogy bele is mentem volna. Ki a faszt érdekel, hogy te mit akarsz? - vonom fel a szemöldököm, mire szemei egyre sötétebbek lesznek. 

- Ne hisztizz Steph, ismerhetnél és tudhatnád, hogy úgysem engedlek el, bármennyire is erőlködj! - jelenti ki. - Leszarom, hogy neked éppen lázadós kedved van és szórakozni akarsz, már mondtam neked, arra itt vagyok én - mutat magára. - Nem kell egy pöccsel lenned, amikor itt vagyok én, akit ismersz.

- Te szórakozol velem - nevetek fel. - Ismerlek? Ha ismernélek, akkor pontosan tudtam volna, hogy nem vagyok számodra elég fontos, de nem tudtam - lépek hozzá közelebb. - És mit akarsz Andy, bejutni a bugyimba majd úgy tenni, mintha mi sem történt volna? - vonom fel a szemöldököm. - Nem vagyok a ribancod, már mondtam - nézek a szemeibe, majd el akarnék mellette lépni, de nem enged. Kezeit a derekamra helyezi és keményen tart velük. - Ne szórakozz a francba is! Hadd élvezzem az életet! 

- Élvezd - hajol hozzám közelebb - de ne vele! Nem vagyok benne biztos, hogy erre holnap is emlékezni fogsz, de jól figyelj arra, amit mondok. Ha egyszer is lefeküdnék veled, képtelen lennék utána úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, ezt jól jegyezd meg. 

- Leszarom! El fogok vele menni - jelentem ki.

- Igen, el fogsz menni, de nem vele - rázza meg a fejét. - Amíg én itt vagyok, addig biztosan nem és nélküled egy tapodtat sem mozdulok.

- Gyerekes vagy, ne avatkozz bele az életembe, ha nem akarod, hogy ennél jobban is megutáljalak - néztem a szemébe. - Elmegyek és te nem fogsz megállítani benne. 

Ha nem ismerném Andyt egy kicsit sem, azt mondanám, hogy azért nem akar elengedni, mert féltékeny, de már miért lenne az? Ez abszurd. Semmi értelme. Oké, megértem én, hogy Nick nem a legjobb pasi a világon, de eltereli a figyelmem, és nekem ennyi pontosan elég. Látom rajta, hogy nem tudja mit mondjon, de mielőtt ismét megszólalhatnék homlokát az enyémnek dönti.

- Kérlek ne menj el vele - suttogja.

- Mi bajod neked? - nyögök fel. - Azt mondod, hogy nem bírod, az még oké, aztán felajánlod, ha már annyira dugni akarok valakivel, akkor az légy te. Beszívtál, vagy mi a fasz? - kérdem tőle.

- Gyere el velem, légy velem és elmondom, de ne menj el vele - kérlek.

- Te teljesen hülye vagy - motyogom. - Nem megyek veled sehová. Be vagy szívva vagy állva, fogalmam sincs, hogy melyik de szerintem az lenne a legjobb, ha kialudnád magad - tolom el magamtól, majd indulok el a pult felé, ahol már Nick vár rám.

Mielőtt elé érnék, visszafordulok. Még mindig engem bámul, kicsit csalódott tekintettel, miközben a többiek hol engem hol őt nézik. Róluk teljesen meg is feledkeztem. A francba! Gondolom mindenki végighallgatta a mondandónk egy részét, hiszen nem igazán voltunk csendesek. Mindegy, csak reménykedni tudok benne, hogy reggelre nem sokra emlékeznek majd belőle, ahogy én sem.

***

Meztelenül fekszem Nick mellett másnap reggel. Bár azt nem mondhatom, hogy mindenre tisztán emlékszem, viszont néhány dolog beugrik az estével kapcsolatban. Az biztos, hogy nem fogtuk magunkat vissza, kicsit talán állatiasak voltunk, de ilyen esték is kellenek nem? A szexnek köszönhetően a fejem sem fáj, mivel valamilyen csoda folytán mindig kijózanodom tőle, így megkönnyebbülten ülök fel az ágyban magammal húzva a takarót. Mellettem még mindig a hasán fekve alszik Nick, aki álmában sokkal aranyosabb, mint ébren. Csendesen mászok ki az ágyból majd öltözöm fel és ülök vissza mellé, mivel nem szeretnék úgy elmenni, hogy nem köszönök el tőle. Ha egy tök idegen pasi lenne megtenném, de így nem, hiszen nem egyszeri alkalomra tervezem. 

- Hé álomszuszék - simítom meg a hátát. - Ébresztő, Nick...

- Jó reggelt - morogja, alig érthető hangon, amin nekem kuncognom kell. Résnyire nyitja zöld szemeit, majd rám mosolyog. - Már mész is? Maradj még - kapja el a kezem, majd húz maga mellé.

- Ne már Nick - nevetek fel. - Mennem kell, a többiek így is ki lesznek rám akadva, anya azt sem tudja hol vagyok és ma még dolgom van - adom a tudtára.

- Ki lesz rád kiakadva, az az Andy gyerek? - vonja fel a szemöldökét.

- Ő is, de nem ez a lényeg. Andy nem számít, nagylány vagyok nem kell az engedélye, hogy jól érezzem magam - közlöm vele.

- Helyes. Szóval jól érezted magad? - vigyorog rám, miközben közel hajol hozzám.

- Ha úgyis tudod a választ, minek kérded? - mosolygok rá. - Igen, jól éreztem magam, mint mindig - nyomok egy puszit a szájára - de most mennem kell.

***

Már lassan egy hét telt el azóta a nap óta, de még nem igazán találkoztam vele, aminek az egyik részem nagyon is örül, a másik viszont érzi a hiányát. Lehet, hogy nem vagyunk jóban, sőt az is meglehet, hogy sosem tudunk normálisan elbeszélgetni, de hozzám nőtt annak ellenére, hogy megbántott és ez ellen nem tudok semmit sem tenni.

- Jól van, miért bámulsz öcsi? - vonom fel sóhajtva a szemöldököm, mikor már percek óta érzem, ahogy néz és ennek köszönhetően képtelen vagyok a filmre koncentrálni.

- Tudod, én még mindig nem fogtam fel azt az estét - kezd bele. - Egy részem szinte teljesen biztos benne, hogy félreértett mindent, de a másik nem, mivel az lehetetlen, hogy mindannyian valamit félreértettünk. Csak, hogy tisztán lássak, oké? Andy felajánlotta neked, hogy lefekszik veled, ha nem mész el Nickkel?

Szem forgatva fordulok úgy, hogy lássam az öcsém. Azt hittem ő ezt már rég megbeszélte a haverjával, ha már olyan jóban vannak, de úgy látszik tévedek, vagy esetleg mindkettőnk véleményére kíváncsi. Őszintén én magam is kíváncsi vagyok, hogy miért mondta ezt, mivel egyáltalán nem értem, de van egy olyan érzésem, hogy ez rejtély marad számomra még egy jó ideig.

- Igen - vonom meg a vállam. - Ne kérdezd miért, azt sem, hogy gondolta, mert elképzelésem sincs. Szerintem be volt szívva - sóhajtok fel. - Mert ilyet józanon tuti biztos, hogy nem mondott volna, meg különben is van barátnője.

- Jaj, ne már Steph te is tudod, hogy sokkal fontosabb vagy neki, mint Juliet - forgatja a szemeit. - Csak el kellene végre fogadnod.

- Már nem azért, de téged egy cseppet sem érint furán, amit mondott, mert engem a hideg ráz még a gondolattól is. Valószínűleg azért nem döbbentem le annyira akkor, mivel nem voltam józan, de ha most állítana elém ezzel a szöveggel valószínűleg sokkot kapnék és úgy néznék rá, mint egy ufóra.

- Megjöttem gyerekek! - ordítja el magát anya. - És vendégeket is hoztam magammal - teszi hozzá, mire egyből az ajtó felé kapom a fejem.

- Sziasztok! - köszönünk egyszerre Brandonnal. 

Amy és anya a konyhába vonulnak, miközben Andy tanácstalanul áll az előszobában azon agyalva, hogy tartson inkább velük, vagy jöjjön be hozzánk. Szerintem egyik opció sem jobb a másiknál. Végül a hajába túrva indul meg felénk, majd ül le a fotelba, ami elég közel van hozzám. Eddig mindig ő volt az, aki engem figyelt, de most fordul a kocka, mert én bámulom őt. Ha zavarba van, ha nem én muszáj megtudnom a választ, csak hát nem az öcsém előtt kellene ezt megbeszélni, viszont abban nem vagyok biztos, hogy jó ötlet lenne egy szobába lenni vele, kettesben. 

- Ez kezd egyre kínosabb lenni - nevet fel Brandon. - Mi lenne ha nem bámulnátok egymást és nem is tudom valaki megszólalna.

- Anyukátok igazán tudja hogyan kell letámadni az embert és rávenni, hogy jöjjünk át vacsorára - szólal meg.

- Ez gáz Andy - nézek rá. - Tudsz te ennél jobbat is.

Brandon csak úgy kapkodja közöttünk a tekintetét, hiszen tudja, hogy provokálom és azt is valószínűleg, hogy ennek nem lesz jó vége, de ki a francot érdekel. Ő azóta azon van, hogy az agyamra menjen, amióta hazajöttem, szóval ennyi nekem is jár.

- Kicsim - dugja ki anya a fejét - Nick keresett, csak te aludtál, azt mondta, hogy tied az állás - mosolyog rám. - Miről maradtam le?

- Csak megkértem valamire, majd később elmesélem - adom a választ. - Mi van? - fordulok Andy felé.

- Miféle állást szerzett neked? - vonja össze a szemöldökét.

- Ott fogok dolgozni, ahol régen is dolgoztam, de tudod, aki kíváncsi hamar megöregszik - kacsintok rá. 

- Kérlek, fejezzétek már be - nyög fel Brandon. - Értem én, hogy senkinek nem tetszett, hogy elment vele, de könyörgöm gyerekesek vagytok. És csak úgy forr köztettek a feszültség, amitől csoda, hogy még nem támadtátok le egymást.

- Nekem tetszett - emelem fel a kezeim. - Akinek nem az biztosan nem én vagyok, de ezt te is tudod hiszen ott voltál és mindent hallottál - forgatom meg a szemeim. - Tényleg, Andy nincs kedved megbeszélni mondjuk azt a részt, amikor azt mondtad, hogy feküdjek le veled, helyette?

Sziasztok! Igen tudom, hamarabb hoztam a részt, de szerintem ennek örültök. Nem tudom, hogyan érkeznek majd mostantól a részek, de igyekezni fogok, hogy ne hagyjalak titeket cserben. Sokat kell tanulnom, amit még nem igazán kezdtem el, de miért is tenném, hiszen jobb mindent az utolsó pillanatra hagyni, de nem fogok. Hétvégén kezdem és lesz három hetem, szóval menni fog az. Remélem tetszett a rész. Ki mit szól Andy ajánlatához? Köszönöm az olvasókat és a biztatást!

7.FEJEZET

Whisky 

 

Igaza van az öcsémnek, nem azért jöttem haza, hogy apácaként éljek, de azért sem, hogy elfelejtsem mindazt, ami itt történt velem, és úgy tegyek, mintha nem fájna. Nem tudom elfelejteni, és ilyen könnyen túltenni magam rajta, de próbálkozni fogok. Ki kell mozdulnom, vissza kell szereznem a régi énem és bulizni, szórakozni kell járnom, mint régen, ha vele, ha nélküle. A ma este kizárom, nem fogom engedni, hogy miatta szenvedjek, bár azt senkinek sem ígérhetem meg, hogyha iszom nem fogok kiborulni, de azon leszek, hogy ez ne előtte történjen meg. Nehezemre esik elhinni, hogy én kértem meg rá, hogy maradjon velem, de egy részemnek viszont ez érthető, méghozzá nagyon is. Szabadabbnak érzem magam részegen, és ki merem mondani, amit érzek éppen ezért tartok annyira, attól az időszaktól, ami kiesett. Félek, hogy valami olyat mondtam, amit nem lett volna szabad és egy részem attól is tart, hogy ez ma este is megtörténik majd. Ki fogom mondani, amit gondolok és ezzel csak magamnak tennék majd rosszat. Nem akarom őket együtt látni, mert fáj. Fáj, mert úgy érzem ő vette át az én helyem, mellette. Brandonnak igaza volt, hogy mi sosem voltunk együtt, de azt nem tudják, hogy számomra nem csak barát volt. Annál sokkal több, de nem mondtam semmit és már nem is fogok, hiszen értelmetlen lenne. Bele kell törődnöm, hogy már nem én vagyok az a lány, és ha rajtam múlik, akkor nem is leszek többet, aki mosolyt csal az arcára, hanem Juliet, de ez így helyes. Az idő múlik, az emberek változnak, nekünk pedig csak annyit kell tennünk, hogy ezt elfogadjuk és bele is törődünk, hogy gy helyes.

- Nem hiszem el, hogy sikerült rávennie - nyit be a szobámba minden szó nélkül Zoe. - Elvesztettem egy fogadást, ezrét meg kell hívnod egy italra.

- Neked is szia - forgatom meg a szemeim. - Eszem ágába sincs ilyet tenni, te vesztettel, így jártál. Nem kellett volna olyan biztosra menned, hogy nem mondok neki igent - vonom meg a vállam vigyorogva.

- Örülök, hogy már nem azt a lányt látom, akit meg sem ismertem - mosolyog rám. - Kezdtem azt hinni, hogy az az éned végleg eltűnt, de úgy látszik, csak egy kis időre volt szüksége, míg kibontakozik az buborékából. Üdv újra itthon, Jégkirálynő! 

- Ne már - nyögök fel. - Te is tudod, hogy nem vagyok az, azóta a nap óta.

- De előtte mindenki annak hívott. Szexi, lélegzetelállító voltál, akit sosem lehetett összetörni és van egy olyan érzésem, hogy ez ma este ismét megtörténik. Visszajössz és pont erre van mindenkinek szüksége ebben a városban, a régi Steph-re, aki baszik mindenre és csak szórakozik. 

- Az biztos, hogy nem fogom engedni, hogy összetörjenek ma este! - fordulok felé. - Nem érdekel mi lesz, nem fog megtörténni. Ha kell még fel is szedek valakit egy estére, akinek másnap kirúghatom a szűrét, mivel én ilyen vagyok. 

- Úgy érzem ma rajtad kell tartanom a szemeim. 

***

Nem tudom hányadik whiskyt iszom, de egyre felszabadultabb vagyok. Jó a kedvem, és nem foglalkozom azokkal az emberekkel, akikkel nem kell. 

- Nem lesz egy kicsit sok, kislány? - kérdi a pincér, mire vigyorom szélesebb lesz.

- Ne már, meg sem ismersz Nick? - döntöm oldalra a fejem. - Tényleg nem tudod, hogy ki áll előtted? Régen, én voltam az, akit nem lehetett kivinni erről a helyről - kacsintok rá.

- Steph? - nyílnak nagyra a szemei. - De rég láttalak már - mosolyog rám. - Azt hittem, hogy teljesen elnyelt a föld.

- Így is volt - nevetek fel. - De úgy gondoltam haza kellene térnem és a családommal lennem, na meg persze a régi barátokkal. Semmi pénzért nem hagynám őket újra figyelmen kívül.

- És ebbe a baráti körbe én is beletartozom? - könyököl a pultra.

- Szeretnél beletartozni? - hajlok hozzá közelebb. - Régen ott voltál, de azok után is szeretnél ott lenni, amiket tettem négy éve?

- A múlt, az ott is marad, nem igaz?  - vonja fel a szemöldökét. - Mi is lehetünk azok, akik voltunk és élvezhetnénk az életet, benne vagy?

- Miért is ne! - vonom meg a vállam. - Élni kell, és ez csak úgy megy, ha merészek vagyunk - húzom le az újabb poharam. - A számom még megvan, gondolom, hívj és meglátjuk mi sül ki belőle - kacsintok rá, majd állok fel a pulttól és indulok vissza a társaságunkhoz.
Bevallom, mikor megérkeztünk kicsit izgultam a találkozás miatt. Egy apró elrejtett részem azt próbálta velem elhitetni, hogy a többiek nem fognak megbocsájtani, hogy haragudni fognak és magyarázatot követelni, ami nem pont így lett. Bár mindenki szeretné, ha elmondanám, hogy mi is történt pontosan, senki sem haragszik rám. Látszik, hogy kik az igaz barátok és kik csak álszentek. Andy jelenléte is csak addig zavart, míg a többiekkel kínos csendben ültünk, de után már nem is foglalkoztam vele. Persze azt nem mondom, hogy nem szerettem volna eltűnni, amikor éppen a barátnőjével volt elfoglalva, de pár pia után már az sem igazán foglalkoztatott, csak jól akartam magam érezni és lássuk be el is értem a célom.
- Ne már Steph, még mindig hajt rád? - nevet fel Li, amint az asztalhoz érek. - Kicsit szánalmasnak tűnik már, de azt be kell vallani, hogy rohadt szexi egy pasi - nyalja meg a száját.
Igen, Nicknek nem ez volt az első, és valószínűleg nem is az utolsó próbálkozása. Régen elég sokszor megadtam neki magam, hiszen jó volt néha levezetni a feszültséget minden probléma nélkül és be kell valljam, hogy jó is volt vele, de sosem akartam tőle többet, mint szex. Ha most bármi történne közöttünk, akkor is csak szex maradna, remélem ezzel ő maga is tisztában van.
Mosolyogva dobom le magam az utolsó szabad helyre, mit sem törődve azzal, hogy éppen Ady mellett van. A többiek még mindig Nickkel vannak elfoglalva, én pedig csak csendben hallgatom őket. Mit mondhatnék, hogy jó vele, és szeretném kihasználni, hogy nekem jó legyen? Hiába tudja mindenki, hogy ez a célom, sosem lennék olyan hülye, hogy ezt hangosan is bevalljam. Ez a nyugalom, pontosan addig tart, míg meg nem érzek egy tenyeret a csupasz combomon. Megdermedek. Ujjaim erősebben szorítják a poharat, miközben próbálom azt mondogatni magamnak, hogy csak beképzelem, de nem akar eltűnni rólam az a bizonyos tenyér, így magamat megadva fordulok az irányába.
- Ugye tudod, ha így folytatod, akkor ma is arra fogsz kérni, hogy aludjak veled, másnap pedig azt próbálod majd elhitetni velem, hogy erre nem is emlékszel? - hajol a fülemhez, miközben kezét még mindig a combomon tartja.
- Talán a barátnőddel kellene foglalkoznod - nézek rá figyelmen kívül hagyva az előbbit, majd kezét megfogva helyezem át a saját lábára, viszont nem vagyok elég gyors és összekulcsolja a kezeinket. - Andy, engedd el - morgom.
- Nem akarom! - jelenti ki. - És ne tégy úgy, mintha nem értenéd miről beszélek, mert pontosan tudod - néz a szemeimbe, mire én összeráncolt homlokkal nézek rá. - Nem nyitott ablaknál kellene veszekedni - suttogja. - Az egészet nem hallottam, de ezt a részt tisztán értettem. Jó színésznő vagy? - vonja fel a szemöldökét. - Igen, az biztos, de ha tudtad, hogy veled aludtam és megjátszottad, hogy alszol, akkor azt is tudod, hogy én mit mondtam neked, mielőtt elmentem volna, igaz?
Nagyot nyelve tartom velem a szemkontaktust, miközben próbálok kinyögni valamit, de nem igazán akarnak a szavak a nyelvemre jönni.
- Gyerünk Steph, tudom, hogy hallottad - szorítja meg a kezem. - Nem lennél ennyire zavarban, ha nem hallottad volna. Bevallom, hogy egy apró részem azt súgta, hogy tudsz róla, mivel elég furán viselkedtél előző reggel, de aztán mégsem gondoltam többet erre, de a délelőtti után már nem sikerül másra gondolnom.
- Nem akarok konfliktusba keveredni, szóval szépen kérlek engedd el a kezem! - jelentem ki
- Juliet nincs itt - rázza meg a fejét. - Holnap korán kel, így hamar lelépett. Nem lenne harc és konfliktus sem. Különben is Juliet senkit sem bántana, tudja, hogy fontos vagy nekem és te magad is tudod, hiszen hallottad, ahogy mondtam azon a reggelen, csak makacs vagy és nem akarod elhinni.

- Nem hallottam semmit! És nem érdekel, hogy itt van-e vagy sem a csajod, de nincs kedvem veled beszélgetni sem érintkezni - mordulok fel, próbálva kihúzni a kezem az övéből, sikertelenül. - Andy!

- Fontos vagy nekem! - néz mélyen a szemeimbe. - Meg akarom magyarázni, el akarom mondani, hogy mennyire sajnálom és miért tettem, mit éreztem és még mindig érzek, de te esélyt sem adsz nekem, és ezzel az agyamra fogsz menni, ha így folytatod, és akaratod ellenére is meg fogod hallgatni, amit mondani akarok neked, el tudom intézni, és ezt te is pontosan tudod!

- Nem érdekel! - csattanok fel. - Nem azért egyeztem bele ebbe az egészbe, hogy veled beszéljek, hanem, hogy jól érezzem magam és te most gátolsz ebben.

- Legyen - áll fel, majd lép ki mellettem. - Akkor táncoljunk és érezzük jól magunkat, miközben megbeszéljük a dolgok egy részét - húz fel engem is. - Csak hallgass meg!

Egyáltalán nem akarok vele elmenni, vagy táncolni, de tudom, hogy olyan makacs, mint amilyen én vagyok és képes erőszakkal elvinni egészen a parkettig majd szorosan magához láncolni, én pedig nem akarok jelenetet, így erőt véve magamon követem őt, amit ő megkönnyebbül vesz tudomásul.

Kezeit a derekamra helyezi, majd közel húz magához. Érzem az illatát, gyors szívverését, érzem ő magát és ez lassan az uralma alá vesz. Kezeim a nyakába akasztom, miközben arra várok, hogy elkezdje amit szeretne. 

- Nem akarom, hogy újra bármilyen kapcsolatban állj Nickkel - jelenti ki. - Nem akarom, hogy újra vissza kelljen nézzem mi volt régen köztetek.

- Mi van? - húzódom el egy kicsit tőle, hogy a szemébe tudjak nézni. - Nem szólhatsz bele az életembe, Andy ezt te is pontosan tudod.

- Te is ismered őt - rázza meg a fejét. - Igen, tudom, hogy most azt akarod mondani, hogy én sem őt, de ez nem igaz. Szerinted miért nem vagyok vele jóba? Miért nem voltam vele sohasem köszönésen túl? Volt oka. Mindenkit átbasz és kihasznál, igaz te is ezt teszed vele, de Steph, te nem tudod, hogy mit akart elérni anno, én igen és szeretnélek megkímélni még egy szenvedéstől.

- Te sokkal nagyobb fájdalmat okoztál nekem, mint ő valaha is tudna - suttogom. - Meg akarsz védeni? Oké. Tudod, hogy kitől kell? Magadtól. Magadtól, kell Andy! Te okozol nekem fájdalmat és szenvedést, nem pedig Nick. Na és kihasznál, tudod én is ezt éreztem veled egy rövid ideig. Kurvára fájt és néha még most is fáj, de már leszarom, elviselem, mert az élet nem habos torta, de ne akarj engem megvédeni attól, hogy élvezzem az életet.

- Csak engedd meg, hogy elmondjam mi volt a célja régen Nicknek - sóhajt fel közelebb húzva magához. - Látta, hogy mi milyen jóban vagyunk, tudta, hogy nem sok kell ahhoz, hogy talán többek legyünk, mint barátok. El akarta érni, hogy ő fontosabb legyen, mint én. Nem emlékszel, hogy akkor elég sokat veszekedtünk miatta? Meg akartalak ettől kímélni, de nehezen ment, mert lassan azt éreztem, hogy eléri a célját, hogy közénk fog állni én meg elveszítelek téged, de nem így lett, nem sikerült neki. Én pedig nem akarom, hogy most sikerüljön. Képes lesz rá, hiszen most te sem az én oldalamon vagy, hiába tudod, hogy szükséged van rám. Ha ő újra a képbe kerülne, én búcsút inthetnék a békülésünknek és azt nem akarom. Nem most.

- És mégis mi a poklot akarsz? - emelem fel a hangom, bár a hangos zenének köszönhetően senki sem figyel rám. - Veled élvezzem az életem? Legyek a ribanc, akivel megcsalod Julietet, úgysem tennéd meg - nevetek fel keserűen. - Nekem pedig élnem kell, szóval leszarom, hogy mit akart, ahogy azt is, hogy most mit szeretne, mivel én csak annyit akarok, hogy párszor összefeküdjünk, semmi mást.

- Képes lennék megtenni - tátogja.

- Tessék? - döbbenek meg.

- Tudsz szájról olvasni, főképpen ilyen közelről, ne kérdezz vissza, ha tudod mit mondtam - forgatja a szemeit.

- El akarok menni innen, engedj el - próbálom magamtól eltolni - Andy, engedj el! Kérlek engedj el...

- Nem! - rázza meg a fejét. - Nem engedlek sehová. Nem fogod magad leinni, majd kisírni magad. Ha sírni akarsz, mert látod, hogy én még mindig fontos vagyok neked, esetleg fontosabb, mint szeretnéd, akkor kurvára nem ez a dolgod, hanem az én vállamon kell kisírnod magad. Engem kell meghallgatnod és adnod még egy esélyt, én akarok az lenni, aki megvigasztal nem pedig egy tök idegen pasi ágya, hanem én - néz könnyes szemeimbe. Én akarok az lenni - ölel magához, miközben arcát a nyakamba rejti.

Sziasztok! Sajnálom, hogy rég volt rész és késtem vele, de az elmúlt napjaim húzósak voltak. Csütörtökön ballagás, pénteken bankett, a szombat és a vasárnap az alvás volt, de most összeszedtem magam annyira, hogy megírjam nektek. Bár nem lett valami nagy szám, de azért remélem tetszeni fog! Köszönöm a biztatást és az olvasókat! További szép napot!