2017. február 3., péntek

18.FEJEZET


Painful game


Másnap reggel enyhe fejfájással ébredek. A szorosan tartó karoknak köszönhetően egyből beugrik mit csináltunk az éjszaka a takaró alatt, aminek következtében pír szökik az arcomra. Nem hiszem el, hogy tényleg engedtem neki. Le kellett volna állítsam! Ezzel csak az a baj, hogy amikor az ember ittas, akkor nem igazán olyan akaratos, ha arról van szó, hogy elvegye magától az örömöt, csak ezért engedtem meg neki. Viszont azt halálosan komolyan mondtam, hogy még vissza fogom neki adni. Nem találtam ki még hogyan, de még van rá pár órám. Csak remélni tudom, hogy őt is annyira kínozni fogja a dolog, mint engem. Viszont annak örülök, hogy az öcsém semmivel sem tud szívatni, ugyanis mindenre emlékszem.
- Ugye már nem vagy zavarban az este miatt? - könyököl fel Andy mellettem, majd az arcom meglátva elneveti magát. - Ugyan már Steph, ez semmiség volt a többiek nem is tudnak róla, szóval ne érezd magad hülyén semmi sem történt, aminek nem kellett volna megtörténnie.
- Te könnyen beszélsz, nem te voltál az, akinek vissza kellett magát fognia, miközben mindenki őt bámulta... de nem baj, ezt  ma visszakapod szívi, ebben biztos vagyok.
- Alig várom, Bogyó - hajol fölém, majd nyom egy csókot a számra. - Lehet, hogy merész cselekedet volt, de azt nem mondhatod, hogy nem élvezted, sőt szerintem még a lebukás félelme is fokozta az örömöd - vigyorog rám pimaszul.
- Én azt egy szóval sem mondtam - sóhajtok fel. - Csak... én nem igazán vagyok ilyesmihez hozzászokva. Tudod mi évekig barátok voltunk és persze beszéltünk dolgokról, de nem ilyenekről, egyszerűen számomra a tegnap azt hiszem kicsit sok volt. Viszont nem szeretném, ha a közelembe visszafognád magad, téged szeretnélek megismerni minden vele együtt járó dologgal - nézek a szemeibe.
Annak ellenére, hogy már napok óta együtt vagyunk még mindig zavarban érzem magam, amikor ilyen dolgokról kell vele beszélnem, bár, ahogy én látom őt ez egy cseppet sem zavarja. Vigyorogva mászik fölém, majd hajol közel az arcomhoz, mire én kezeim gondolkozás nélkül kulcsolom össze a nyaka körül.
- Tudod, miért nem tudtam ellenállni a kísértésnek? - kérdi, mire kicsit megrázom a fejem. - Ha nem mocorogtál volna annyit álmodban az ölemben ülve, akkor simán kibírtam volna, míg kettesben leszünk, de amikor három órán keresztül csak izgattál nehezemre esett türelmesnek lenni veled, szóval nem csak neked kellett visszafognod magad az este folyamán - dönti homlokát az enyémnek - hanem neked is.

***

Nem gondoltam volna, hogy részben én vagyok a hibás a történtek miatt, viszont ez semmit sem változtat azon a tényen, hogy meg akarom őt leckéztetni és ha ehhez így kell felöltöznöm, akkor megteszem. Miközben ettünk Zoe végig engem nézett, innen tudom, hogy nem fogom megúszni azt a bizonyos beszélgetést, de sebaj, túléltem már rosszabbat is, ezt is sikerül majd.
- Gyere, sétáljunk egy kicsit - lép mellém majd néz a szemeimbe. - Ugye nem bánod, ha egy kicsit elrabolom? - tekint Andyre.
- Ha épségben visszahozod, akkor nem - vonja meg a vállát.
- Így lesz - biccent felé, majd újra rám néz.
- Ugye tudod, hogy  sorozatgyilkosok is ezt mondják, mielőtt kinyírnák az áldozatukat - nézek rá mérgesen.
- A vallatásba még senki sem halt bele - nevet fel - és különben is, Zoe sosem bántana téged. Szeret és tisztában van azzal, ha valami történik vele, akkor azt ő sem éli túl.
Nem tudom elhinni, hogy ilyen nyugodt miközben tudja, hogy Zoe miről akar velem beszélni. A pasikat miért nem zavarja a nyilvános "szex"? Miért van az, hogy csak én érzem magam kínosan főképpen most, hogy tudom minden részletet el kell majd mondanom, különben ő fog majd találgatni és valószínűleg az sokkal zavarba ejtőbb lenne, mintha én mondanám el, hogy mi is történt valójában.
Már percek óta sétálunk egymás mellett, miközben végig magamon érzem a tekintetét, de én még egy szót sem mondtam.
- Ó, ugyan már Steph, te is tudod, hogy nekem is volt már ilyenben részem, nem kell ennyire zavarban érezned magad - kuncog fel a mellettem sétáló lány. - Tudod miért hívtalak félre?
- Remélem nem azért, hogy beavassalak a részletekbe - motyogom.
- Dehogyis - legyint. - Azzal én már tisztában vagyok. Megujjazott, nem nagy dolog - mondja lazán. - Én azért hívtalak félre, hogy elmondjak neked egy két dolgot Andyről. Az elmúlt pár hónapban, amióta ti nem találkoztok, én láttam őt és beszéltem is vele, de ezt tudod. Tudom, hogy régen beszéltetek erről is, de Andy már nem az a visszafogott fiú, aki volt. Sokkal merészebb és nála ez apróság, tehát nem szeretném, ha meglepetésként érne, ha esetleg még történne valami köztetek, ami számodra még új. Ismerlek és tudom, hogy téged ez csak furán érint, de egyáltalán nem zavar, viszont nem szeretném, hogy meglepetésként érjen, ha még lesz rá alkalom - vonja meg a vállát.
Tisztában vagyok vele, hogy Andy más lett az idő teltével és mélyen elrejtve magamban, talán már akkor is tudtam, hogy nem lesz egy visszafogott fiú, viszont azt nem értem, hogy ezzel mit akar elérni Zoe. Ne lepődjek meg, de hiszen úgyis megfogok, mivel nem számítok majd rá ebben biztos vagyok. És különben is, ha valakit szeretsz, akkor mindennel együtt elfogadod őt, nem akarsz rajta semmit sem megváltoztatni, sokkal inkább te alkalmazkodsz hozzá egy bizonyos határig, minthogy elveszítsd. És ha ő benne van ezekbe a dolgokba, akkor én is benne leszek.
- Igen, meg lepődtem, valószínűleg minden alkalommal meg fogok majd, de én szeretem őt, és bár kínosan érzem magam, de a tegnapit én is élveztem. Nem tudom, hogy teljesen józanon is így gondoltam volna abban a pillanatban, de akkor így volt. Még mindkettőnknek új a dolog, és próbáljuk feszegetni a határokat, de ha róla van szó, nálam egyetlen egy határ van. Sosem hagyhat el, a többit el tudom viselni, de azt nem.
- Szinte gondoltam, hogy ezt fogod mondani, csak gondoltam jobb ha szólok arról, hogy mit tudok - vallja be.
Visszafele sétálva eldöntöttük, hogy nem fogjuk hagyni, hogy a fiúk uralkodjanak fölöttünk, így a büntetés már nem csak Andynek szólt, hanem mindenkinek. Mindenki ismeri azt a játékot, amikor az egyik fél nem érintheti meg a másikat, különben veszít. Eddig ezt velünk játszották, de most fordul a kocka, és nem mik leszünk azok, akik nem érhetnek hozzájuk, hanem ők nem érhetnek majd hozzánk... és mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy kikészítsük őket.

***

- Ugyan már lányok - nevet fel Greg. - Ti sem gondoljátok komolyan, hogy számunkra ez kihívás lesz. Hiszen van piánk, vagy akár aludhatunk is, amíg le nem telik az idő.
- Úgy gondolod? - vonom fel a szemöldököm. - Szerintem ezt mi nem fogjuk hagyni - rázom meg a fejem. - Egy szóval sem mondtuk, hogy tisztességesen fogunk játszani. Mindent megtesszük annak érdekében, hogy mi nyerjünk. Hiszen mi bármit megtehetünk veletek, míg ti nem érhettek hozzánk - vonom meg a vállam. - Azt hiszem mind élvezni fogjuk, igaz lányok?
- De még mennyire! - vágja rá Zoe.
Mivel kint már kezdett sötétedni a fiúk tűzet gyújtottak, mi pedig zenét tettünk a kocsiba, majd olyan hangosra vettük, hogy hallani lehessen. Mire visszaértünk, majd mindenki kezében ott volt a kezdő pia, vagyis a sör. A lányokkal már abban a pillanatban tudtuk, hogy a játékunk nem lesz valami hosszú tartalmú, hiszen így biztosan nem fogják sokáig bírni. De persze azt senki se gondolta, hogy én még éjfél után is játékba leszek. 
Teljes testemmel az övének vagyok dőlve, de ő hozzám sem ér. Kezeit az ölében tartja összekulcsolva és a többiekkel beszélget. Azt hittem, hogy ez számára lesz kínzás, de arra sosem gondoltam, hogy számomra is. Hiányzik az érintése, az ölelése, a testének meleg. Van egy olyan érzésem, hogy azért szeretném végre legyőzni és élvezni őt, mert nem kis mennyiségű ital van bennem. Utálom, hogy amikor én átölelem, ő maga mellett tartja a kezeit. Azt akarom, hogy visszaöleljen.
- Haver, én már akkor feladtam volna, amikor levette a pólóját - szólal meg Greg.
- Ugyan már, mindenki tudta, hogy pár perc és visszaveszi, mivel fázni fog - jelenti ki lazán. - Ismerem, hogy tudjam csak azért csinálja, hogy veszítsek, tehát ezeknek a trükköknek nem fogok bedőlni.
- Nem gondoltam volna, hogy egyszer én fogom ezt mondani, de néz rá - mutat rám Zoe - hiányzol neki, nem veszed észre, hogy szenved, mert már órák óta szinte figyelmen kívül hagyod?
- Ti hoztátok a szabályokat most viseljétek a következményeket is.
Gondolkozás nélkül állok fel, majd sétálok arrébb tőlük. Őt akartam büntetni, erre magamnak sokkal nagyobb fájdalmat okozok. Nem értem, hogy miért viselkedik így, hiszen más pasi, ha a barátnője félmeztelenül sétálna a többiek előtt, akik között fiúk is vannak, már rég kiakadt volna, de ő figyelmen kívül hagyta, Ebben a pillanatban nem tudom eldönteni, hogy tényleg szeret vagy csak megjátszotta, hogy megkapjon pár menetre.
Szemeimbe könnyek gyűlnek, amint szép lassan lecsúszok egy fa tövébe. Hallom, hogy abbamaradt a beszélgetés és nem egy tekintetet érzek magamon, de senki se jön utánam, hogy megnyugtasson. 
Nem tudom, hogy mióta ülhetek itt amikor lépteket hallok közeledni. Már nem sírok, percekkel ezelőtt abbamaradt. Érzem, hogy az illető szorosan előttem áll, de én nem bújok ki a biztonságot nyújtó takarásból. Nem akarom tudni, hogy ki jött ide, hogy megnyugtasson. De elég meghalljam a sóhajtását egyből felismerem ki tartózkodik előttem. Amint karjait körém akarja fonni elhúzódom, aminek következtébe felmordul.
- Ugyan már Bogyó, csak engedd, hogy megöleljelek és megmagyarázzam - próbálkozik újra, de én már túl fáradt vagyok a megakadályozására.
- Miért mondtad azt, hogy szeretsz, ha ez nincs így? - kérdem tőle remegő hangon, mire izmai megfeszülnek.
- Miről beszélsz? - kérdi döbbenten
- Ha tényleg úgy szeretnél, ahogy mondtad, akkor nem engedted volna, hogy elmenjek.. még az utolsó pillanatba is abba bíztam, hogy visszarántasz magadhoz, de nem tetted.
- Annyira buta vagyok - puszil a hajamba. - Nem azért nem állítottalak meg, mert nem szeretlek. Igaz figyelmen kívül hagytalak és tényleg úgy is viselkedtem, mintha semmit sem jelentenél számomra, de Steph három hét múlva én turnézni megyek, és azt a három hetet ki akarom használni, de ha most veszítek, akkor egy hetem kárbavesz - suttogja. - Végig téged néztelek az elmúlt húsz percben, Ha valami hülyeséget készültél volna tenni, akkor leszarva a szabályokat rohanok ide, de abban bíztam, ha elmondom az okát miért nem teszem meg, akkor megérted.
Teljesen kiment a fejemből, hogy már csak három hét maradt. Így már sokkal világosabb miért nem rohant egyből utánam, de attól még mindig mardos a fájdalom.
- Tudhatnád, hogy egyetlen játékszabály sem olyan fontos, hogy ne feküdjek le veled, ha tudom, hogy már kevés időm van abból, hogy kiélvezzem azt, hogy minden nap láthatlak - suttogom a nyakába, mire szorosabban ölel magához. - Szeretlek!
- Én is téged, ebben sose kételkedj - húzódik el tőlem, majd fogja kezei közé az arcom. - Ha még egyszer azt mered gondolni, hogy nem szeretlek, akkor nagyon megharagszom rád. Mindennél és mindenkinél fontosabb vagy számomra, ezt meg kell jegyezned - dönti homlokát az enyémnek. - Menjünk vissza mielőtt az öcséd még ennél is jobban ki akar majd nyírni, mert miattam sírtál - néz a szemeimbe.
- Várj - kapom el a karját, amikor fel akar állni - előbb csókolj meg - kérem tőle, mire mosolyogva tapasztja ajkát az enyémre.


Sziasztok! Meghotam a következő részt, már csak két rész van hátra, ami a napokba ki fog kerülni. Remélem tetszeni fognak. Sajnálom, hogy eddig nem volt rész, csak szesszióban nem olyan könnyű időt szakítani bármire is. Köszönöm a bíztatást és az olvasókat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése