12.FEJEZET

Beautiful mistake

Gondolkozás nélkül húzom közelebb magamhoz, annak ellenére, hogy tudom irtó nagy hibát készülök elkövetni. De már nem bírom. Egyszerűen nem fogom épp ésszel kibírni, ha most is eltaszítom magamtól, hiszen nem akarom. Egyáltalán nem. Érezni akarom, méghozzá őt.

- Miért nem teszed meg azt a kibaszott utolsó lépést? - suttogja az ajkamra. - Itt vagyok, nem megyek sehová, mi tart vissza?

Akarom őt, mindennél jobban, de mint mindig az agyam most is közbelép, és akár tetszik, akár nem, ebben az esetben igazat kell adnom neki. Kedvelem és abból, ahogy viselkedik az jön le, hogy ő is jobban kedvel, mint egy szimpla barátot, de képtelen vagyok megtenni. Ott van előttem a barátnője arca,a hogy mosolyogva belekarol vagy sétál vele az utcán, ahogy alig pár órája. Lehet, hogy elmegy két hét múlva, de attól még most együtt vannak, én pedig sosem leszek az a lány, aki eléri, hogy egy foglalt pasi az ágyában kössön ki. 

- Nem megy - engedem le remegő kezeim magam mellé, miközben tekintetem a padlóra szegezem. 

Nem távolodik el tőlem, csak élesen szívja be a levegőt. Tisztában vagyok vele, hogy elcsesztem a pillanatot és azzal is, hogy nem csak neki, hanem magamnak is álmatlan éjszakát okozok ezzel, de nem tudom megtenni, mert nem vagyok olyan. Legszívesebben a földre csúsznék és átkarolva a lábaim bőgném el magam, de nem tudom megtenni, mert a teste még mindig a szekrényemhez présel.

- De én már nem tudom tovább visszafogni magam - jelenti ki. - Lehet neked még megy, de én már nem vagyok hozzá elég erős, nem érdekel semmi sem - morogja. - Az sem érdekel, ha hibát követünk el, de ha ez egy hiba, akkor már rég át kellett volna lépjem azt a bizonyos határt, mert nem éreztem ekkora vágyat évek óta... pontosan azóta, hogy azon a napon leléptem. Szóval ne mondd nekem azt, hogy nem megy, mert te is éppen annyira szeretnéd, mint én és te magad is tudod, csak félsz. Nincs mitől... - suttogja.
Lassan emelem fel a fejem, majd nézek bele kék szemeibe. Vágy szikrái csillognak a szemében. Pontosan úgy, ahogy elképzeltem régen, úgy ahogy mindig is akartam, amikor a közelembe van. De akkor most miért félek? Miért nem merem megtenni az utolsó lépést, ha erre vártam, mindig?
- Ne gondolkozz, csak tedd azt, amit szeretnél leszarva a következményeket - hajol hozzám közelebb.
Mindenkiben ott van az az érzés, amikor az egyik vállán az ördög, a másikon az angyal csücsül és éppen veszekednek, hogy kinek van igaza. Hát ez most velem is így van. Csak annyi különbséggel, hogy egyikük sem áll nyerésre, én meg szép lassan pusztulok bele abba, hogy itt áll előttem és nem teszek semmit, mikor ő is ugyanazt szeretné, amit én. Azt hittem a szerelembe nincs olyan érzés, ami szétszakít, de úgy látszik ez nagyon nem így van. Ebben a pillanatban azt érzem, ha nem teszem meg, akkor beleőrülök. Annyira szeretném, hogy az már fáj.
Itt áll előttem, felkínálja magát és én mégis el akarom lökni. Nem engedhetem meg, hogy elmenjen ismét. Muszáj tennem valamit, még akkor is, ha az nem éppen az lesz, amire mindketten vágyunk. Mielőtt addig haboznék ezzel az egésszel, hogy eltávolodik tőlem magamhoz húzom és szorosan hozzábújok.
Sóhajtva szorít magához, miközben kezeivel a hátam simogatja. Lehet, hogy nem voltam olyan sok pasival együtt, de abban biztos vagyok, hogy nehezen tartja vissza magát. Érzem a testéből áradó feszültséget, meg persze az sem kerülheti el a figyelmem, hogy a szíve ezerrel ver, mintha bármelyik pillanatban kipattanhatna a helyéről.
- Sajnálom - motyogom halkan.
Pár másodperc elteltével érzem, ahogy a kezei a derekamra csúsznak, majd kicsit megemelnek, aminek következtében a lábaim rákulcsolom, kismajomként kapaszkodva belé. Érzem, hogy mozgunk, majd azt is, ahogy egyre lejjebb kerülünk. Az ölében ülök, miközben ő a hátát a szekrényemnek dönti.
- Szeretlek - mondja ki azt a szót, amit mindig hallani akartam tőle, miközben szorosabban ölel magához. Ajkát a nyakamra tapasztja, nedves puszikat hagyva a bőrömön, aminek következtébe bizsergés járja át az egész testem. - Mindig szerettelek...
Úgy ülök az ölében, mintha nem is élnék. Nem lélegzek, pislogok, mozgok csak vagyok. Szavai megbénítanak és hiába szeretnék rájuk válaszolni nem megy. Képtelen vagyok rá, mert nem akarom elhinni, hogy hosszú idő után végre hallhatom tőle, amit szerettem volna, amióta ismerem. Igaz sokszor mondta ki azt, hogy szeret, de ez most más. Érzem, hogy nem úgy érti, ahogy évekkel ezelőtt. Ez most az az igazi szeretlek, amit minden lány hallani akar attól a fiútól, akit kedvel, aki sokat jelent neki.
- Mondj valamit... bármit.
- Ilyenkor - szólalok meg nehezen - viszonozni szokták, de én ebben a pillanatban képtelen vagyok kimondani, hiába tudom, hogy igaz... mert attól tartok, ha megteszem felébredek és rájövök, hogy ez az egész csak egy álom volt és sosem hallottam tőled azt a szót, de tudnod kell, hogy én is ugyanígy érzek - teszem hozzá. - Én is ugyanezt érzem - motyogom kicsit eltávolodva tőle, hogy a szemébe tudjak nézni.
Tudom, hogy mit akar. Elég csak a szemeibe néznem és egyből leesik, de ő is tudja, hogy én nem fogom megtenni, magamtól biztosan nem, éppen ezért teszi azt, hogy felhúzza a lábait, aminek következtében én előrébb csúszom az ölében, mielőtt még megtarthatnám magam, hogy ne essek rá ajkam az övéhez ér. Egymás szemeibe nézünk, nem teszünk semmit, de az a baj, hogy nekem már nem megy. Érezni akarom és ha ehhez hibát kell elkövetnem hát legyen. Kezeim a nyakába akasztva nyomok egy puszit az ajkára, mire azonnal közelebb húz magához és az ártatlan pusziból csókot farag.
A legtöbb lány azt szereti, ha a partnere gyengéd és lágy, de Andy ennek az ellentéte, viszont egy cseppet sem zavar. Csókja követelőző, akaratos, szenvedélyes. Egy hiba, ami tökéletesebb már nem is lehetne. Egy hiba, amit már rég el kellett volna követnem és ezzel millió fájdalmat és szenvedést megakadályozhattam volna magamnak.
Ujjai a bőrömbe mélyednek, miközben az enyémek a haját tépik. Nem fogjuk vissza magunkat, sem a vágyainkat. Olyanok vagyunk, mint az állatok, de ha jobban belegondolok minden emberben ott van az állatiasság. Kezeit a fenekemre simítja, majd erősen belemarkol, aminek következtében a csókunkba nyögök. Szeretném, ha ez a pillanat sosem érne véget, de tisztában vagyok vele, hogy pár pillanat múlva elfogyik a levegőnk és muszáj lesz egy kisebb szünetet tartsunk.
Amint a csókunk megszakad, homlokát az enyémnek dönti. Nem merem kinyitni szemeim, mert attól tartok, hogy ez az egész meg sem történt és ha megteszem, akkor felébredek ebből a csodálatos álomból, amiben élni szeretnék.
Mindenki azt mondja az elején, hogy igenis létezik fiú-lány barátság, de a francokat én vagyok rá a tökéletes példa. Hittem, sokáig bíztam benne, hogy így van és nem csak én képzelem be. De amikor elment és én is eltűntem erről a helyről, nem ezt gondoltam. Akkor jöttem rá, hogy sosem lesz közöttük barátság, mivel az egyik biztosan többet fog érezni a másik iránt, és még ha el is titkolja azután már semmi sem lenne ugyanolyan, és egy idő után feltűnne a másik félnek is, hogy valami gond van.
- Ugye meggyőztelek arról, hogy maradj? - kérdi halkan.
- Szerintem tudhatnád erre a választ - kuncogok fel továbbra is csukva tartva a szemeim. - Ha akarnék se tudnék ezek után elmenni - suttogom.
- Ennek igazán örülök - sóhajt fel. - Nyisd ki a szemeid - kérlel. - Szeretlek - mondja újból, amint felnyitom pilláim. Megnyugtató mosoly kúszik az arcomra, miközben egy lágy csókot nyomok a duzzadt ajkára. - Hallani szeretném, hogy te mit gondolsz. Szerintem ez így fair, ha már én beavattalak a titkomba, akkor mondj te is valamit a tiedről.
- Szerintem pontosan tudod mit érzek, hiszen nem egyszer vágtad a fejemhez az elmúlt időben - túrok a hajába. - De ha hallani szeretnéd, akkor egy nap elmondom az egészet, amint te is megosztod velem azt, amiről szerettél volna velem beszélni, csak időt kértél. Én várni fogok, de addig én sem árulok el semmit. Ha nekem türelmesnek kell lennem, akkor neked is menni fog - mosolyodom el.
- Gonosz vagy - néz a szemeibe.
- Te pedig akaratos - vádolom meg nevetve.
- Már miért lennék az? - vonja fel a szemöldökét.
- Talán elfelejtetted, hogy hogyan állítottál meg alig pár perce. Amikor a szavak már nem váltak be máshoz folyamodtál, ami lássuk be sikerült is. Tényleg elmegy két hét múlva? - kérdem halkan.
- Igen - néz a szemeimbe. - Tudom, hogy most bűntudatod van, de nem kell az legyen. Tegnap este mondta el, azért vágtam néhány dolgot a fejedhez. Egyiket sem gondoltam komolyan, csak te is makacskodtál és ő is felhúzott és végül te lettél az, akin levezetem a feszültséget. Lehet, hogy teljes szívemből sosem szerettem, de fontos volt nekem. Még mindig az. És kicsit szarul esik, hogy képes volt csak most elmondani, amikor már egy hónapja tud róla.
- Ez hülyén fog hangzani - nevetek fel - de én megértem őt. Én sem tudtam volna, hogyan mondjam el neked az ő helyében. Tudod, nekünk ez nem olyan egyszerű, bár fogalmam sincs, hogy nektek milyen, de azt tudom, hogy nekünk fájdalmas, amikor az egyik szeretünknek mondjuk azt, hogy elmegyünk és hosszú ideig nem jövünk vissza.
- Szörnyű érzés - motyogja megbánóan. - Ne haragudj rám - néz újra a szemeimbe. - Nem akartam akkor csak úgy lelépni. De így láttam a legjobbnak és el is fogom mondani miért, de nem most. De el fogom. Ő nem jön majd sátorozni - teszi hozzá. - Szeretném, ha velem lennél, mint régen...
- Még átgondolom, ez egy igazán nehéz döntés - válaszolok komolyan. - Sosem felejtem el, milyen szar volt veled egy sátorban aludni. Mindig felhúztál és nem hagytál aludni.
- Azóta már felnőttem - jelenti ki. - Megváltoztam, már más módszereim vannak az ébrentartásra - kacsint rám. - De azokat nem fogom elárulni neked, csak ha velem alszol akkor fogod őket megtudni.
- Azt ki kell érdemelned.
- Ez most egy kihívás akar lenni, mert tudod, ha igen, akkor én benne vagyok és abban is biztos, hogy sikerülni fog. Nem adom fel soha egykönnyen és ezt te is tudhatod.
- Te sem ismered még az én módszereim, szóval ne légy olyan biztos a győzelemben.
Hosszú idő óta most először vagyok nyugodt és érzem magam biztonságban. Vele vagyok, mint régen. Annak ellenére, hogy sosem voltunk együtt mindig úgy viselkedtünk és ez az ülés nálunk igazán megszokott volt akkoriban, talán azért érzem azt, hogy minden rendben van, mert ez arra emlékeztet, hogy talán az a rossz dolog meg sem történt velem.
- Hé, mi a baj? - fogja kezei közé az arcom.
- Semmi - rázom meg a fejem. - Minden a legnagyobb rendben... csak az ahogy most ülünk eszembe juttatta a múltat, akkor is sokszor csináltuk ezt.
- Nem akarom, hogy szomorú légy, ha visszagondolsz a régi időkre - suttogja.
- Vannak szép emlékeim is, sok szép emlék,  de van egy nap, amit legszívesebben elfelejtenék, amikor minden összedőlt és nem tudtam felállni a romok közül, de most itt vagyok és mondhatni jól vagyok. Most már jól leszek - sóhajtok fel.
- Nem megyek többet el mellőled - jelenti ki. - Nem foglak elhagyni még egyszer. Már azt is megbántam ezerszer, hogy akkor megtettem, de biztos lehet benne, hogy most nem lesz ilyen. Nem megyek sehová sem nélküled.
- Pedig muszáj lesz, mert én biztosan nem foglak elkísérni a fürdőbe és bevásárolni sem minden egyes alkalommal - nevetek fel, próbálva eltüntetni a hátsószándékom. Nem akarok erről beszélni, el akarom viccelni, mert úgy könnyebb.
- Te is tudod, hogy nem erre értettem - mosolyodik el. - Bár annak igazán örülnék ha a fürdőbe minden egyes alkalommal elkísérnél.
- Fúj - húzom el a szám.
- Most mi van? Talán nem akarsz velem zuhanyozni?
- Ott még nem tartunk, Andy - kacsintok egyet. - És különben is, honnan veszed, hogy én szeretnék hozzád csatlakozni.
- Ha tudnád mi jár most a fejemben, akkor valószínűleg elrohannál - sóhajt fel. - És biztos vagyok benne, hogy pár perccel neked is más járt a fejedbe. Én nem tudom meddig fogom magam visszafogni, de amíg te nem állsz készen semmi sem lesz.
- Ó, szóval ezt vegyem úgy, ha sosem leszek kész, akkor az nem lesz baj?
- Dehogynem - vágja rá. - De édesem - csúszik keze a combjaim közé - te már most készen állsz - morogja.
- Andy - csapok a kezére, majd felállok az öléből és az ágyamhoz sétálok.
- Ugyan már - áll fel nevetve. - Most ugye nem a durcáshercegnőt fogod játszani? - ül le mellém.
- Nem - vágom rá.
- Jó rendben - emeli fel a kezeit - lássuk meddig bírod - dönt hátra majd, mászik fölém ajkait a nyakamra nyomva. - Én is így gondoltam - suttogja a bőrömre, amint megéri hogy a lábaim összekulcsoltam a háta mögött.

Sziasztok! Tudom, hogy rég volt rész, amit sajnálok, de kicsit elfoglalt voltam. Most visszatértem, amint látjátok. Igazából, annyit szeretnék még a részhez írni, hogy kb olyan 20 részesre tervezem, szóval már nincs olyan sok hátra. Viszont azért remélem tetszett nektek és nem fogjátok abbahagyni, csak mert lassan vége. Köszönöm az olvasókat és a biztatásokat!