2017. február 8., szerda

20.FEJEZET


You and I



Azt hiszem életem legnehezebb lépése volt, amikor két héttel ezelőtt beszálltam a buszba. Hallottam magam mögött a hangját, tudtam, hogy amint elhagyom az utcát ő összetörik majd, de nem volt választásom. Felajánlottam neki, hogy jöjjön velem, mindent megtettem, hogy rávegyem, de ő még mindig makacson kiállt amellett, hogy ő azért jött vissza, hogy a szüleivel legyen. Persze tudom, hogy fontosak neki és mellettük akar lenni, de biztos vagyok benne, hogy nem haragudtak volna rá, ha mégis úgy dönt, hogy velem tart. Én nagyon örültem volna neki. 
Minden nap beszélünk, ami kicsit megnyugtat, mert legalább tudom, hogy nem tett semmi butaságot, viszont a hangjából tisztán ki lehet venni, hogy mennyire szomorú. Megígértem neki, hogy többet nem hagyom el, most mégis úgy érzem, mint évekkel ezelőtt, amikor felszálltam arra a rohadt buszra, magam mögött hagyva őt, pedig ez most korán sincs így. Eljöttem, de vissza fogok menni hozzá és ha végül kiderül, hogy ezzel szakadékot ástam közénk, akkor mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy minél hamarabb beforrjon, mert szeretem. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer valakihez ennyire kötődni fogok, mint hozzá, de megtörtént, és egyik részem baromira örül, a másik pedig kurvára dühös, mert otthagytam a fellépések miatt. Hiányzik a nevetése, az illata, az érintése. De a legjobban az, hogy mellettem legyen, hogy magamhoz ölelve őt, ébredjek fel. Barmit megadnék azért, hogy most itt legyen. 
- Andy ne csináld már - mordul rám Nick. - Hiányzik, de attól, hogy ott ülsz, mint egy baromarc, aki majd belehal a fájdalmába, nem lesz jobb. Hívd fel, majd told ki a segged ebből a szobából és gyere próbálni, így nem fog menni, ha csak ülsz és bámulsz magad elé, ez semmit sem old meg, és te is tudod.
- Mi lenne, ha nem idegesítenéd ennél is jobban! - mordul rá a menedzserem. - Semmi kedvem a veszekedéseteket hallgatni! Már tisztában lehetnél vele, hogy fontos neki és ha felhozod, akkor csak jobban felhúzod vele és akkor kitör egy újabb világháború, amit nekem rohadtul nincs kedvem elhárítani.
- Jól van - emeli fel a kezet. - Én csak segíteni akartam, nem kell így nekem esni - forgatja meg a szemeit, majd lép ki morogva a szobából. 
- Andy! - lép hozzám közelebb. - Nézd, tényleg megértelek, hiszen én is átmentem rajta, sőt most is otthon kellett hagynom őt egyedül, a gyerekkel, de ki fogod bírni. Nem a világ vége, főképpen, hogy meglátogathatod, mert hamarosan lesz két nap szüneted, tudom, hogy nem sok, tisztában vagyok vele, de a semminél több. Ő sem akarná, hogy itt ülj, mint egy zombi, ha már erőt vettél magadon és eljöttél, hanem játssz, ha nem is magadért vagy a rajongóidért, akkor legalább tedd meg érte. Játssz és élvezd miatta, mert ő is ezt szeretné.
Igaza van, ezzel a viselkedéssel mindenkit cserben hagyok. Imádok énekelni, imádom a rajongóimat, sosem szeretnék nekik csalódást okozni, ahogy Stephnek sem. Az életem rész a turnézás, de biztos vagyok benne, hogy meg tudom oldani, hogy ne legyen olyan fájdalmas, amikor el kell búcsúznom tőle. Valamit ki kell találjak következő alkalomra és akkor mindketten jobban fogjuk bírni ezt az egészet. 
- Felhívom és utána megyek, rendben? - pillantok fel rá.
- Ezt már szeretem - ereszt felém egy vigyort, majd hagy magamra.
Gondolkozás nélkül nyúlok a laptopomért, ami az asztalon hever, majd indítom be. Amíg töltődik, a gondolataim egyből a szeretett lány irányába terelődnek, ismét. Vajon mennyire fogom összetörtnek látni, ha megjelenik a képernyőmön? Mennyire sikerül majd megjátszania magát, előttem? Egyáltalán észrevette már, hogy sosem válik be, főképpen nem nálam, hiszen ismerem már, tudom, hogy mikor hazudik, és amikor azt mondja jól van, akkor tisztán látom, hogy egyáltalán nincs így. Remegnek az ajkai, és a szemét is leveszi a képernyőről, ami mind a hazugság jele. Tudom, hogy nem szeretne megbántani és bűntudatot kelteni bennem azzal, hogy közli velem, hiányzom neki, de én meg nem akarom, hogy hazudjon, legyen őszinte velem, még akkor is, ha fáj.
Már éppen írni akarok neki, amikor a képe mellett lévő pötty zöldé válik. Nevetve kattintok rá a hívás gombra majd várom, hogy fogadja azt. Amint megjelenik a képe, egyből mosoly kúszik az arcomra. Haja kócosan öleli körbe arcát, amin látszik, hogy meggyötört. Nem visel sminket, és szinte meg mernék rá esküdni, hogy most kelt fel.
- Szia! - mosolyodik el halványan. - Bocsi, hogy kicsit később léptem fel, de azt hiszem elaludtam és a többiek nem szóltak, mivel az elmúlt... - kezd bele, de mielőtt még a lényegre térne megrázza a fejét. - Nem fontos.
- Bogyó - döntöm oldalra a fejem. - Engem minden érdekel, ami veled kapcsolatos, szóval ne mondd azt egyetlen egy apróságra sem, hogy nem fontos, mert én mindent tudni akarok, főképpen most, hogy nem lehetek melletted. Nem tudsz aludni? - térek egyből a lényegre.
Szemeit lesüti, miközben biztosra veszem, hogy az ölében pihenő kezeit bámulja. Én magam is észrevettem rajta, hogy kicsit mintha karikásak lennének a szemei, viszont nem hoztam szóba, mivel azt akarom, hogy ő mondja el, ne pedig nekem kelljen kiszednem belőle, ha valami nincs rendben vele. 
- Minden rendben van, Andy - suttogja, miközben lassan rám emeli a tekintetét. - Csak... - felvont szemöldökkel várom a folytatást, meddig akarja még elhitetni velem ezt a hazugságot. - Most mégis mit vársz tőlem - sóhajt fel. - Azt akarod, hogy elmondjam baromira hiányzol és keveset alszom? Hogy számolom a napokat, mikor jöhetsz haza egy rövid időre, vagy talán azt, hogy nem egyszer gondoltam már bele, mi van ha vissza se jössz hozzám? Ezt akarod hallani? - telnek meg könnyekkel a szemeim.
- Őszintén nem, nem ezt akarom hallani, sokkal jobban örülnék, ha azt mondanád, hogy tényleg minden rendben veled, de mivel látom rajtad, hogy ahányszor csak kimondod hazudsz, sokkal nagyobb örömmel tölt el, hogy végre az igazat mondtad, nem pedig amit hallani szeretnék. És azt a baromságot honnan a francból szedted, hogy nem megyek vissza hozzád? - szalad ráncba a homlokom. - Steph, minden nap te jársz a fejembe, amikor felkelek és lefekszem, sőt még a koncertek közben is. Még akkor is rád gondolok, amikor nem lenne szabad, szóval ezt a hatalmas baromságot nagyon gyorsan felejtsd el, mert igenis visszamegyek hozzád.
- Sajnálom - motyogja. - Én... én tudom, hogy vissza fogsz jönni, de nem tehetek róla, hogy amikor egyedül vagyok és hiányzol felmerül bennem ez a lehetőség is. Amikor utoljára mentél el, akkor tudtam, hogy nem fogunk találkozni és beszélni sem, de most, hogy tudom itt vagy nekem csak éppen több száz kilométerre tőlem, fáj a tudat, hogy én nem lehetek veled.
- Kérlek ne sírj - kérlelem a szemeibe nézve. - Te is hiányzol nekem, sokkal jobban, mint azt el tudod képzelni... Tudom, hogy erről hallani sem akarsz, de még mindig utánam jöhetsz. Hidd el anyukádék megértenék, biztos vagyok benne, hiszen ők sem szeretnének téged összetörve látni és különben is így nem tudsz nekik segíteni, vagy velük lenni, mert csak azt éred el, hogy aggódjanak érted. Gyere ide hozzám - suttogom.
- Meglátom - vesz egy mély lélegzetet. - Tudom, hogy te ezt szeretnéd és azt is, hogy nekem is jobb lenne, de ezt még meg kell velük is beszélnem, és magammal is. De azt tudnod kell, hogy szeretlek és minden koncerted nézem, mivel valaki elintézte, hogy minden fellépésed előtt kapjak egy linket, amin online nézhetem, ahogy a színpadon vagy - mosolyodik el.
- Nem tudom ki tehetett ilyet - nézek rá ártatlanul. - De azt hiszem meg kell neki köszönnöm - gondolkodom el. 
Nem igazán maradt sok időm az esti koncertig, így hamar meg kellett szakítani a beszélgetésünket, viszont megígértem neki, hogy lefekvés előtt még beszélünk. 
A próba fárasztó volt, főképpen mivel az éjszaka folyamán nem igazán aludtam valami sokat, de egy kis kávéval mindent ki lehet bírni. Az esti koncertig pedig össze tudom magam majd annyira szedni, hogy senki se vegye észre mennyire szétszort vagyok. Miattunk, és Stephért képes leszek rá.

Cseppet sem hazudtam, amikor Andy fejéhez vágtam azokat a dolgokat, amiket eddig titkolni próbáltam előle. Minden este bűntudattal feküdtem le, hiszen megpróbáltam vele elhitetni, hogy rendben vagyok, mikor szinte biztos vagyok benne, hogy ő sosem hitte ezt el, csak nem akarta a tudtomra adni, mivel sokkal inkább arra várt, hogy én mondjam el neki. 
Sokkal jobban hiányzik, mint azt ki tudnám fejteni bárkinek is. Úgy érzem, mintha már évek óta nem láttam volna, nem öleltem volna magamhoz, pedig csak két hét telt el. Ha valaki azt mondta volna nekem, hogy a szerelem ennyire fájdalmas sosem hittem volna el, de most, hogy már én is ebben a helyzetben élek, teljesen meg tudom érteni azokat az embereket, akik a párjuk hiányától szenvednek. 
A nappaliban ülve előttem a laptopommal, amin hamarosan indul Andy koncertje, anyára és Brandonra pillantok, akik a konyhában beszélgetnek, ahogy elnézem valami igazán fontos dologról, mivel folyamatosan felém pillantanak. Nem egyszer csíptem már el őket így. Amióta elment, folyamatosan ezt teszik, főképpen, azóta amióta Brandon bejött a szobámba, mert felébredt a sírásomra. Hát igen az első pár nap sokkal nehezebb volt, mint a mostaniak. 
Ijedten kapom a tekintetem a gép felé, amikor sikítás tölti meg a szobát. A színpadon pillanatokon belül megjelenik Andy az egyik slágerét énekelve. Mosolyogva hallgatom mély hangját, miközben ide oda ugrál a színpadon. Amikor harmadik este megkaptam az emailt, nem igazán értettem, hogy miről van szó, de amint a végére értem, már vigyorogva kattintottam rá a linkre, hiszen már javában folyt a koncert. Ezért nagyon hálás vagyok neki, meg a néhai kamerába pillantásokért is, olyankor úgy érzem, mintha engem nézne, pedig ez butaság.
Nagyon sokat gondolkodtam az ajánlatán, hogy utána menjek. Ha szívemre hallgatnék, már másnap megtettem volna, de az agyam visszatart, hiszen megígértem nekik, hogy mellettük leszek, így nem léphetek le négy hónapra. Önzőség lenne tőlem, de ha belegondolok, akkor lehet, hogy néha az én boldogságom mások elébe kellene helyezzem. Andynek igaza lehet és tényleg megértenék, sőt még örülnének is neki... ez ha így is lenne max azért, mivel tényleg aggódnak értem, hogy mire a barátom hazajön én már egy idegroncs leszek, akit nem lesz könnyű összeszedni. 
- Kicsim - lép be anya a nappaliba nyomában Brandonnal. - Beszélhetnénk?
- Persze - fordulok feléjük. - Valami gond van, mert ahogy észrevettem valami igazán fontos dologról beszélgettetek az előbb, talán nemén voltam a téma? - vonom fel a szemöldököm.
- Steph - vágódik le mellém az öcsém. - Amióta Andy elment, te olyan vagy, mint egy zombi - sóhajt fel.
- Köszi, pont ezt akartam hallani, te baromarc! - mordulok rá. - De nyugodtan folytasd, mert gondolom itt nincs vége, már kész tervvel jöttetek elém.
- Igen - veszi át anya a beszédet. - Mi is beszélünk Andyvel. És tudunk arról, hogy felajánlotta neked, hogy menj utána, de te nemet mondtál neki, mert velünk akarsz lenni. Kicsim, én ennek örülök, hiszen hiányzik a kislányom, de most csak magadnak okozol ezzel fájdalmat. Mi négy hónap múlva is itt leszünk és várni fogunk rád, nem fogunk érte haragudni, de itt maradsz, akkor össze fogsz törni és azt egyikünk sem szeretné. Amikor elmegyek a szobád előtt és hallom, hogy sírsz majd megszakad a szívem, nem akarom, hogy így szenvedj, szóval lefoglaltuk neked a jegyet, ami holnap Andy után visz, ő nem tud róla. 
- Szóval nyomás pakolni, mert hamarosan indul a géped! - csapja össze a kezeit Brandon. - Ja és szívesen!
- Köszönöm - ennyit tudok kinyögni, majd mosolyogva ölelem meg őket. Megtették helyettem azt a lépést, amire én sosem lettem volna képes egyedül. - Szeretlek titeket!

***

Három hónap telt már el a turnéból, és minden egyes percét imádtam. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen is lehet az élet, de Andy számára ez egy hatalmas kaland, amit végre tényleg élvez, mivel én is itt vagyok vele. Sosem felejtem el, hogy mennyire döbbenten állt előttem, amikor leszaladt a színpadról, majd nem messze a lépcsőtől megpillantott. Könnyes szemekkel rohantam oda hozzá és ugrottam a karjaiba, aminek köszönhetően nem sok kellett hozzá, hogy elveszítse az egyensúlyát, de sikeresen megtartott mindkettőket.
- Minden rendben? - ölel át hátulról, miközben egy puszit nyom a nyakamra.
- Persze - fordulok meg karjaiba - csak arra gondolok, hogy holnap már otthon leszünk és újra láthatom anyát, meg a többieket - mosolygok rá.
- Nekem is hiányoznak, de sokkal könnyebb elviselni az ő hiányukat, mint a tied - dönti az enyémnek a homlokát. - Szeretlek!
Mosolyogva nyomok egy puszit a szájára, majd ölelem a nyakát miközben szemeibe nézve mondom ki én is a bűvös szót.
- Tudom, hogy anyáéknak meglepetés lesz az érkezésünk, de azt hiszem nem csak az... hanem valami mást is közölnünk kell velük. Egy hete késik... - suttogom az ajkára, majd a reakcióját várva nézek a szemeibe, amik csillognak. Pillanatokon belül kap a karjaiba, majd csókol meg, amit én boldogan viszonzok.
Végre teljes az életem. Azzal vagyok, akit szeretek. Olyan családom van, aki bármit megtenne értem. De ami a legfontosabb végre úgy érzem, hogy élek. Élek, mert ő velem van.


The end...

Sziasztok! Hát itt lenne az utolsó rész. Visszatekintve nagyon örülök, hogy annak idején belekezdtem ebbe a történetbe, hiába voltak az elején kételyeim, hiszen úgy látszik mégis megérte. Remélem nektek is annyira tetszett, mint nekem. Örülök, hogy sokan velem tartottatok és biztattok, mivel ez nekem sokat jelent. Mint már említettem, azok akik szeretik Andyt, hamarosan egy új sztorival jelentkezem, ami hosszabb lesz ettől és a részek is kétszer ilyen hosszúak lesznek, ha nem több. Az Asshole 2017.04.14. veszi kezdetét. Remélem várjátok! További szép estét!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése