13.FEJEZET

Only one

Amikor pár órával később kinyitom a szemeim egyből felfedezem az engem ölelő Andyt. Azt hittem, hogy csak álmodom. Szinte biztos voltam benne, mire felébredek eltűnik mellőlem és kiderül, hogy minden csak egy álom volt, de nem igaz. Tényleg kimondta azt a szót. Szeretlek. Kilenc betű, de sokkal többet ér bármelyik másik szónál, főképpen akkor, ha egy olyan személytől hallod, aki fontos neked, aki iránt te magad is így érzel. Ez a kilenc betűs szó képes megváltoztatni az életed, akár örökre is. 

Nem tudom, hogy mire számítsak. Igazából még azt sem értem, hogy mi van Juliettel. Semmit sem értek, de az a csók és az érintései, na meg persze a szeretlek tisztán érthető volt számomra. Engem akar. Túlságosan is. De ezzel nincs egyedül, hiszen én is ugyanúgy vágyom rá, ahogy ő rám. Hosszú időn át vágyakoztam és könyveltem el magamba, hogy már nem érzek iránta semmit, de ez is csak addig volt így, míg meg nem láttam. Azóta tudom, hogy minden egyes nap hazudtam magamnak. Főképpen akkor, amikor azt mondtam jól vagyok. Akkor nem voltam jól, de ha most mondanám ki, igaz lenne, hiszen sehol máshol nem érezném magam jobban, mint az ő karjaiban. Nyálas vagyok, de ebben a pillanatban kicsit sem érdekel. Csak az a fontos, hogy itt van velem és végre nem kell semmit sem eltitkolnunk a másik elől. Bár még vannak dolgok, amikről nem beszélt egyikünk sem, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan azok a percek is eljönnek, amikor bebocsájtást engedünk a lelkünkbe, gondolatinkba. Tisztában vagyok vele, hogy az nem lesz valami könnyű, egyikünknek sem, de azt is tudom, hogy minden rendben lesz. Fontosak vagyunk egymásnak, szeretjük egymást, törődünk a másikkal, még ha az nem is akarja és ennyi éppen elég ahhoz, hogy minden rendben menjen kettőnk között. 

Mosolyogva fordulok felé, majd simítok ki egy rakoncátlan tincset a szeméből. Annyira békés és nyugodt. Tudom, hogy ő sem szereti, ha bámulják álmában, de ezzel nem tudok mit kezdeni. Egyszerűen képtelen vagyok levenni róla a szemem. Nem megy. Túl sok időt vesztegettem el arra, hogy ne lássam őt, most pedig minden egyes pillanatot ki kell használnom azért, hogy ezt az időszakot bepótoljam. 

- Ne bámulj - morogja becsukott szemekkel, miközben szorosabban húz magához. - Te sem szereted, ha néznek miközben alszol, ahogy én sem szeretem, szóval kérlek inkább csinálj egy képet és azt nézd - mosolyodik el, mire én kicsit megcsapom a csupasz mellkasát.

- Ne szemétkedj Andy - húzom én is mosolyra a szám. - És különben is, a kép nem mozog - vonom meg a vállam. - Sokkal jobb téged nézni, mint egy megállított pillanatot. 

- El sem tudod képzelni, hogy mennyire hiányoztál - suttogja kinyitva a szemeit. - Hiányoztak a közös ébredések, veszekedések, étkezések... minden. Hiányoztál - néz a szemembe.

- Ne mondj nekem ilyet, ha nem akarod, hogy elsírjam magam - pislogok. - Tudod ezt akartam hallani tőled, pontosan ezeket a szavakat, csak nem ennyi idő után. Bíztam benne, hogy nem lépsz le, vagy ha mégis megtetted, akkor szólsz és beszélünk vagy legalább tartjuk a kapcsolatot, de nem így lett. Semmi sem úgy történt, ahogy szerettem volna...

- Hidd el nekem, Bogyó, én sem így képzeltem el azt a napot, sem az utána következőket. Egyáltalán nem. Minden pillanatban arra gondoltam, hogy mekkora fájdalmat okozok neked vele - könyököl fel. - Magamat okoltam minden fájdalmadért. És még most is. Hiszen tisztában vagyok vele, ha legalább én nem lépek le azon a napon, akkor nem lett volna számodra sem olyan rossz az a nap. Tudom, hogy szeretnéd, ha elmondanám mit miért tettem és el is fogom, de előtte még szeretném egy kicsit élvezni ezt a pillanatot, amikor a karjaimban tarthatlak.

Azt hittem, hogy visszadől a párnákra, de helyette fölém mászik és szorosan hozzám simul, mégsem engedi rám teljesen a súlyát. Vigyorogva néz le rám, hiszen én egyből szaporábban kapkodok levegő után. Még mindig nem érzem teljesen legálisnak a kapcsolatunkat, hiszen Juliet még nem ment el, és egy jó ideig még nem is fog, de eszem ágába sincs megálljt parancsolni neki, túl sokáig tettem, most eljött az én időm. Andy már csak az enyém. 

A karjaim nyakába akasztom, ezzel is közelebb húzva őt magamhoz. Ajkunk már majdnem összeér, de mi csak egymást szemébe nézve várjuk, hogy valamelyikünk megtegye az első lépést. Ki bírja tovább azt, hogy ne csókolja meg a másikat. Tudom, hogy ő már anélkül is a határaival játszadozik, de azt is tudom, hogy én sem bírom valami sokáig a közelségét, hogy nem teszek semmit. Érezni akarom és amint kicsit feljebb emelem a fejem, egyből szélesebb lesz a mosolya, hiszen tudja, hogy ő nyert. 

Ajkaim szorosan nyomom az övéi ellen. Már egyáltalán nem érzem magam kínosan, mint az előző csókunknál. Nem érdekel semmi, hiszen ő itt van velem. Kezeit a derekamra vezeti, majd feljebb tűrve a pólóm simogatni kezdi a bőröm, aminek következtében kiráz a hideg. Tisztában van vele, hogy mit vált ki vele belőlem, de esze ágába sincs befejezni, sokkal inkább messzebbre megy, míg ujjai el nem érik a mellem alját. Tisztában van vele, hogy nekem is van egy határom és pontosan tudja, hogyha ujjai feljebb merészkednek, akkor elrontja a pillanatot, ezért megállapodnak azon a részen, míg a csókunkat egyre jobban elmélyíti. 

- Ha jó pár éve azt mondja nekem valaki, hogy egy nap ezt fogom veled csinálni - nevetek fel, miközben próbálok levegőt juttatni a tüdőmbe - kinevettem volna, de most mégis itt vagyok. Egy ágyban veled, téged ölelve és veled csókolózva. Nem gondolod, hogy mi már nem igazán vagyunk barátok?

- Sosem voltunk azok - dönti az enyémnek a homlokát, miközben a szemeimbe néz. Ennek most két értelme is lehet, de nagyon bízom benne, hogy a jobbik lesz az igazi. Nem azért mondta ezt, mert sosem érezte magát a barátomnak, hanem azért, mert talán mindig többet érzet irántam, mint barátság. Ennek sokkal jobban örülnék, mert akkor legalább nem lennék egyedül. - Ahogy pár órája is mondtam, mindig szerettelek... - suttogja. - Tudom, hogy ahányszor csak ezt a szót hallod tőlem kellemetlenül érzed magad, de erre semmi szükség. Minden rendben, ha még nem tudod kimondani. Éreztetetted velem, és nekem egy ideig ez is elég. Viszont nem sokáig. Szeretném, ha egy nap majd te is a szemembe mondanád. Szeretném, ha te is úgy mondanád nekem, hogy én és nem csak barátilag, mint régen.

- Hallani fogod, ezt megígérhetem - nyomok egy puszit az orrára. 

- Nézd, tudom, hogy nem fog neked tetszeni, amiről most akarok beszélni veled. Igazából, még abban sem vagyok biztos, hogy én készen állok rá, de tudom, hogy téged zavar szóval úgy érzem kötelességem neked elmondani - ül fel az ágyamban.

- Bármit elmondhatsz - ülök fel én is majd bújok hozzá. - Tudod, lehet ez most nem úgy sül el, ahogy szeretném, de érteni fogod. Ha azzal nem kergettél el örökre, hogy elmentél, már semmit sem tudsz mondani, hogy megtörténjen - nyomok egy csókot a vállára. - Nem megyek sehová, de tudni akarom azt, amiről beszélni akarsz velem, és ennyire félsz tőle.

A mellkasát ölelő kezeimre helyezi az övét, majd megszorítja azt. Tudom, hogy milyen ez a mozdulat. Én is sokszor csináltam, amikor valami olyasmiről kellett beszélnem, amiről nem akartam. De akkor is elég sokszor tettem, amikor olyat kellett elmondanom a másik félnek, amivel megbántom. Nem vagyok benne biztos, hogy miről akar velem beszélni, de abban igen, hogy már semmit sem tud nekem mondani, amivel elijeszthetne. Az ég világon semmit. 

- Kezdem először Juliettel, hogy megértsd az előbbit - sóhajt fel, bár én érzem, hogy ez csak időhúzás, viszont ez is érdekel szóval nem mondok semmit. - Szerettem őt, többet éreztem iránta, mint barátság, de tőled sosem volt számomra fontosabb. Jól elvoltunk, de ő csak Juliet volt, te pedig az én Steph-em. Csak az enyém. Próbáltam elhitetni magammal, hogy majd betölti azt az űrt, amit miattad éreztem, de nem ment. Lehet, hogy a sebet begyógyította, de a heg ott maradt, mert ő nem te volt és nem tudta mit kell tennie minden helyzetben. Mindig híres énekes akart lenni. Kapott egy ajánlatot, amiről nekem is beszélt és tudtam, hogy megpályázta, de azzal nem voltam tisztában mostanáig, hogy sikerült is neki. A hangja megvan hozzá, színpadra illik az egész éne, de ez úgy nem megy senkinek sem, aki kezdő, hogy van egy szerelme, aki szintén híres. Egyedül kell csinálnia és a cég, aki elvállalta, csak úgy egyezett bele, ha mindenről lemond ami a régi életéhez köti, és elmegy innen. Két hét múlva indul. Elmondta, hogy szeret és fontos vagyok neki, de azt is hozzátette, hogy valószínűleg később megbánna, ha nem fogadná el az ajánlatot. Ami viszont nagyon meglepett, hogy odatette a végére, amikor én egy kicsit kiakadtam, hogy legalább biztonságos kezekben hagy. Nem mondta ki, de én szinte biztos vagyok benne, hogy rád értette. 

Szerette... de sosem úgy, ahogy engem. Mivel Juliet nem pótolt engem, hiszen belőlem csak egy van. Minden ember számára egy személy van, akit senkivel sem lehet pótolni, és számára én vagyok az. Szinte biztos vagyok benne, hogy ezt mélyen Juliet is tudta. Láttam rajta, hogy érzi valami nincs rendben, amikor én megérkeztem, de sosem mondott semmit, mindig kedves volt és már értem miért. Tudta, hogy Andyt jó kezekben fogja hagyni. Sokkal könnyebb úgy lelépni, ha tudja, hogy ő biztonságban lesz és jól érzi majd magát. Azt akarja, hogy velem legyen, ezért van most itt, amit valószínűleg Juliet is sejt.

- De tudom, hogy téged ez a része nem igazán érdekel, sokkal inkább az fontos számodra, hogy én miért hagytalak ott. Aznap reggel, amikor felkeltem, teljesen más tervem volt. Sosem hittem volna, hogy nem úgy lesz vége, ahogy én szerettem volna. Azt hittem minden sikerül, de azt a pár hetet még velem tölthetted volna. Magammal akartalak vinni. Tudom, nem szóltam róla és ez nem volt szép, de azt akartam, hogy mellettem légy. Szerettelek és utáltam, hogy osztoznom kell rajtad, ahogy azt is, amikor valamelyik barom összetörte a szíved. Legszívesebben megöltem volna. Féltékeny voltam, amikor mással voltál, de kibírtam. Lehet, hogy te ezt nem láttad, mert jól titkoltam, de hidd el, hogy így volt. Csajoztam, de mindben téged kerestelek, ezért nem tartott egyik kapcsolatom sem valami sokat. De aztán mintha a sors közbeszólt volna, mintha ő nem akarta volna, hogy velem gyere. Elvesztetted a barátod, aki sosem szeretett. Nem vettek fel. És a legfontosabb édesapád is meghalt. Azon a napon történt mindez, amikor én el akartam veled szökni és megsúgni neked, hogy számomra te nem egy barát vagy, hanem életem szerelme. Azért léptem le, hogy ne okozzak neked még több kárt. Magamat okoltam mindenért, hiszen van benne valami, nem igaz? - kérdez rá elkeseredetten. - Minden akkor történt, amikor én elhatároztam magam. Elmentem, egyedül, nélküled, mert azt hittem ezzel jót teszek neked, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem igaz, de akkor már késő volt. Nem tudtam visszajönni. Beindult a banda. Keresni pedig akartalak, de mindig meggondoltam magam, mert nem tudtam mit mondhatnék neked. Szia Bogyó, tudom, hogy most dühös vagy rám, de én csak azért léptem le a legnehezebb időszakban, mert aznap akartam bevallani, hogy szeretlek és az lett a vége, hogy az életed összedőlt? Ez lett volna a legrosszabb döntésem. Igazából személyesen akartam volna valamit mondani, de anyukád közölte, hogy elköltöztél és egyszer sem jöttél haza, pedig szükséged lett volna rájuk, ahogy nekik is rád. Amikor most megláttalak, nem akartam hinni a szememnek. Visszaköltöztél és én tudtam már az első perctől fogva, hogy kaptam egy második esélyt, amit nem szabad elcsesznem, mindent beleadtam és most itt vagyunk - fordul felém, aminek köszönhetően észreveszi könnyáztatta arcom. - Ne sírj - fogja kezei közé az arcom. - Sosem akartam ezt tenni veled - húz magához közelebb, majd érinti homlokát az enyémhez.

- M-miről beszélsz? - kérdem remegő hangon.

- Nem akartam tönkretenni azt a napod, csak szerettem volna, ha velem tartasz és mindenről lemondanál, míg rájössz, hogy miért akartalak magammal vinni téged, ahogy arra is, hogy te is többet érzel irántam, de szar lett a vége...

- Ez nem a te hibád Andy - rázom meg a fejem. - Nem-szipogom - te tehetsz róla. Megtörtént, de nem azért, mert te szerelmet akartál nekem vallani - suttogom. - Így kellett lennie, mert az nem a mi időnk volt.

- És ez a mi időnk? - néz a szemeimbe. Mosoly kúszik arcomra.

- Kié lenne, ha nem a miénk? - kérdem tőle. - Ígérem, hogy erre az egészre reagálni is fogok, de most szeretnék csak a karjaidba lenni és érezni, hogy itt vagy velem, szerelmem...

Sziasztok! Tudom, ismét sokat kellett várni a részre, amit sajnálok, de nem ígérhetem meg, hogy gyakran lesznek. Hamarosan kezdődik az egyetem. Már nem otthon vagyok, ez az első rész, amit az új lakásból írok messze mindentől, ami ismerős volt. Barátokkal vagyok, de attól még hiányzik a régi környékem, bár akkor alig vártam, hogy lejöjjek, viszont nem olyan könnyű, amikor már mindent neked kell csinálni, amit eddig a szülők csináltak, de bele lehet jönni. De térjünk vissza a részhez. Remélem tetszett és választ kaptatok pár kérdésetekre. Köszönöm az biztatásokat és az olvasókat! Szép estét!