17.FEJEZET

Wild things

Sosem gondoltam volna, hogy én leszek az első személy, aki kiüti magát az este folyamán, de hát megtörtént. Nem ittam sokat, viszont van egy olyan érzésem, hogy ez annak köszönhető, hogy napok óta nem alszom rendesen és nem is igazán eszem. Mielőtt még bárki arra gondolna, hogy ez Andy miatt van, nincs igaza. Semmi köze hozzá, ha tehetném, akkor semmivel sem törődve élnék vele, de nem tehetem, hiszen az élet nem olyan kegyes, mindig történnek dolgok, hogy az ember idejét elvegyék...

A többiek a tábortűznél isszák a vodkát, miközben vicces történeteket mesélnek, én pedig egy fának dőlve nézem őket. Muszáj volt kicsit elkülönülnöm, mivel kicsit forogni kezdett velem a világ és azt éreztem, hogy bármelyik percben elhányhatom magam. Andy vigyorogva mesél, de közben minden egyes percben kétszer tekint felém, hogy minden rendben van-e velem. De én csak mosolyogva nézem. Boldog vagyok, hogy annyi év eltelte után végre valami jó is történhet velem. Sosem hittem, hogy a sok szenvedés után történhet velem valami jó is, de úgy látszik mégis. A sok rossz után valami jó jön, ahogy a mondás is tartja.

Össze vissza cikáznak a gondolataim, egyik percben még arra gondolok Andy milyen örömöt okoz nekem, míg a másik percben azon mennyit szenvedtem neki köszönhetően. Tudom, hogy ez a piának köszönhető, viszont tudom, hogy sosem leszek képes teljesen túllépni ezeken. Szeretem és megbocsájtottam neki, de mindhiába tudom mi miért történt, a fájdalom nem múlik el soha. Egy része mindig velünk marad életünk végéig, de enyhül és ennek köszönhetően ismét boldogan élhetünk, még amellett a személy mellett is, aki csak rontott a helyzeten, hiszen szeretjük. Mindent neki köszönhetek, ha ő nem lenne nekem, akkor én még mindig elveszve bolyonganék a világban, de hála a kék szemű fiúnak, újra önmagam vagyok. 

- Itt vagy? - bök meg az orrával valaki, visszarepítve a jelenbe. Nem kell kinyitnom a szemeim, hogy tudjam az illető Andy, hiszen egyből felismerem az illatáról és a hangjáról. Kezeit a derekam köré fonja, majd szorosan elém áll. - Azt hiszem kicsit sokat ittál, nem igaz? - nevet fel.

- Hagyjál már Andy - nézek a szemeibe, mire a vigyora csak szélesedik. - Nem is ittam sokat, csak hát nem igazán ettem és aludtam... meg, meg itt vagy te is - motyogom.

- Én? - vonja fel a szemöldökét. - Talán csak nem veszem el annyira az eszed, hogy megrészegülsz tőlem?

- Barom - csapok a mellkasára, mire felkuncog. - Ez nem azért van, nincs neked akkora hatalmad - nyújtom rá a nyelvem. - Egyszerűen csak szerelmes vagyok - közlöm vele. 

- Annyira imádom amikor ennyire magatehetetlen vagy - simít végig az arcomon, minek következtébe nyöszörögve simulok teljesen az érintéséhez. - Most bármit megtehetnék veled, most engedelmeskednél nekem, bármire kérnélek - suttogja, mire én csak helyeslően bólintok. - De tudod mi a baj? - kérdi, mire én lassan felnyitom a szemeim. - A másik éned, aki folyamatosan ellenkezik velem és sosem enged semmiből, nagyobb örömöt nyújt számomra, hiszen sokkal szórakoztatóbb, ha nem teszed azt amit mondanak neked.

- Biztosan Andy, egy szavadra sem tudok figyelni - nevetek fel kínosan. - Hallom, amit mondasz, de mire eljutna hozzám szertefoszlik, talán innom kellene egy kis vizet - jegyzem meg. 

- Gyere ide - húz szorosan magához, mire én megkönnyebbülten karolom át a derekát, hiszen lehunyt szemekkel már nem forog velem a világ, és nem is érzem magam olyan rosszul, hiszen ott vagyok, ahol lenni akartam. - Most pedig menjünk vissza a tábortűzhöz - emel fel, majd nyúl a fenekem alá, hogy meg tudjon tartani, míg én átölelem a derekát. 

Karjaimmal és lábaimmal szorosan kapaszkodom belé, miközben lassan elindulunk. Tisztában vagyok vele, hogy nem csak én ittam, hanem ő is, de rajta kicsit sem látszi, hogy ittas lenne, mivel a fiúk, bocsánat férfiak mindig jobban bírják, vagyis a legtöbb alkalommal. 

- Nézzétek kit hoztam - szólal meg, pár másodperc múlva. - Ő az én kismajmom, aki úgy látom nem igazán szándékozik elengedni az éjszaka hátralevő részében - nevet fel, amikor a karjaiban velem, leereszkedik a földre.

- Sosem gondoltam volna, hogy te leszel az első, akinek be kell számolnunk a holnapi napon - neveti el magát az öcsém, mire én csak felmordulok. - De fogom én ezt élvezni - hallom, ahogy összecsapja a tenyereit, aminek a hangja bántja a fülem.

***

Nem tudom hány órát aludhattam, de még mindig érzem, hogy kint ülünk a csillagok alatt, míg én Andy karjaiba vagyok. Érzem, hogy már egy takaró tartja a meleget testünk körül, mire mocorogva közelebb húzódom hozzá, aminek következtében lenéz rám. Kék szemei csillogva tekintenek le rám, mire én gyengén elmosolyodom.

- Hát felébredtél? - suttogja, hogy még legyen pár percünk, amíg a többiek nem veszik tudomásul, hogy felébredtem. - Jól vagy?

- Persze, Adny. Lehet, hogy kicsit sokat ittam, de semmi bajom, most még nem érzem, a holnap reggel pedig még messze van - nevetem el magam.

- Hát te is fenn vagy végre - szólal meg Zoe. - Legalább te is meghallgathatod, hogy mennyire béna az én párom, amikor a piáról van szó. Sosem felejtjük el, amikor egy fát ölelgettél, aminek szerelmet is vallottál, miközben azt hitted, hogy az én vagyok. Mondd csak édesem még mindig azt hiszed, hogy hasonlítok egy fához? - kérdi Gregtől az én barátnőm, aminek köszönhetően mindenki hangosan felnevet, beleértve engem is. 

- Csillagom, elfelejtetted, hogy ki táncikált majd ijedt meg egy faágtól, mert azt hitte róla, hogy egy személy, aki el akarja kapni? - vonja fel a szemöldökét, mire Zoe teljesen elvörösödik. - Persze aranyos voltál, ahogy a karjaimba ugrottál azzal a dumával, hogy valaki meg akar támadni, de egyben nagyon vicces volt.

- Nehogy véletlenül megégesselek - morogja Zoe, miközben a mályvacukrot tartó vasat a barátja felé fordítja. - Utálom, amikor hülyét csinálsz belőlem, de tudod, hogy hiába szeretlek képes vagyok ezt a képedbe nyomni és végignézni, ahogy szenvedsz a fájdalomtól.

- Ugyan életem, te sosem bántanál engem, ahhoz túlságosan sokat jelentek neked - kacsint rá. 

- Ugyan már ez semmi ahhoz képest, hogy Brandon miket csinált, gyerekek - legyint Adam. - Semmi sem ahhoz képest, amikor egy üveggel a kezében énekelni kezdett, miközben alig állt a lábán, majd egyik percről a másikra kidőlt ráesve a sátrunkra, amiben már benne aludt Amber...

Szívesen hallgatnám tovább a sztorikat, hiszen mindig jót nevettem rajtuk, de Andy keze eltereli a figyelmem. Szemeim hatalmasra nyílnak, amikor érzem, hogy a combomon lévő keze egyre feljebb csúszik, míg már majdnem eléri a legérzékenyebb részem. Érzem, ahogy arcom egyből lángra borul, majd a takaró alatt lévő kezemmel egyből megfogom az övét, ezzel próbálva leállítani, de mit sem érek vele, ugyanis arcával közelebb férkőzik hozzám, majd egy csókot nyom az arcomra.

- Nyugalom édesem, senki sem lát semmit, és ha te is nyugodt maradsz, akkor sosem fogják megtudni - suttogja. - Csak nézd a többieket és mosolyogj, hidd el senkinek sem fog feltűnni, hogy én mit művelek közben veled a takaró alatt.

- Andy - motyogom, miközben továbbra is a takarót bámulom. - Kérlek...

- Mire? - vonja fel a szemöldökét, majd a nyakamba temeti az arcát, aminek következtében kiráz a hideg. - Hogy folytassam, vagy talán hagyjam abba? - nyom egy csókot a bőrömre. - Szerintem mindketten tudjuk a választ...

Nem, ezt ő sem gondolhatja komolyan. Meglehet, hogy merész vagyok és sok mindent bevállalok, de azt nem, hogy mindenki előtt elégítsen ki, miközben csak egy takaró választ el a kíváncsi tekintetek elől. De akkor miért nem tudom leállítani? Miért engedem, hogy a keze egyre feljebb csússzon, de ami a legjobban zavar, miért élvezem azt, hogy bármelyik pillanatban lebukhatunk? Egyik kezével a combom belső oldalát, a másikkal a hasam simogatja, én pedig egyre szaporábban veszem a levegőt és hiába szeretném magam lenyugtatni nem igazán sikerül. Nem csak miatta, hanem a lebukás veszélye miatt sem.
Úgy teszek mintha figyelnék a körülöttem történő dolgokra, amikor a többiek felnevetnek én is elmosolyodom, de közben egyetlen egy szavukat sem hallom, csak a fülemben dobogó vér hangját és Andy morgásait, amikor összeszorítom a combjaim. Tudom, hogy ezzel csak az időt húzom, hiszen úgyis meg fogja tenni, amit eltervezett, de jól esik, hogy legalább én is tudok egy kicsit vele szórakozni, még ha az nem is annyira erős, mint amit ő tesz velem. Amikor kezét becsúsztatja a nadrágomba, az ajkamba harapok, mielőtt még felnyögnék és mindenki hülyének nézne. A számban egyből megérzem a vérem ízét, de időm sincs erre gondolni, ugyanis a mögöttem ülő ördög esélyt sem ad rá. Ujjaival lassan kezdi dörzsölni a csiklóm, én pedig próbálok normálisan viselkedni, már amennyire lehet, amikor az ember éppen a nyögéseit próbálja elnyomni. Ajkát a nyakamra nyomja, majd nedves puszikkal lepi el a bőröm, mire én egy kicsit oldalra döntöm a fejem, hogy jobban hozzá tudjon férni. Érzem, ahogy elmosolyodik, aminek következtében az én ajkamra is mosoly kúszik.
- Steph, minden rendben? - ráncolja össze a szemöldökét Brandon.
- Micsoda? - kapok észhez. - Persze, minden a... legnagyobb rendben - mosolygok rá. - Csak kicsit fázom - húzódok közelebb Andyhez, mire az halkan felkuncog, én pedig a gyomrába könyökölök, mert ez baromira nem vicces.
Zoe kíváncsian dönti oldalra a fejét, miközben minket figyel. Tisztában vagyok vele, hogy nem hülye és azzal is, hogy ők is csináltak már ilyet, de azért jobban örülnék, ha nem esne le neki, de persze ez már akkor megtörik, amikor vigyorogva nézi a takarót, majd az arcom, ami egyre vörösebb lesz, ennek köszönhetően. Hirtelen nevet fel, mire minden szempár rá szegeződik, de ő csak megrázza a fejét majd felemeli a kezében tartott üveget és egy nagyot kortyol belőle.
- Ezt.. - motyogom - még visszakapod - fordulok felé, mire ő egyből lecsap az ajkaimra.
Jobb kezemmel abban a pillanatban a nyakába kapaszkodom, és szenvedélyesen csókolom vissza, pedig haragszom, de egyben annyira vágyom is rá, hogy az leírhatatlan. Először nem értettem, hogy miért kapott le ilyen hamar, de amint megérzem magamban az ujjait elém tárul az indok. Pontosan tudta, hogy ezt akkor sem tudtam volna visszafolytani, ha mindent beleadok, mivel ez már nem csak szimpla ingereljük a másikat játék, hanem sokkal több. Szabad kezemmel, amivel nem a pólóját markolom, a hajába túrok és közelebb húzom magamhoz. Hallom, ahogy a többiek hülyéskedni és szólogatni kezdenek, de most kicsit sem érdekelnek. Ebben a pillanatban, nem érdekel hol vagyok, kik vannak itt és mi történik körülöttünk, csak arra tudok összpontosítani, amit ő tesz velem.
- Lécci ne előttem tegyétek magatokat egymásévá - hallom meg az öcsém hangját, mire nevetve válok el Andytől. Ha tudná, hogy csak egy kicsit tévedett, akkor biztosan nem lenne ilyen nyugodt. Hiszen Zoén kívül senki sem sejti mit is művelünk.
- Azt majd a sátorban tesszük B! - szólal meg mögülem Andy.
- De hiszen már kértem, hogy ne! - nyög fel. - Értem én, szép az élet, meg fontos a szex is, de ne előttem. Lehet, hogy haver vagy és örülök nektek, de attól ő még baromira a nővérem és nem akarom, hogy a fülem hallatára tegyék... miért vagy ilyen vörös? - áll meg egy pillanatra, majd néz rám.
- Az előbb smároltam egy igazán hosszút a barátommal, szerinted mitől? - kérdem, mintha ez teljesen normális lenne, mire ő csak megforgatja a szemeit. - És különben is Brandon, én úgy tudom, hogy az már nem igazán zavart annyira, amikor úgy néztél végig rajtam, mint egy darab húson, amikor egyik reggel átmentem a szobádba igazán hiányos öltözékben...
- Én még mindig mondom, hogy sosem izgulnék rá a nővéremre... nem, fúj - kapja ki Zoe kezéből az üveget, majd iszik belőle néhány kortyot, mire én csak felnevetek.
Mivel a vitát lezártnak tekintem, vigyorogva fordulok meg Andy karjaiban, majd ölelem át a derekát, miközben a takaró még mindig takar minket.
- Ugye tisztában vagy vele, hogy ezt nem fogom szó nélkül hagyni? - vonom fel a szemem.
- Gondoltam - vonja meg a vállát. - De bébi, mindketten tudjuk, hogy élvezted és nem is kicsit. Mindig szeretted a hirtelen ötleteket és merész dolgokat és szerintem ez pont az volt - dönti enyémnek a homlokát.
- Hát mondasz valamit - kuncogok fel halkan. - Nem sokan mondhatják el magukról, hogy egy takaró alatt lettek megujjazva, miközben a többiek sztorikat mondtak alig egy méterre tőlük.
- Mindenkinek kell egy kis újdonság - vigyorog rám. - De bármit mondhatsz nem fogom elhinni, hogy haragszol rám, azzal tisztában vagyok, hogy ezt meg fogod bosszulni, de tudod mit édes? Alig várom, hogy mikor tervezel a karó alatt olyan dolgokat tenni velem, amit én tettem veled - jelenti ki.
- Csak várd ki mit tervezek veled és akkor nem lesz ekkora a szád - kacsintok rá.

Sziasztok! Ez a rész kicsit hamarabb érkezett, mint gondoltam, de csak egy kedves barátnőmnek köszönhetően. Remélem tetszett és ti is annyira bírjátok, amikor Andy rosszalkodik, mint én. Már csak három rész van hátra, de mint mondtam ez nem a vég, akik Andy rajongók, azok megtalálhatnak egy majd egy másik oldalon is, ahol szintén egy Andys sztorit fogok publikálni, ma pedig wattpadra is felkerül, szóval azt is figyeljétek, ha ott jobban szerettek olvasni! Köszönöm a biztatást és az olvasókat!

16.FEJEZET

Awkward moments

A nappaliba érve, mindenki ránk kapta a tekintetét. Hogy kínosan érzem-e magam? Egy kicsit sem, miért is tenném, hiszen csak anya, az öcsém és Amy ül a kanapén, egyenesen minket nézve. Csak a hülye nem veszi le, hogy éppen mi történt a szobámban, én Andy pólójában széttúrt hajjal, ő pedig csak nadrágban követ engem. Az arcomra akaratom ellenére is pír szökik, majd gondolkozás nélkül ragadom meg a kezét és rántom magam után a konyhába.

Hátam a bezárt ajtónak döntöm, majd arcom a kezeimbe temetem. Érzem, hogy szorosan előttem áll, és még arra is meg mernék esküdni, hogy vigyorog. Ő miért nem érzi magát kínosan? Miért csak én vagyok az a személy, akit zavar, hogy mindenki tudja mi történt köztünk?

- Ne légy zavarba Bogyó, alig fél órája még a nevemet nyögted, most pedig itt állsz tiszta vörös fejjel - karol át. - Mindenki erre várt, amióta minket együtt láttak, biztosíthatlak róla - csókol a nyakamba mire akaratom ellenére is felnyögök, amin ő felkuncog.

- Andy! - próbálom eltolni magamtól, de nem igazán sikerül, hiszen ő sokkal erősebb nálam. - Andy ne már, bármikor bejöhetnek

- Nem érdekel és téged se érdekeljen - emeli rám kék szemeit. - Különben mindig ki akartam próbálni, hogy milyen a pulton szexelni - sötétül el a tekintete.

- Ne már - vörösödöm el jobban.

- Steph, fél órával ezelőtt még engedted, hogy kikötözzelek, hogy uralkodjak feletted és megbüntesselek, ha nem úgy teszel, ahogy szeretném. Te alávetett vagy, én pedig domináns, miért félsz egy kis akciótól? - vonja fel a szemöldökét.

- Andy... - csapok a mellkasára - ne csináld ezt. És ebben amúgy sincs igazad, nem vagyok alávetett típusú, erről Nick is biztosíthat - jelentem ki, majd egyből a szám elé kapom a kezem. - Basszus, én nem...

- Semmi gond Steph - mondja feszülten, majd ellépve tőlem, hagyja el a konyhát.

Annyira utálom, hogy néha előbb jár a szám, minthogy átgondolnám mit is beszélek. Imádom Andyt, éppen most töltöttem el vele jó pár órát szeretkezéssel, és én kit hozok fel, amikor a képembe vágja, hogy alávetett vagyok, ami amúgy csak vele igaz... Nicket. Azt a személyt, akit ki nem állhat. Akivel többször is lefeküdtem mióta itthon vagyok csak, hogy Andyt bosszantsam vele. Nekem teljesen elment az eszem.

A hajamba túrva és egy adag bűntudattal lépek ki a konyhából, majd egyből Andyt kezdem el keresni. A többiekkel ül a nappaliba, én pedig erőt véve magamon közelítem meg őket. Eddig lehet kínosan éreztem magam, de már az elszállt, sokkal inkább attól félek, hogy Andyt nagyon megbántottam ezzel. Szerencsére anya és Amy nem hagyták abba a beszélgetést, csak Brandon bámul, mintha aki tudja, hogy történt valami közöttünk az elmúlt öt percben. 

Félve lépek Andyhez, majd ülök le mellé szorosan. Érzem, ahogy a testéből árad a feszültség, engem pedig egyre inkább elfog a pánik, hogy talán mindent elrontottam. Félve húzódom hozzá közelebb, majd helyezkedem úgy, hogy oda tudjak neki súgni valamit.

- Kérlek ne haragudj rám - motyogom. - Nem gondoltam át miket beszélek - helyezem kezem a mellkasára, mire ő egyből az megfogja azt. Először azt hiszem azért, hogy ellökje onnan, de amikor összekulcsolja őket, majd az ölébe helyezi megkönnyebbülten sóhajtok fel. - Tényleg nagyon sajnálom, szeretlek - suttogom, miközben egy puszit nyomok a nyakára, aminek következtében lassan kezd ellazulni a tartása. Karjával átöleli a derekam, majd lenéz rám. Halvány mosoly jelenik meg az arcán, majd egy puszit nyom az orromra.

- Ha tudnátok, hogy mióta szeretnénk titeket így látni - szólal meg anya, minek következtében megdermedek, ugyanis teljesen megfeledkeztem róluk. - Annyira édesek vagytok!

- Nálam biztosan nem jobban - néz végig a szemeimbe. - Végre azt a lányt tarthatom a karjaim között, akit teljes szívemből szeretek és nem kell megjátsszam magam a közelébe, visszafogva, hogy kimondjam szeretem.

- Nem gondoltam volna, hogy ennyire nyálasak lesznek - morogja Brandon. - Értem én, hogy szeretitek egymást, de azt lehet halkabban és kevésbé úgy, hogy hányingert kapjak - húzza el a száját. 

- Brandon! - kiáltok rá, hozzávágva egy párnát. 

- Drága nővérkém a mellettetek lévő szobában vagyok, a falak pedig nem félméteresek, te pedig nem vagy olyan halk, amilyen szeretnél lenni - jegyzi meg, duzzogva.

- Hagyd őket, B - szól rá anya. - Ha nem tetszik valami, akkor menj át a barátnődhöz, és ne őket szívasd, mert szerintem már éppen eleget szenvedtek és végre megérdemelnek egy kis boldogságot, meg kettesben töltött perceket.

- Anya! - motyogom zavartan.

- Semmi baj aranyom, mi már itt sem vagyunk, titeket pedig várunk vacsorára - szólal meg Amy, majd anyával a nyomában elhagyják a házat.

- Akkora egy barom vagyok! - mordulok az öcsémre, kibontakozva Andy karjaiból. - Mi a francnak kellett ezt felhoznod? Egy kicsit sem gondolsz arra, hogy éppen a család ül körülötted, miközben te a mi kapcsolatunkat osztod ki!

Hallom a hátam mögül Andy kuncogását, de csak a szemem forgatva bámulom tovább az öcsikém, aki lassan feláll, majd elém sétál és megáll.

- Nem fogom sokáig bírni... - suttogja, a hangomat utánozva. Abban a pillanatban megindulok felé, de két kar megállít tettemben. - Jó szórakozást - vigyorog ránk, majd intve távozik a lakásból.

Andy még mindig nevetve szorít magához. Tudja, hogy mennyire utálom, amikor szórakoznak velem és az öcsém most pont ezt tette, ezzel teljesen felhúzva engem, na meg arról ne is beszéljünk, hogy még anyának is bele kellett szólni. Azt hiszem jobb lenne, ha keresnék egy lakást, ahol egyedül lennék és akkor nem kellene azért aggódjak, hogy valaki meglát, amikor nem kellene, vagy kényelmetlen helyzetbe hoz, mert adok rá neki esélyt.

- Lazulj el, Bogyó - csókol a nyakamba. - Az öcséd mindig ilyen volt, és tudhatnád, hogy nem fog megváltozni, mert rólunk van szó - fordít meg a karjaiban, majd dönti az enyémnek a homlokát. - Ne foglalkozz velük, se a korábban történtekkel. Tisztában voltam vele, hogy nem direkt csináltad, és nem is haragudtam rád, csak féltékeny lettem, mert ő hamarabb megkapta azt, amit én akartam - suttogja. 

- De már nem fogja - jelentem ki halkan. - Már nincs másra szükségem, csak rád - nézek csillogó szemeibe.

- Akkor sem kellett volna, ha te nem vagy annyira makacs és inkább velem maradsz - sóhajt fel. - De ezen már nem érdemes vitatkozni, mert nem lehet rajta változtatni bármennyire is szeretnék. 

- Ugye tudod, ha akkor nem is megyek el vele, nem lett volna az az isten, hogy lefeküdjek vele. Nem azért mert nem akartam volna, hanem, mert nem éreztem volna helyesnek. De igazad van, erről ne beszéljünk, már nem számít, hiszen már senki más nem érdekel rajtad kívül. 

***

Az elmúlt pár napban egyre több kínos pillanatot éltem meg. Persze a legtöbb az én drága öcsémnek volt köszönhető ugyanis örömét lelte abban, hogy ittas állapotban felhozza a mi nemi életünket a többiek előtt. Andynek nem igazán jött be, hogy nem engedem közeledni, amikor nálunk van, így az utolsó pár estét nála töltöttük, amivel nem is volt baj, egészen tegnapig, amikor észrevettem, hogy Amy otthon van. Abban biztosan voltunk, hogy amikor mi megérkeztünk senki sem tartózkodott a házban, viszont azt nem tudtuk megmondani, hogy mikor érkezett meg. A pajkos mosolyából biztosan hallotta mi történik odafent, így én amilyen gyorsan csak tudtam leléptem, el sem köszönve Andytől. Pár órával később Andy nevetve toppant be a telefonommal a kezében, amit már amúgy órák óta kerestem. Tudtam, hogy maradni akar, de nem volt könnyű rávennie, ugyanis attól tartottam, hogy reggel ismét az öcsém vigyorgó képével kell szembetalálnom magam, mivel képtelen vagyok visszafogni a hangom. 

- Nem hittem volna, hogy tényleg betartod a szavad - nézek a szemeibe közelebb húzódva hozzá,

- Miért ne tettem volna? Megígértem neked - mosolyog rám.

- Anyd, az elmúlt pár napban az ágyat nem igazán alvásra használtuk, nem hittem volna, hogy kibírsz egy estét, anélkül, hogy hozzámérj - nevetek fel.

- Megérintettelek, csak nem úgy - jegyzi meg. - Nem muszáj lefeküdjünk, ahhoz, hogy érezzelek. Elég csak ennyit csinálnom - simít végig a derekamon, aminek köszönhetően kiráz a hideg. - Látod - suttogja, majd egy puszit nyom a számra. 

Ma indulunk sátorozni. Olyan rég voltam már velük, hogy lassan kezdem elfelejteni, milyen amikor pár fiatal össze van zárva egy erdőben. Persze tisztában vagyok vele, hogy nem telik el egy óra és már minden egyes emlékem beugrik, amint megérkezünk. Emlékszem, hogy pár héttel ezelőtt még tartottam ettől az egésztől, de már nem, hiszen az a dolog, amiért aggódtam megoldódott. Andyvel kibékültem, Juliet nem lesz itt én pedig nem kell minden pillanatban majd meneküljek, ami annyit jelent, hogy jól fogom magam érezni. 

Több mint az út felét végigaludtam, hiszen ismerem már annyira a többieket, hogy tudjam ma este nem fog senki se korán lefeküdni, ugyanis inni fogunk és már most kezdetét veszi az, hogy a legjózanabb személynek majd be kell számolni mit csináltak a többiek, mivel ők nem fognak rá emlékezni. 

Lehet, hogy gyerekes, hogy ez a szokásunk még mindig megmaradt, hiszen nem sok huszonéves mondhatja el magáról, hogy még mindig ugyanazt teszi az év pár napján, amit tiniként, amikor csak lázadásból történt minden. Mi már csak szórakozásból tesszük.

- Minden rendben? - kérdi mellém érve Andy. - Elég sokat aludtál, ami nem igazán jellemző rád.

- Csak kimerült vagyok - vonom meg a vállam. - Tudod az elmúlt napokban nem igazán hagytak pihenni éjszakánként és az elkövetkezendő pár napban sem igazán fogok rendesen aludni, szóval valamikor erőt is kell gyűjtsek.

- De még mennyire, hogy nem fogsz - jegyzi meg perverzül.

- Azt már nem! - szólal meg az öcsém. - Ti ketten - mutat ránk - eszetekbe ne jusson csinálni valami mást is abban a sátorban az alváson kívül. Megtiltom!

- Nem is terveztem lefeküdni vele egy sátorban a csillagos ég alatt - forgatom meg a szemeim.

- Jaj, Brandon hagyd már őket - szól rá Zoe. - Most jöttek össze és szerelmesek te is voltál - néz rá csúnyán - és ha jól tudom neked sem szólt be senki, amikor miattatok nem aludtunk - bök felé.

- De az más - sóhajt fel. - Egyikőtök sem volt rokonom, ő viszont a nővérem és nincs kedvem azt hallgatni, ahogy a legjobb haverommal kamatyol - morogja.

- Pofa be, szépfiú! - néz rá vigyorogva Zoe. - Ne akard, hogy elveszítsem a türelmem, hagyd szépen békén Andyt és Stephet.

Szemforgatva hallgatom a kisebb vitát és az öcsém morgásait. Elhiszem, hogy nem tetszik neki, de nekem meg abból van már elegem, hogy folyamatosan felhozza ezt a témát. Már éppen megszólalni készülök, amikor megérzem Andy leheletét a fülemnél. 

- Tényleg nem fogod engedni, hogy megérintselek ebben a pár napban? - simít végig a karomon.

- Azt nem mondtam, hogy nem érinthetsz meg, de nem fogok veled lefeküdni - adom a tudtára, halkan mivel ez nem tartozik a többiekre.

- De miért? - lehel egy puszit a nyakamra.

- Andy... - sóhajtok fel, mivel pont azt a pontot kezdi el puszilgatni, ami a legérzékenyebb a nyakamon és ő ezt pontosan tudja. - Nem szeretném mások előtt élni azokat a pillanatokat, amik csak ránk tartoznak - motyogom oldalra döntve a fejem.

- Azt majd meglátjuk, mert nekem igenis a terveim között van - fordít magával szembe, majd csókol meg. 

Kezeimet a nyakába akasztva húzom magamhoz közelebb, míg ő az oldalam simogatja. Lágyan csókol, érzelmesen, ami nem igazán jellemző az olyan fiúkra, mint ő, de én élvezem, mert ennek köszönhetően minden érzelem átjön. Szeretet. Féltés. Törődés. Sajnálat. De leginkább az, hogy bármire képes lenne értem.

- Szeretlek - suttogja az ajkamra.

- Én is szeretlek - mosolygok rá. 

A fiúk elmentek felhúzni a sátrat, mi meg a többiekkel itt állunk és rajtuk nevetünk. Valahogy ez még mindig nem változott az idők során. Ha lehet ilyet mondani, sokkal inkább csak romlott, hiszen még bénábbak lettek, mint voltak.

- Édesem, azt hiszem én inkább a kocsiban alszom, mert van egy olyan érzésem, hogy ma nem lesz kész a sátor - kiált oda Gregnek, Zoe. 

- Bekaphatod, édesem. Talán ha segíthetnél, akkor hamarabb menne - pillant rá, miközben egy bottal mutat felé.

- Azt már nem - rázza meg a fejét nevetve. - Ez nem az én dolgom, édes - kacsint rá.

- Úgy viselkedtek, mint az óvodásak. Szeretitek egymást, de közben ott szívatjátok a másikat, ahol csak tudjátok - nevetek fel. - Ezt most úgy mondom, mintha mi mások lennénk, pedig mindenki látja, hogy ez nem igaz. 

- Tényleg, még mindig nem érzem azt, hogy elégszer elmondtam neked, hogy mennyire örülök, hogy végre összejöttetek. Cukik vagytok együtt, és ne hallgass az öcsédre, használd ki az összes lehetőséget, mert már egy csomó időt elhalasztottatok. Mi nem fogunk beszólni, ha ti sem - jegyzi meg halkan.

- Egyetértek Zoeval - jelenik meg mellettem Andy, majd húz magához. - Büszke vagy a pasidra?

- Annak kellene lennem? - emelem fel a fejem.

- Híres, dögös és még egy sátrat is hamarabb fel tud húzni, mint a többiek, ez nem elég, hogy büszke lehess rá? - kérdi lenézve rám, vigyorogva.

- Nem tudom - vonom meg a vállam. - Én úgy láttam, hogy igazán sokat bénáskodtál te is vele, csak csoda történt és rájöttél, hogy azt az izét fordítva kell odatenni.

- Nocsak ki beszél, te még azt sem tudod mi az az izé - nevet fel. - Ezért este még büntetés lesz Bogyó - suttogja a fülembe, majd a fenekemre csapva indul el Greg irányába, hogy segítsen neki...

Sziasztok! Végre szakítottam egy kis időt is az írásra. Kicsit elkésve is szeretnék mindenkinek kellemes ünnepeket kívánni, na meg Andynek Boldog Szülinapot! Ez a rész akkor kellett volna kikerüljön, de aznap nem igazán volt időm írni. Már minden vizsgán túlvagyok, de persze még eredményt nem tudok. Január végén lesz a nagy vizsga, tehát új rész nem tudom mikor jön, annyit elárulok, hogy már kevés van hátra és februárban biztosan befejeződik a történet DE nem kell aggódni, mert helyette lesz egy másik, csak kicsit később. Az is egy Andy FF lesz, amit itt találtok meg: Asshole. Remélem tetszett a rész! Köszönöm az olvasókat és a bíztatásokat! További szép estét!

15.FEJEZET

"You're mine"

- Én is szeretlek téged, Bogyó - suttogja a fülembe. - El sem tudod képzelni, hogy mióta várom, hogy ezt mond nekem, ebben a hangsúlyba - fonódnak karjai még szorosabban körém. - Évek óta - dörmögi. 

Boldogsággal tölt el, hogy érzem nem csak én vagyok boldog azért, mert végre kimondtam, amit már rég ki akartam, hanem ő is. Azt hiszem most egy olyan pillanattal ajándékoztam meg őt, amit soha nem fog elfelejteni. De ezzel nincs egyedül, mert az én szívembe is beégette magát ez a pillanat. Ez az egész nap, amikor végre kimutathattam, hogy ő az enyém és én pedig az övé vagyok. Már nem csak mások szemében vagyunk együtt és viselkedünk úgy, mint egy pár, hanem így is van, igazából is. Annyira jó érzés erre gondolni. Tartozni valahová, ahová azt hittem nem fogok újból, de most már tudom, hogy mindez csak azért volt, mert nem ők voltak az igaziak. Nem rájuk volt szükségem, hanem egy olyan személyre, aki végig itt volt mellettem, csak én sosem gondoltam rá úgy, vagy ha mégis megtette volna a szívem, az agyam azonnal cselekedett és elnyomta az érzést. 

A hajával játszok, miközben ő még mindig szorosan tart. Nem tudom elképzelni mióta vagyunk így, de nem is érdekel, akár napokat is kibírnék, mert biztonságban érzem magam. Nyugodt vagyok és szerelmes. Egy lágy puszit nyom a nyakamra, majd hátrébb húzódik, hogy a szemembe tudjon nézni. Kék iriszei csillognak, örömöt sugároznak. Csak rá kellene nézni, hogy megmondjuk éppen mi játszódik le benne. Titkolni se tudná, hogy boldog, pedig eddig mindig sikerült neki. Mindig elrejtette az érzéseit, ha kellett, de most nem tudja, mert olyan erősek, hogy átvették fölötte az uralmat, én pedig boldogabb nem is lehetnék, hogy mindez miattam történt meg.

- Mondd ki még egyszer - kérlel a szemeimbe nézve. - Hallani akarom, hogy újra és újra kimondod - suttogja. - És elvárom, hogy ez sokszor történjen meg, míg én magam el nem hiszem, hogy ez most tényleg a valóság és nem csak az egyik álmom.

- Szoktál erről álmodni? - vonom fel kíváncsian a szemöldököm. - Hányszor álmodtál már arról, hogy szerelmet vallok neked?

- Túl sokszor - sóhajt fel, miközben mosoly kúszik az arcára. - De most hallani akarom, hogy te is szeretsz engem, nem csak én téged.

- Nem vagyok benne biztos, hogy megérdemled - játszadozom vele, hiszen tudom, hogy mennyire utálja, ha valaki nem azt teszi, amit kérnek tőle. Derekamon lévő ujjai a bőrömbe marnak, hiszen tisztában van vele, hogy én nagyon jól szórakozom, míg ő kevésbé. - Szeretnéd, hogy kimondjam azt a bizonyos szót? - hajolok hozzá közé, míg már alig lesz pár centi közöttünk. Szemei csillognak, lassan már nem is kéken, hanem inkább feketén.

- Pontosan tudod, hogy mit szeretnék - tűri fel a pólóm, és érinti meg a bőröm. Bizsergés fut át az egész testemen, pedig igazából még hozzám sem ért rendesen. - Ha szeretnéd, hogy folytassam - körös az ujjaival a csípőmön, ami belőlem nyöszörgést vált ki - akkor ki fogod mondani, életem - vigyorog rám.

- Gonosz vagy - jelentem ki szaggatottan. - És ez zsarolás - teszem hozzá, próbálva kordában tartani a lélegzésem. - Mi van, ha nem is gondoltam komolyan és most újra kikényszeríted belőlem, mert azt hitted igazat mondok? 

- Ismerlek Steph, ezt elfelejtetted - suttogja. - Tudom mikor mondasz igazat és azt várom, hogy újra kimond az igazságot, míg még türelmes vagyok - húz magához közelebb, minek következtében hozzám dörgöli dudorodó nadrágját.

Kezdem elveszíteni az uralmam a testem fölött, pontosan tudja mit kell tennie, hogy elérje a célját, hiszen ismeri az összes gyengém. Szinte biztos vagyok benne, hogy ezt az estét nem alvással fogjuk tölteni. Még a gondolattól is kiráz a hideg. Belegondolni is, hogy lefeküdjek vele... persze mindennél jobban szeretném, csak valahogy beugrik az a kép a fejembe, amikor még csak barátok voltunk vagy micsodák és onnan ide jutottunk. Oda, hogy akarjuk a másikat, bármit megtennénk érte és egyáltalán nem furcsa ez a helyzet, pedig kicsit talán annak kellene lennie. Hogy zavarna-e a szüleim és az öcsém jelenléte? Kellene, de nem igazán tudok velük foglalkozni ebben a pillanatban, csak azt látom, hogy itt áll előttem az a srác, aki fontos számomra, akinek bármit odaadnék, amit csak kér tőlem. Igaz nem mindenben lehet az első, de azt biztosíthatom, hogy utolsó igen.

- Min gondolkozol? - dönti homlokát az enyémnek, miközben még mindig kínoz. - Egyre jobban vörösödsz, talán nem elképzeltél valamit? Szeretnéd, hogy valóra váltsam a képzeleted? - vigyorodik el.

- Ömm... - húzom meg az egyik tincsét. - Jól van - eresztem ki az eddig bent tartott levegőm. - Szeretlek - suttogom az ajkára. - Mindennél jobban - karolom át a nyakát. - És igen, szeretném... - hajlok a füléhez.

Mielőtt még befejezhetném a mondatom, Andy durván az ajkam után kap. Pillanatokon belül a karjaiba vagyok, lábaimmal szorosan ölelem át a derekát, miközben érzem, hogy lassan lépked valamerre, míg kezei fel le járnak a gerincemen. Csókja vad, és akaratos. Én pedig mindennél jobban élvezem. Vággyal tölt el, hogy nem gyengéd velem, hogy nem próbálja visszafogni magát, mert én sem teszem az. Egyáltalán nem érdekel, hogy olyan erővel markolom a haját, hogy bármelyik pillanatban a kezemben maradhat pár száll. Nem érdekel semmi sem, csak a tény, hogy itt van velem és most már teljesen az övé lehetek. 

- Halknak kell lenned - suttogja a nyakamra, amint ajkaink elválnak. Hangosan zihálok, miközben lassan az ágyra helyez és fölém mászik. - Nem így terveztem ezt az egészet, de már nem tudom tovább húzni. Akarlak! - néz a szemembe.

- Akkor csináld - dörmögöm. Ujjaimmal a pólóját keresem, hogy meg tudjam tőle szabadítani, hiszen az előző pillanatokban rólam is lekerült a felsőm, bár még mindig nem tiszta, hogy hogyan, bár ez most nem is fontos. 

Fél kézzel mellettem támaszkodik, miközben a másikkal a hasamon indul lefelé. Libabőrös leszek az érintése mentél, ami mosolygásra készteti. Lassan gombolja ki a nadrágom, majd amint ez megtörtént gondolkozás nélkül dugja a bugyimba ujjait. Nem most érint meg először, számomra mégis olyan, mintha azt tenné. Minden érintése, olyan mintha az első lenne. 

Amint ujjaival dörzsölni kezdi a csiklóm, szemeim lehunyom és átadom magam az érzésnek. Próbálom magam kicsit visszafogni, de képtelen vagyok visszatartani a nyögéseimet. Érzem, ahogy a lehelete csiklandozza az ajkam, tudom, hogy szinte összeér a szánk, de azzal is tisztában vagyok, hogy nem fog megcsókolni, mert nézni akar. 

- Gyönyörű vagy - suttogja rekedtesen. - És az enyém - teszi hozzá, miközben két ujját felnyomja. 

Semmit sem siet el, pedig a testem sikít a gyorsabb tempóért. Bármit megadnék azért, hogy hagyjuk ezt az egész előjátékot egy másik alkalomra és végre magamban érezhessem, de képtelen vagyok megszólalni. Hiába nyitom ki a szám, csak nyögések törnek fel belőlem. 

- Andy... - nyöszörgöm. Nyakát ölelő karjaimmal közelebb húzom magamhoz, majd az ajkára tapadok, aminek következtébe a csókunkba morog. 

Egy nemtetsző morgással jelzem, amikor kihúzza kezét a nadrágomból, mielőtt még elérhetném a csúcsot. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem is akarta, hogy ez megtörténjen, mert csak fel akart készíteni magára... Tenyerével lassan simít végig a testemen, majd állapodik meg a mellemnél, amivel játszadozni kezd. Csípőm kicsit megemelve dörzsölöm az övéhez, a tudtára adva, hogy többre vágyok. 

- Mit szeretnél? - kérdi ziháltan, pár másodperccel a csókunk megszakítása után. - Mondd el nekem - néz a szemeimbe, bár én alig vagyok képes nyitva tartani őket. - Mondd el nekem, hogy mit szeretnél, hogy tegyek veled, mondd ki és én teljesítem.

- Azt... azt akarom, hogy bennem légy - nyögöm ki nagy nehezen. - És hagyd ezt az egész előjátékot.

Meg sem ismerem a saját hangom. Olyan mély és rekedt, ami általában akkor szokott lenni, amikor beteg vagyok és éppen a hangszálaimat kínzom, nem pedig szex közben, de ő és az érintése ezt váltja ki belőlem. 

- Kérésed számomra parancs - nyom egy apró csókot a számra, majd mászik le rólam, amit én csalódottan veszek tudomásul. 

Gyors mozdulatokkal gombolja ki a nadrágját, majd az alsójával együtt tolja le magáról. Pislogás nélkül követem a mozdulatot, amit ő vigyorogva fogad. Amint ő végez hozzám lép, majd rólam is lerántja az utolsó darabokat. 

- Nem kell gumi - szólalok meg, amikor látom, hogy megáll a mozdulatába.

Már éppen azon voltam, hogy újra megszólalok, amikor végre megmozdult és pillanatokon belül újra fölöttem terem. A fejem mellett támaszkodik meg, majd lassan ereszkedik rám. Érzem, ahogy erekciója a hasamnak csapódik... szemeimmel könyörgök neki, hogy ne húzza tovább az időt, mert már így is sokat vesztettünk, de csak a nyakamhoz hajol és apró csókokat ad az érzékeny bőrre.

Megunva a játszadozást dugom magunk közé a kezem, majd fogom meg és nézek a szemeibe. Felmordul, majd kezemet megfogva húzza el onnan és szorítja mindkettőt a fejem fölé, miközben tekintetével azt parancsolja, hogy tartsam őket ott. Kicsit mocorog fölöttem, majd végre megérzem, amire eddig vártam. Még éppen csak hozzámér vele, de már most kezdem elveszíteni a fejem, már a gondolat is elég, hogy tudom miben lesz részem perceken belül. 

Miután bepozicionálja magát, ismét fölém mászik és az ajkamra tapadva csapódik belém. A csókunkba nyögök, ahogy ő is. Lábaimmal szorosan fogom közre, míg kezeimet nem vagyok képes tovább ott  tartani ahol mondta és a hátára helyezem, aminek köszönhetően érzem, hogy elmosolyodik. Egyre gyorsabb tempóba kezd, ami mindkettőnkből elfojtott nyögéseket vált ki. 

- Nem fogom sokáig bírni...  - adom a tudtára, amikor már képes vagyok levegőt venni. - Ó, istenem... - húzom körmeim végig a hátán, ami morgást vált ki belőle.

- Szeretlek - dörmögi mély hangon.

Számomra ennyi éppen elég volt, hogy teljesen elveszítsem a fejem, amit pillanatokon belül ő is követ. Kimerülten hullik rám, míg arcát a nyakhajlatomba rejti. Mindketten hangosan zihálunk, igaz a súlyával nem igazán könnyíti meg a légzésem, de kicsit sem érdekel. 

- Az enyém vagy - morogja. - Már teljesen az enyém vagy - emelkedik fel lassan rólam, majd néz le rám. - Mondd, hogy az enyém vagy.

- A tied vagyok! - biztosítom róla, egyenesen a szemeibe nézve. - Szeretlek.

***

Reggel ugyanúgy ébredek fel, ahogy az éjszaka elaludtunk. Mindketten meztelenek vagyunk, de nem érzem magam zavarba a közelsége miatt. A tegnapi nap után, hogy is tehetném azt. Mosolyogva gondolok vissza az éjszaka összes pillanatára, amit vele töltöttem. Hosszú időbe telt míg eljutottunk ehhez a részhez is, de megérte. Nem számít mit kellett kibírjunk egymás nélkül, vagy az utóbbi pár napban, megérte, mert most már itt vagyunk egymásnak. Nincsenek titkaink és kételyeink sem. Tudjuk, hogy mindketten őszinték vagyunk a másikkal és szeretjük egymást, és számomra ennyi elég ahhoz, hogy azt mondhassam végre teljes szívemből boldog vagyok, ismét.

- Jó reggel - puszil a nyakamba, aminek következtében felkuncogok. Lassan fordulok meg a karjaiba, majd nézek csillogó szemeibe. - Tudod, ezt meg tudnám szokni - simít végig a fenekemen, én pedig egy ütéssel jutalmazom tettéért. - Hé, nem ütünk - nevet fel.

- Ne légy telhetetlen, Andy - nézek a szemébe. - Különben is, tegnap annyira lefárasztottál, hogy szerintem én a mai napot végigalszom - ásítok egyet.

- De örülsz, hogy lefárasztottalak - jelenik meg perverz vigyor az arcán. - És ki mondta neked, hogy hagyni fogom, hogy visszaaludj? - nevet fel. - Honnan veszed, hogy nincsenek veled mára is terveim?

- Andy, ehhez két ember kell, és amíg a másik teste alvást kíván, addig nincs mit tégy - nézek a szemébe teljes komolysággal.

Tenyere felfedezőútra indul, ami következtébe egy nyögés szalad ki a számon.

- Szerintem a tested az érintésemre reagál és egyáltalán nem fáradt - húzódik hozzám közelebb. - Nem inkább csak te untad meg a tegnapit?

Nagyra nyílt szemekkel nézek rá, mivel nem akarom elhinni, amit mondott. Talán pontosan azért tette, hogy lássa milyen reakciót vált ki belőlem, ugyanis ezzel a mondattal el lehet érni, hogy beadjam a derekam neki és megmutassam, hogy tényleg nem vagyok fáradt. Pillanatokon belül már a csípőjén ülök, amit ő vigyorogva néz. Kezeit a combomra helyezi, majd várja, hogy mi következik. 

- Most mondom el ezt először és utoljára, szóval jól figyelj - hajlok hozzá közelebb, aminek következtébe a mellkasunk majdnem teljesen összeér. - Soha, de soha nem leszek képes téged megunni - nézek a szemeibe. - Ha eddig nem tettem, hidd el nem ezek után fog megtörténni - rázom meg a fejem. - Még sok mindent mutatnod kell nekem... - nyomok egy csókot az ajkára - és remélem sok minden van még a tarsolyodban...

- Szeretnéd tudni, hogy mennyi mindent tartogatok még neked? - húz teljesen magára.

- Szeretnéd, hogy szeressem? - vonom fel a szemöldököm.

- Készülj, mert a mai napot ágyban töltjük és megmutatok neked pár trükköt, amit mástól nem láthattál, mert ezek csak Andys trükkök - gyűr maga alá.

Sziasztok! Tudom, hogy rég volt rész, amiért bocsánatot szeretnék kérni, de az egyetem mellett nem könnyű az írás. Eddig két vizsgán vagyok túl és még karácsony előtt lesz kettő, szóval a következő rész nem tudom mikor érkezik, de a közeljövőben biztosan lesz. Remélem tetszett a rész és várjatok a maradék ötöt. Köszönöm az olvasókat és a bíztatást! Hamarosan újra találkozunk!

14.FEJEZET

Together

Visszagondolva elég sok minden tisztává válik számomra. Akkor is kicsit furcsának tartottam néhány helyzetben a reakcióját, de most már értem, hogy miért tette. Már mindent értek. Csak az nem tiszta számomra, hogy a fenébe nem vettem észre mit érez irántam? Hogy lehettem ilyen vak? Annyi apró jel volt. Szinte mindenki egy párnak látott minket, de amikor felsorolták az indokokat, én csak nevettem rajtuk, hiszen abban bíztam, hogy csak nem látják tisztán a helyzetet, de hatalmasat tévedtem. Ők láttak tisztán, és én voltam a vak. Lehet, hogy Andy sosem mondta ki konkrétan, de észre kellett volna vegyem, hogy mennyire kiakadt, amikor egy fiú miatt sírtam, vagy ha valaki nem úgy bánt velem, ahogy megérdemeltem. Arra is emlékszem, hogy néhány érintésétől kirázott a hideg. Lehetséges, hogy valahol mélyen elrejtve magamban éreztem, hogy valami nincs rendben, de erre nem gondoltam. Mindig szeretett és sosem voltunk barátok ennek köszönhetően, talán ezért éreztem magam néha amikor együtt aludtunk furcsán. Egy ágyban, ölelő karok között. Ki mondhatta volna el, hogy így alszik egy baráttal, aki nem is a pasija? Rajtam kívül azt hiszem nem sokan. 

Aztán ott van az a nap. Az a nap, aminek életem egyik legszebb óráinak kellett volna lennie, de végül maga lett a pokol. Akkor akarta elmondani nekem, hogy mit érez irántam, de velem sorra történtek a katasztrófák. A barátom szakított velem, és nagy nehezen bele kellett törődnöm, hogy igazából sosem szeretett, míg én őt teljes szívemből. Aztán ott volt az egyetem. Nem vettem fel rá, pedig minden arra utalt, hogy bent vagyok, de utolsó pillanatban felhívtak, hogy még sincs így. Apa is elment, pedig vele mindent meg tudtam beszélni. Rá lett volna szükségem azokban a percekben és Andyre, de mindketten elmentek. Néha úgy érzem, hogy apa halálán még mindig nem tettem túl magam, de tudom, hogy most már nem egyedül kell megbirkóznom a dolgokkal, hanem Andyvel és a többiek segítségével. Nem fogok elbújni és magamba roskadni teljesen, mert az nem lenne helyes. De itt nem csak nekem van szükségem segítségre, hanem neki is. Magát okolja valami olyan miatt, aminek egyáltalán nem ő az okozója. Nem tehet róla, hogy ez történt velem azon a napon. Nem azért jött az a sok rossz, mert ő el akart magával vinni és bevallani nekem, hogy mit érez irántam. Egyszerűen csak ilyen kiszámíthatatlan az élet. A rossz dolgok csövestül jönnek és szinte mindig akkor, amikor nem számítasz rájuk. Azt hiszem lassan kezdem megérteni, hogy mit miért tett. Jobban belegondolva lehet én is így cselekedtem volna. Biztosan magamat éreztem volna felelősnek az egészért, hiába sejtettem volna, hogy ez irtó nagy baromság, de ha csak nézzük a dolgokat és nem gondolkodunk, akkor így látszik. 

De a múlttal már nem szabad foglalkozni. Nem számít, hogy mi volt, hiszen már vége van. Már csak az a fontos, ami a jelenben történik. Most itt van velem, és tudom, hogy nem fogom elveszíteni történjen bármi. Megbánta, amit tett... én is megbántam, hogy akkor elment talán, hiszen ha itt maradok, akkor tudtam volna mindenről sokkal hamarabb, mivel keresett. Szeretem őt, ahogy ő is engem. Nem tudom, hogy mi lesz a történetünk vége, de abban biztos vagyok, hogy nem akarok tőle elszakadni. Vele kell lennem, mert szükségem van rá. 

- Igazán ijesztő vagy, ahogy egyik pillanatban mosolyogsz, a másikban pedig pont úgy festesz, mintha elsírnád magad - szólal meg az öcsém, akinek a jelenlétéről eddig nem is tudtam. - Tudod, nagyon örülünk, hogy végre megbeszéltétek a dolgokat és nem kell elviseljem a gyerekes próbálkozásaitokat, hogy a másik agyára menjetek. Anya is örül nektek. 

- Csak boldog vagyok - vonom meg a vállam. - Lehet, hogy ezt nehezedre esik elhinni, mikor éppen könnyek vannak a szemeimben, de így van. Csak visszagondoltam néhány dologra, de most a jelenben élek, és itt igazán boldognak érzem magam. Már elég sok mindent beláttam. Nem kellett volna elmennem, hiszen mindenkinek szüksége volt rám, és hiábavaló volt minden, hiszen semmi sem lett jobb. Itt érzem magam jól, csakis az otthon nyújthat számomra boldogságot.

- Na meg Andy - teszi hozzá nevetve Brandon. - Azt, hogy jól érzed magad, neki köszönhető. Látszik, hogy végre most, hogy átléptétek a határaitokat mindketten boldogok vagytok és nyugodtak. 

- Kislányom - lép be anya a szobába. - Elvigyelek? A városba tartok és ha szeretnéd, akkor szívesen kiteszlek a munkában.

- Köszönöm - állok fel, majd indulok az emelet felé, hogy felkapjam a cuccaim és indulhassunk.

Pár órával később mosolyogva lépek ki az épületből. Bár kicsit félek a mai naptól, viszont egyben örömmel tölt el. Persze tudom, hogy még semmit sem fog történni, hiszen Juliet itt van még, de bízom benne, hogy attól még lehetek kettesben Andyvel. A többiek biztosan észre fogják venni a dolgokat, de azt is sejtem, hogy boldogok lesznek, hiszen valahol magukban ők is azt szerették volna, hogy mi ketten összejöjjünk és ez meg is történt. 

A bárba belépve, egyből megcsap a pia és cigi keveréke. Nem igazán vagyok oda érte, de mit sem foglalkozva vele lépkedek a már lefoglalt asztalunk felé. Mindenki ott van, csak egy személyt nem látok, amit kicsit furcsállok is, de azt hiszem meg tudok a gondolattal békélni, hogy a ma estét kihagyja. 

- Végre megjött az elveszett bárányka is - nevet fel Greg. - Azt hittük eltévedtél, vagy történt veled valami, abba a húsz percbe..

- Igazán vicces vagy - forgatom meg a szemeim. Magamon érzem Andy tekintetét, de próbálok nem feléje fordítani a tekintetem. - Tudod, ezt hívják munkának, amiért pénzt kapsz. Nem mindig lehet eljönni pontosan abban az órában, amikor lejárt a műszakod, mert lehet a másik fél késik vagy még el kell intézned valamit, szóval nem vagyok elveszett bárányka, sosem voltam - nyújtom rá a nyelvem. 

- Én is dolgozok - vonja meg a vállát.

- Igen, és mégis mit? - fordul felé a barátnőm. 

- Veled elég sokszor dolgozunk nem igaz? - vigyorog rá, mire az arca vörössé válik. Az asztalnál mindenki felnevet én meg csak a fejem rázom rajtuk. 

Li veszi észre először, hogy valami nem okos velem, főképpen nem akkor, amikor Andy mellé ülök le. Egy ideig bámul, majd nagyra nyílt szemekkel kiált fel.

- Na végre! - néz minket, mire a többiek furcsán néznek rá. - Ti nem látjátok? - kérdi.

- Ti - mutat ránk Zoe. - Ti, összejöttetek! Igazam van? - vonja fel a szemöldökét vigyorogva. Továbbra sem mondunk semmit, de a hallgatás beleegyezés, szóval leesik nekik a válasz. - Végre! Azt hittem már sosem fogom ezt látni... szóval ezért nincs itt Juliet - gondolkodik el.

- Nem ezért nincs itt - szólal meg Andy. - Igazság szerint jött volna, csak el kell intéznie valamit. 

- Egy pillanat, te most azt akarod mondani nekünk, hogy nem szakítottatok, de összeszűrted a levet Steph-el? - ráncolja a homlokát Zoe.

- Nem egészen így van - sóhajt fel. - Nem értenétek, de tudnotok kell valamit, ami köztünk volt annak vége, nem kell egyikünknek sem szakítania a másikkal, de ezt majd ő elmagyarázza nektek. Nem az én dolgom - jelenti ki, majd felém fordul és közelebb hajol hozzám. - Szerinted mennyire bámulnának meg minket, ha megcsókolnálak? - kérdi csillogó szemekkel.

Meg sem próbálom visszatartani a nevetésem, amin Andy is elmosolyodik. Mindketten tudjuk, hogy úgy bámulnának, mintha még sosem láttak volna csókolózni egy párt, de nem azért mert nem örülnek neki, hanem mert szokatlan lenne a számukra tőlünk. Sosem tettünk ilyet. De most, hogy kimondta nem kell szakítaniuk, mert már úgyis el van rendezve a kapcsolatuk, nem akarom magam visszafogni. Boldog akarok lenni és megcsókolni, amikor csak akarom.

- Annyira imádom, amikor nevetsz - simít végig az arcomon. Magamon érzem az egész társaság tekintetét, még az öcsémét is. Talán mindenki minket néz, de mégsem érzem magam zavarban. Az sem zavarna, ha az egész bár bámulna minket, mert ő is itt van, és az enyém. - Felejtsd el a kérdést, kicsit sem érdekel ha bámulnának - néz a szemembe. - Meg akarom tenni és semmi sem fog visszatartani benne.

Amint kimondja az utolsó szavait, ajkát az enyémre nyomja. Szemeim automatikusan hunyom le, majd húzódom hozzá közelebb. Ajkai lágyan kényeztetik az enyémet, míg kezét a derekamra vezetve von a lehető legközelebb magához. Kezem a tarkójára vezetem, onnan pedig a hajába, mire a csókunkba morog. Pár másodperc után megszakad ez a pillanat, de egyáltalán nem zavar, hiszen tudom, hogy rengeteg alkalmunk lesz még ilyen pillanatokra. 

Fejem a vállára hajtom, majd lassan kinyitom a szemeim. Mindenki minket néz. Vigyorognak, mintha éppen az angyalukkal találkoztak volna.

- Látod, pont erről beszéltem, amikor azt mondtam, hogy izzik köztetek a levegő. Nekem melegem lett attól, ahogy titeket néztelek - iszik egy kortyot az italából Zoe. - Nem, mintha nekem nem lenne ilyenben részem, de ha próbáltam volna sem sikerült volna elszakítanom a tekintetem rólatok. 

- Ne túlozz - nevetek fel.

- Azt hiszed túloznak? - suttogja a fülembe Andy. - Én is éreztem, amiről ők beszélnek, és biztos vagyok benne, hogy te is tisztában vagy vele, hogy mit mondok. Ha pedig nem, akkor este bebizonyítom neked - nyom egy puszit a halántékomra.

- Fogalmam sincs, hogy mit mondtál neki, de azt hiszem jobb ha nem is tudom - húzz el a száját Brandon. - Örülök nektek meg minden, de attól ő még a nővérem, és hiába vagy haver, ha megbántod nem fogok gondolkodni csak támadni - jelenti ki.

- Nem fogom megbántani! - vágja rá Andy komolyan. - Egyszer már megtettem, nem leszek olyan hülye, hogy még egyszer valami hasonlót tegyek. Szeretem őt, és számomra csak az a fontos, hogy ő boldog legyen.

- Valamikor mi is voltunk ilyen cukik, nem igaz? - hajol a barátjához Zoe.

- Inkább azt akarjátok mondani, hogy nyálasak? - néz rájuk Li. - Persze, hogy voltatok és még mindig vagytok - teszi hozzá. - Nem igaz, hogy már két párt kell elviseljek, akik ennyire "aranyosak" lesznek minden alkalommal.

Hát igen, Li nem az a személy, aki jól viseli az ilyen dolgokat, de attól még imádom őt, és azt is tudom, hogy örül nekünk, csak hát ő ilyen. Így kell őt elfogadni, és szeretni. Egy nap majd ő is rá fog jönni, hogy miért vagyunk ilyenek és igazából nem is olyan rossz ez az egész, csak rá kell találni a megfelelő személyre, nem pedig csak kalandokra.

***

Hazaérve egyből a szobámba megyek, nyomomban Andyvel. Meg sem próbáltam lebeszélni arról, hogy itt aludjon, hiszen minden reggelem szebb, ha mellette ébredhetek. A bárban láttam, hogy Nick is észrevette van valami közöttünk. Nem jött oda hozzánk, és látszott rajta nem igazán örül neki, szóval lehet ebben Andynek mégis igaza volt abban, amit mondott, de már egyáltalán nem számít. Nem érdekel senkinek sem a véleménye. 

Nick meg fogja érteni, és ha tényleg el akart csábítani, akkor örülni fog annak, hogy én boldog vagyok. Barátok lehetünk még, hiszen bírom és ha ő elfogadja ki mellett döntöttem, akkor semmi ellenvetésem azért, hogy találkozzunk, csak ne akarjon nekem keresztbe tenni.

- Minden rendben? - ölel át hátulról Andy. - Igazán csendes vagy, amióta hazaértünk.

- Mindig voltak ilyen pillanataim - dőlök a mellkasának. - Nyugodt vagyok és élvezem a helyzetet, amit már megtehettem volna régebben is, ha észreveszem a jeleket, amiket mások láttak. 

- Az nem a mi időnk volt, de ez... ez már igen - nyom egy csókot a nyakamra. - Nem tudom, hogy mi lesz velünk egy hét múlva, de abban biztos vagyok, hogy nem fogsz tőlem megszabadulni. Mert nálad semmi sem fontosabb számomra.

- Ne emészd magad a múltért, rendben? - fordulok meg a karjaiban. - Tudom, hogy magad okolod, de semmi közöd sem volt hozzá, egyszerűen csak megtörtént, de az már nem számít. Minden okkal történik, szóval ennek is volt valami indoka, csak még nem jöttünk rá. De már nem is fontos, hiszen most pontosan ott állunk, ahol szeretnénk, igaz? - nézek a szemébe.

- Igen, pontosan ott állunk, ahol szeretnék, veled - suttogja, homlokát az enyémnek döntve. - Bárhol lehetünk, míg te mellettem vagy nem érdekel. Holnap a fellépésen neked fogok énekelni, eddig is ezt tettem, de most már hivatalosan is megtehetem úgy, hogy mindenkinek elmondom, hogy te vagy az én Bogyóm.

Itt a pillanat, érzem, hogy eljött az ideje annak, amit már rég ki akartam mondani. Azt szeretném, ha hallaná és tudná, hogy én is úgy érzek, mint ő. Ki fogom mondani, és a nap minden percében meg fogom tenni, mert tudom, hogy ezzel mosolyt fogok csalni az arcára.

- Szeretlek - suttogom alig hallhatóan, de Andy szorosan ölelő karjaiból megtudom, hogy tisztán hallotta. 

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, remélem tetszett! Nem tudom, hogy a következő mikor fog érkezni, de azt biztosan mondhatom, hogy igyekezni fogok. További szép hétvégét!

13.FEJEZET

Only one

Amikor pár órával később kinyitom a szemeim egyből felfedezem az engem ölelő Andyt. Azt hittem, hogy csak álmodom. Szinte biztos voltam benne, mire felébredek eltűnik mellőlem és kiderül, hogy minden csak egy álom volt, de nem igaz. Tényleg kimondta azt a szót. Szeretlek. Kilenc betű, de sokkal többet ér bármelyik másik szónál, főképpen akkor, ha egy olyan személytől hallod, aki fontos neked, aki iránt te magad is így érzel. Ez a kilenc betűs szó képes megváltoztatni az életed, akár örökre is. 

Nem tudom, hogy mire számítsak. Igazából még azt sem értem, hogy mi van Juliettel. Semmit sem értek, de az a csók és az érintései, na meg persze a szeretlek tisztán érthető volt számomra. Engem akar. Túlságosan is. De ezzel nincs egyedül, hiszen én is ugyanúgy vágyom rá, ahogy ő rám. Hosszú időn át vágyakoztam és könyveltem el magamba, hogy már nem érzek iránta semmit, de ez is csak addig volt így, míg meg nem láttam. Azóta tudom, hogy minden egyes nap hazudtam magamnak. Főképpen akkor, amikor azt mondtam jól vagyok. Akkor nem voltam jól, de ha most mondanám ki, igaz lenne, hiszen sehol máshol nem érezném magam jobban, mint az ő karjaiban. Nyálas vagyok, de ebben a pillanatban kicsit sem érdekel. Csak az a fontos, hogy itt van velem és végre nem kell semmit sem eltitkolnunk a másik elől. Bár még vannak dolgok, amikről nem beszélt egyikünk sem, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan azok a percek is eljönnek, amikor bebocsájtást engedünk a lelkünkbe, gondolatinkba. Tisztában vagyok vele, hogy az nem lesz valami könnyű, egyikünknek sem, de azt is tudom, hogy minden rendben lesz. Fontosak vagyunk egymásnak, szeretjük egymást, törődünk a másikkal, még ha az nem is akarja és ennyi éppen elég ahhoz, hogy minden rendben menjen kettőnk között. 

Mosolyogva fordulok felé, majd simítok ki egy rakoncátlan tincset a szeméből. Annyira békés és nyugodt. Tudom, hogy ő sem szereti, ha bámulják álmában, de ezzel nem tudok mit kezdeni. Egyszerűen képtelen vagyok levenni róla a szemem. Nem megy. Túl sok időt vesztegettem el arra, hogy ne lássam őt, most pedig minden egyes pillanatot ki kell használnom azért, hogy ezt az időszakot bepótoljam. 

- Ne bámulj - morogja becsukott szemekkel, miközben szorosabban húz magához. - Te sem szereted, ha néznek miközben alszol, ahogy én sem szeretem, szóval kérlek inkább csinálj egy képet és azt nézd - mosolyodik el, mire én kicsit megcsapom a csupasz mellkasát.

- Ne szemétkedj Andy - húzom én is mosolyra a szám. - És különben is, a kép nem mozog - vonom meg a vállam. - Sokkal jobb téged nézni, mint egy megállított pillanatot. 

- El sem tudod képzelni, hogy mennyire hiányoztál - suttogja kinyitva a szemeit. - Hiányoztak a közös ébredések, veszekedések, étkezések... minden. Hiányoztál - néz a szemembe.

- Ne mondj nekem ilyet, ha nem akarod, hogy elsírjam magam - pislogok. - Tudod ezt akartam hallani tőled, pontosan ezeket a szavakat, csak nem ennyi idő után. Bíztam benne, hogy nem lépsz le, vagy ha mégis megtetted, akkor szólsz és beszélünk vagy legalább tartjuk a kapcsolatot, de nem így lett. Semmi sem úgy történt, ahogy szerettem volna...

- Hidd el nekem, Bogyó, én sem így képzeltem el azt a napot, sem az utána következőket. Egyáltalán nem. Minden pillanatban arra gondoltam, hogy mekkora fájdalmat okozok neked vele - könyököl fel. - Magamat okoltam minden fájdalmadért. És még most is. Hiszen tisztában vagyok vele, ha legalább én nem lépek le azon a napon, akkor nem lett volna számodra sem olyan rossz az a nap. Tudom, hogy szeretnéd, ha elmondanám mit miért tettem és el is fogom, de előtte még szeretném egy kicsit élvezni ezt a pillanatot, amikor a karjaimban tarthatlak.

Azt hittem, hogy visszadől a párnákra, de helyette fölém mászik és szorosan hozzám simul, mégsem engedi rám teljesen a súlyát. Vigyorogva néz le rám, hiszen én egyből szaporábban kapkodok levegő után. Még mindig nem érzem teljesen legálisnak a kapcsolatunkat, hiszen Juliet még nem ment el, és egy jó ideig még nem is fog, de eszem ágába sincs megálljt parancsolni neki, túl sokáig tettem, most eljött az én időm. Andy már csak az enyém. 

A karjaim nyakába akasztom, ezzel is közelebb húzva őt magamhoz. Ajkunk már majdnem összeér, de mi csak egymást szemébe nézve várjuk, hogy valamelyikünk megtegye az első lépést. Ki bírja tovább azt, hogy ne csókolja meg a másikat. Tudom, hogy ő már anélkül is a határaival játszadozik, de azt is tudom, hogy én sem bírom valami sokáig a közelségét, hogy nem teszek semmit. Érezni akarom és amint kicsit feljebb emelem a fejem, egyből szélesebb lesz a mosolya, hiszen tudja, hogy ő nyert. 

Ajkaim szorosan nyomom az övéi ellen. Már egyáltalán nem érzem magam kínosan, mint az előző csókunknál. Nem érdekel semmi, hiszen ő itt van velem. Kezeit a derekamra vezeti, majd feljebb tűrve a pólóm simogatni kezdi a bőröm, aminek következtében kiráz a hideg. Tisztában van vele, hogy mit vált ki vele belőlem, de esze ágába sincs befejezni, sokkal inkább messzebbre megy, míg ujjai el nem érik a mellem alját. Tisztában van vele, hogy nekem is van egy határom és pontosan tudja, hogyha ujjai feljebb merészkednek, akkor elrontja a pillanatot, ezért megállapodnak azon a részen, míg a csókunkat egyre jobban elmélyíti. 

- Ha jó pár éve azt mondja nekem valaki, hogy egy nap ezt fogom veled csinálni - nevetek fel, miközben próbálok levegőt juttatni a tüdőmbe - kinevettem volna, de most mégis itt vagyok. Egy ágyban veled, téged ölelve és veled csókolózva. Nem gondolod, hogy mi már nem igazán vagyunk barátok?

- Sosem voltunk azok - dönti az enyémnek a homlokát, miközben a szemeimbe néz. Ennek most két értelme is lehet, de nagyon bízom benne, hogy a jobbik lesz az igazi. Nem azért mondta ezt, mert sosem érezte magát a barátomnak, hanem azért, mert talán mindig többet érzet irántam, mint barátság. Ennek sokkal jobban örülnék, mert akkor legalább nem lennék egyedül. - Ahogy pár órája is mondtam, mindig szerettelek... - suttogja. - Tudom, hogy ahányszor csak ezt a szót hallod tőlem kellemetlenül érzed magad, de erre semmi szükség. Minden rendben, ha még nem tudod kimondani. Éreztetetted velem, és nekem egy ideig ez is elég. Viszont nem sokáig. Szeretném, ha egy nap majd te is a szemembe mondanád. Szeretném, ha te is úgy mondanád nekem, hogy én és nem csak barátilag, mint régen.

- Hallani fogod, ezt megígérhetem - nyomok egy puszit az orrára. 

- Nézd, tudom, hogy nem fog neked tetszeni, amiről most akarok beszélni veled. Igazából, még abban sem vagyok biztos, hogy én készen állok rá, de tudom, hogy téged zavar szóval úgy érzem kötelességem neked elmondani - ül fel az ágyamban.

- Bármit elmondhatsz - ülök fel én is majd bújok hozzá. - Tudod, lehet ez most nem úgy sül el, ahogy szeretném, de érteni fogod. Ha azzal nem kergettél el örökre, hogy elmentél, már semmit sem tudsz mondani, hogy megtörténjen - nyomok egy csókot a vállára. - Nem megyek sehová, de tudni akarom azt, amiről beszélni akarsz velem, és ennyire félsz tőle.

A mellkasát ölelő kezeimre helyezi az övét, majd megszorítja azt. Tudom, hogy milyen ez a mozdulat. Én is sokszor csináltam, amikor valami olyasmiről kellett beszélnem, amiről nem akartam. De akkor is elég sokszor tettem, amikor olyat kellett elmondanom a másik félnek, amivel megbántom. Nem vagyok benne biztos, hogy miről akar velem beszélni, de abban igen, hogy már semmit sem tud nekem mondani, amivel elijeszthetne. Az ég világon semmit. 

- Kezdem először Juliettel, hogy megértsd az előbbit - sóhajt fel, bár én érzem, hogy ez csak időhúzás, viszont ez is érdekel szóval nem mondok semmit. - Szerettem őt, többet éreztem iránta, mint barátság, de tőled sosem volt számomra fontosabb. Jól elvoltunk, de ő csak Juliet volt, te pedig az én Steph-em. Csak az enyém. Próbáltam elhitetni magammal, hogy majd betölti azt az űrt, amit miattad éreztem, de nem ment. Lehet, hogy a sebet begyógyította, de a heg ott maradt, mert ő nem te volt és nem tudta mit kell tennie minden helyzetben. Mindig híres énekes akart lenni. Kapott egy ajánlatot, amiről nekem is beszélt és tudtam, hogy megpályázta, de azzal nem voltam tisztában mostanáig, hogy sikerült is neki. A hangja megvan hozzá, színpadra illik az egész éne, de ez úgy nem megy senkinek sem, aki kezdő, hogy van egy szerelme, aki szintén híres. Egyedül kell csinálnia és a cég, aki elvállalta, csak úgy egyezett bele, ha mindenről lemond ami a régi életéhez köti, és elmegy innen. Két hét múlva indul. Elmondta, hogy szeret és fontos vagyok neki, de azt is hozzátette, hogy valószínűleg később megbánna, ha nem fogadná el az ajánlatot. Ami viszont nagyon meglepett, hogy odatette a végére, amikor én egy kicsit kiakadtam, hogy legalább biztonságos kezekben hagy. Nem mondta ki, de én szinte biztos vagyok benne, hogy rád értette. 

Szerette... de sosem úgy, ahogy engem. Mivel Juliet nem pótolt engem, hiszen belőlem csak egy van. Minden ember számára egy személy van, akit senkivel sem lehet pótolni, és számára én vagyok az. Szinte biztos vagyok benne, hogy ezt mélyen Juliet is tudta. Láttam rajta, hogy érzi valami nincs rendben, amikor én megérkeztem, de sosem mondott semmit, mindig kedves volt és már értem miért. Tudta, hogy Andyt jó kezekben fogja hagyni. Sokkal könnyebb úgy lelépni, ha tudja, hogy ő biztonságban lesz és jól érzi majd magát. Azt akarja, hogy velem legyen, ezért van most itt, amit valószínűleg Juliet is sejt.

- De tudom, hogy téged ez a része nem igazán érdekel, sokkal inkább az fontos számodra, hogy én miért hagytalak ott. Aznap reggel, amikor felkeltem, teljesen más tervem volt. Sosem hittem volna, hogy nem úgy lesz vége, ahogy én szerettem volna. Azt hittem minden sikerül, de azt a pár hetet még velem tölthetted volna. Magammal akartalak vinni. Tudom, nem szóltam róla és ez nem volt szép, de azt akartam, hogy mellettem légy. Szerettelek és utáltam, hogy osztoznom kell rajtad, ahogy azt is, amikor valamelyik barom összetörte a szíved. Legszívesebben megöltem volna. Féltékeny voltam, amikor mással voltál, de kibírtam. Lehet, hogy te ezt nem láttad, mert jól titkoltam, de hidd el, hogy így volt. Csajoztam, de mindben téged kerestelek, ezért nem tartott egyik kapcsolatom sem valami sokat. De aztán mintha a sors közbeszólt volna, mintha ő nem akarta volna, hogy velem gyere. Elvesztetted a barátod, aki sosem szeretett. Nem vettek fel. És a legfontosabb édesapád is meghalt. Azon a napon történt mindez, amikor én el akartam veled szökni és megsúgni neked, hogy számomra te nem egy barát vagy, hanem életem szerelme. Azért léptem le, hogy ne okozzak neked még több kárt. Magamat okoltam mindenért, hiszen van benne valami, nem igaz? - kérdez rá elkeseredetten. - Minden akkor történt, amikor én elhatároztam magam. Elmentem, egyedül, nélküled, mert azt hittem ezzel jót teszek neked, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem igaz, de akkor már késő volt. Nem tudtam visszajönni. Beindult a banda. Keresni pedig akartalak, de mindig meggondoltam magam, mert nem tudtam mit mondhatnék neked. Szia Bogyó, tudom, hogy most dühös vagy rám, de én csak azért léptem le a legnehezebb időszakban, mert aznap akartam bevallani, hogy szeretlek és az lett a vége, hogy az életed összedőlt? Ez lett volna a legrosszabb döntésem. Igazából személyesen akartam volna valamit mondani, de anyukád közölte, hogy elköltöztél és egyszer sem jöttél haza, pedig szükséged lett volna rájuk, ahogy nekik is rád. Amikor most megláttalak, nem akartam hinni a szememnek. Visszaköltöztél és én tudtam már az első perctől fogva, hogy kaptam egy második esélyt, amit nem szabad elcsesznem, mindent beleadtam és most itt vagyunk - fordul felém, aminek köszönhetően észreveszi könnyáztatta arcom. - Ne sírj - fogja kezei közé az arcom. - Sosem akartam ezt tenni veled - húz magához közelebb, majd érinti homlokát az enyémhez.

- M-miről beszélsz? - kérdem remegő hangon.

- Nem akartam tönkretenni azt a napod, csak szerettem volna, ha velem tartasz és mindenről lemondanál, míg rájössz, hogy miért akartalak magammal vinni téged, ahogy arra is, hogy te is többet érzel irántam, de szar lett a vége...

- Ez nem a te hibád Andy - rázom meg a fejem. - Nem-szipogom - te tehetsz róla. Megtörtént, de nem azért, mert te szerelmet akartál nekem vallani - suttogom. - Így kellett lennie, mert az nem a mi időnk volt.

- És ez a mi időnk? - néz a szemeimbe. Mosoly kúszik arcomra.

- Kié lenne, ha nem a miénk? - kérdem tőle. - Ígérem, hogy erre az egészre reagálni is fogok, de most szeretnék csak a karjaidba lenni és érezni, hogy itt vagy velem, szerelmem...

Sziasztok! Tudom, ismét sokat kellett várni a részre, amit sajnálok, de nem ígérhetem meg, hogy gyakran lesznek. Hamarosan kezdődik az egyetem. Már nem otthon vagyok, ez az első rész, amit az új lakásból írok messze mindentől, ami ismerős volt. Barátokkal vagyok, de attól még hiányzik a régi környékem, bár akkor alig vártam, hogy lejöjjek, viszont nem olyan könnyű, amikor már mindent neked kell csinálni, amit eddig a szülők csináltak, de bele lehet jönni. De térjünk vissza a részhez. Remélem tetszett és választ kaptatok pár kérdésetekre. Köszönöm az biztatásokat és az olvasókat! Szép estét!

12.FEJEZET

Beautiful mistake

Gondolkozás nélkül húzom közelebb magamhoz, annak ellenére, hogy tudom irtó nagy hibát készülök elkövetni. De már nem bírom. Egyszerűen nem fogom épp ésszel kibírni, ha most is eltaszítom magamtól, hiszen nem akarom. Egyáltalán nem. Érezni akarom, méghozzá őt.

- Miért nem teszed meg azt a kibaszott utolsó lépést? - suttogja az ajkamra. - Itt vagyok, nem megyek sehová, mi tart vissza?

Akarom őt, mindennél jobban, de mint mindig az agyam most is közbelép, és akár tetszik, akár nem, ebben az esetben igazat kell adnom neki. Kedvelem és abból, ahogy viselkedik az jön le, hogy ő is jobban kedvel, mint egy szimpla barátot, de képtelen vagyok megtenni. Ott van előttem a barátnője arca,a hogy mosolyogva belekarol vagy sétál vele az utcán, ahogy alig pár órája. Lehet, hogy elmegy két hét múlva, de attól még most együtt vannak, én pedig sosem leszek az a lány, aki eléri, hogy egy foglalt pasi az ágyában kössön ki. 

- Nem megy - engedem le remegő kezeim magam mellé, miközben tekintetem a padlóra szegezem. 

Nem távolodik el tőlem, csak élesen szívja be a levegőt. Tisztában vagyok vele, hogy elcsesztem a pillanatot és azzal is, hogy nem csak neki, hanem magamnak is álmatlan éjszakát okozok ezzel, de nem tudom megtenni, mert nem vagyok olyan. Legszívesebben a földre csúsznék és átkarolva a lábaim bőgném el magam, de nem tudom megtenni, mert a teste még mindig a szekrényemhez présel.

- De én már nem tudom tovább visszafogni magam - jelenti ki. - Lehet neked még megy, de én már nem vagyok hozzá elég erős, nem érdekel semmi sem - morogja. - Az sem érdekel, ha hibát követünk el, de ha ez egy hiba, akkor már rég át kellett volna lépjem azt a bizonyos határt, mert nem éreztem ekkora vágyat évek óta... pontosan azóta, hogy azon a napon leléptem. Szóval ne mondd nekem azt, hogy nem megy, mert te is éppen annyira szeretnéd, mint én és te magad is tudod, csak félsz. Nincs mitől... - suttogja.
Lassan emelem fel a fejem, majd nézek bele kék szemeibe. Vágy szikrái csillognak a szemében. Pontosan úgy, ahogy elképzeltem régen, úgy ahogy mindig is akartam, amikor a közelembe van. De akkor most miért félek? Miért nem merem megtenni az utolsó lépést, ha erre vártam, mindig?
- Ne gondolkozz, csak tedd azt, amit szeretnél leszarva a következményeket - hajol hozzám közelebb.
Mindenkiben ott van az az érzés, amikor az egyik vállán az ördög, a másikon az angyal csücsül és éppen veszekednek, hogy kinek van igaza. Hát ez most velem is így van. Csak annyi különbséggel, hogy egyikük sem áll nyerésre, én meg szép lassan pusztulok bele abba, hogy itt áll előttem és nem teszek semmit, mikor ő is ugyanazt szeretné, amit én. Azt hittem a szerelembe nincs olyan érzés, ami szétszakít, de úgy látszik ez nagyon nem így van. Ebben a pillanatban azt érzem, ha nem teszem meg, akkor beleőrülök. Annyira szeretném, hogy az már fáj.
Itt áll előttem, felkínálja magát és én mégis el akarom lökni. Nem engedhetem meg, hogy elmenjen ismét. Muszáj tennem valamit, még akkor is, ha az nem éppen az lesz, amire mindketten vágyunk. Mielőtt addig haboznék ezzel az egésszel, hogy eltávolodik tőlem magamhoz húzom és szorosan hozzábújok.
Sóhajtva szorít magához, miközben kezeivel a hátam simogatja. Lehet, hogy nem voltam olyan sok pasival együtt, de abban biztos vagyok, hogy nehezen tartja vissza magát. Érzem a testéből áradó feszültséget, meg persze az sem kerülheti el a figyelmem, hogy a szíve ezerrel ver, mintha bármelyik pillanatban kipattanhatna a helyéről.
- Sajnálom - motyogom halkan.
Pár másodperc elteltével érzem, ahogy a kezei a derekamra csúsznak, majd kicsit megemelnek, aminek következtében a lábaim rákulcsolom, kismajomként kapaszkodva belé. Érzem, hogy mozgunk, majd azt is, ahogy egyre lejjebb kerülünk. Az ölében ülök, miközben ő a hátát a szekrényemnek dönti.
- Szeretlek - mondja ki azt a szót, amit mindig hallani akartam tőle, miközben szorosabban ölel magához. Ajkát a nyakamra tapasztja, nedves puszikat hagyva a bőrömön, aminek következtébe bizsergés járja át az egész testem. - Mindig szerettelek...
Úgy ülök az ölében, mintha nem is élnék. Nem lélegzek, pislogok, mozgok csak vagyok. Szavai megbénítanak és hiába szeretnék rájuk válaszolni nem megy. Képtelen vagyok rá, mert nem akarom elhinni, hogy hosszú idő után végre hallhatom tőle, amit szerettem volna, amióta ismerem. Igaz sokszor mondta ki azt, hogy szeret, de ez most más. Érzem, hogy nem úgy érti, ahogy évekkel ezelőtt. Ez most az az igazi szeretlek, amit minden lány hallani akar attól a fiútól, akit kedvel, aki sokat jelent neki.
- Mondj valamit... bármit.
- Ilyenkor - szólalok meg nehezen - viszonozni szokták, de én ebben a pillanatban képtelen vagyok kimondani, hiába tudom, hogy igaz... mert attól tartok, ha megteszem felébredek és rájövök, hogy ez az egész csak egy álom volt és sosem hallottam tőled azt a szót, de tudnod kell, hogy én is ugyanígy érzek - teszem hozzá. - Én is ugyanezt érzem - motyogom kicsit eltávolodva tőle, hogy a szemébe tudjak nézni.
Tudom, hogy mit akar. Elég csak a szemeibe néznem és egyből leesik, de ő is tudja, hogy én nem fogom megtenni, magamtól biztosan nem, éppen ezért teszi azt, hogy felhúzza a lábait, aminek következtében én előrébb csúszom az ölében, mielőtt még megtarthatnám magam, hogy ne essek rá ajkam az övéhez ér. Egymás szemeibe nézünk, nem teszünk semmit, de az a baj, hogy nekem már nem megy. Érezni akarom és ha ehhez hibát kell elkövetnem hát legyen. Kezeim a nyakába akasztva nyomok egy puszit az ajkára, mire azonnal közelebb húz magához és az ártatlan pusziból csókot farag.
A legtöbb lány azt szereti, ha a partnere gyengéd és lágy, de Andy ennek az ellentéte, viszont egy cseppet sem zavar. Csókja követelőző, akaratos, szenvedélyes. Egy hiba, ami tökéletesebb már nem is lehetne. Egy hiba, amit már rég el kellett volna követnem és ezzel millió fájdalmat és szenvedést megakadályozhattam volna magamnak.
Ujjai a bőrömbe mélyednek, miközben az enyémek a haját tépik. Nem fogjuk vissza magunkat, sem a vágyainkat. Olyanok vagyunk, mint az állatok, de ha jobban belegondolok minden emberben ott van az állatiasság. Kezeit a fenekemre simítja, majd erősen belemarkol, aminek következtében a csókunkba nyögök. Szeretném, ha ez a pillanat sosem érne véget, de tisztában vagyok vele, hogy pár pillanat múlva elfogyik a levegőnk és muszáj lesz egy kisebb szünetet tartsunk.
Amint a csókunk megszakad, homlokát az enyémnek dönti. Nem merem kinyitni szemeim, mert attól tartok, hogy ez az egész meg sem történt és ha megteszem, akkor felébredek ebből a csodálatos álomból, amiben élni szeretnék.
Mindenki azt mondja az elején, hogy igenis létezik fiú-lány barátság, de a francokat én vagyok rá a tökéletes példa. Hittem, sokáig bíztam benne, hogy így van és nem csak én képzelem be. De amikor elment és én is eltűntem erről a helyről, nem ezt gondoltam. Akkor jöttem rá, hogy sosem lesz közöttük barátság, mivel az egyik biztosan többet fog érezni a másik iránt, és még ha el is titkolja azután már semmi sem lenne ugyanolyan, és egy idő után feltűnne a másik félnek is, hogy valami gond van.
- Ugye meggyőztelek arról, hogy maradj? - kérdi halkan.
- Szerintem tudhatnád erre a választ - kuncogok fel továbbra is csukva tartva a szemeim. - Ha akarnék se tudnék ezek után elmenni - suttogom.
- Ennek igazán örülök - sóhajt fel. - Nyisd ki a szemeid - kérlel. - Szeretlek - mondja újból, amint felnyitom pilláim. Megnyugtató mosoly kúszik az arcomra, miközben egy lágy csókot nyomok a duzzadt ajkára. - Hallani szeretném, hogy te mit gondolsz. Szerintem ez így fair, ha már én beavattalak a titkomba, akkor mondj te is valamit a tiedről.
- Szerintem pontosan tudod mit érzek, hiszen nem egyszer vágtad a fejemhez az elmúlt időben - túrok a hajába. - De ha hallani szeretnéd, akkor egy nap elmondom az egészet, amint te is megosztod velem azt, amiről szerettél volna velem beszélni, csak időt kértél. Én várni fogok, de addig én sem árulok el semmit. Ha nekem türelmesnek kell lennem, akkor neked is menni fog - mosolyodom el.
- Gonosz vagy - néz a szemeibe.
- Te pedig akaratos - vádolom meg nevetve.
- Már miért lennék az? - vonja fel a szemöldökét.
- Talán elfelejtetted, hogy hogyan állítottál meg alig pár perce. Amikor a szavak már nem váltak be máshoz folyamodtál, ami lássuk be sikerült is. Tényleg elmegy két hét múlva? - kérdem halkan.
- Igen - néz a szemeimbe. - Tudom, hogy most bűntudatod van, de nem kell az legyen. Tegnap este mondta el, azért vágtam néhány dolgot a fejedhez. Egyiket sem gondoltam komolyan, csak te is makacskodtál és ő is felhúzott és végül te lettél az, akin levezetem a feszültséget. Lehet, hogy teljes szívemből sosem szerettem, de fontos volt nekem. Még mindig az. És kicsit szarul esik, hogy képes volt csak most elmondani, amikor már egy hónapja tud róla.
- Ez hülyén fog hangzani - nevetek fel - de én megértem őt. Én sem tudtam volna, hogyan mondjam el neked az ő helyében. Tudod, nekünk ez nem olyan egyszerű, bár fogalmam sincs, hogy nektek milyen, de azt tudom, hogy nekünk fájdalmas, amikor az egyik szeretünknek mondjuk azt, hogy elmegyünk és hosszú ideig nem jövünk vissza.
- Szörnyű érzés - motyogja megbánóan. - Ne haragudj rám - néz újra a szemeimbe. - Nem akartam akkor csak úgy lelépni. De így láttam a legjobbnak és el is fogom mondani miért, de nem most. De el fogom. Ő nem jön majd sátorozni - teszi hozzá. - Szeretném, ha velem lennél, mint régen...
- Még átgondolom, ez egy igazán nehéz döntés - válaszolok komolyan. - Sosem felejtem el, milyen szar volt veled egy sátorban aludni. Mindig felhúztál és nem hagytál aludni.
- Azóta már felnőttem - jelenti ki. - Megváltoztam, már más módszereim vannak az ébrentartásra - kacsint rám. - De azokat nem fogom elárulni neked, csak ha velem alszol akkor fogod őket megtudni.
- Azt ki kell érdemelned.
- Ez most egy kihívás akar lenni, mert tudod, ha igen, akkor én benne vagyok és abban is biztos, hogy sikerülni fog. Nem adom fel soha egykönnyen és ezt te is tudhatod.
- Te sem ismered még az én módszereim, szóval ne légy olyan biztos a győzelemben.
Hosszú idő óta most először vagyok nyugodt és érzem magam biztonságban. Vele vagyok, mint régen. Annak ellenére, hogy sosem voltunk együtt mindig úgy viselkedtünk és ez az ülés nálunk igazán megszokott volt akkoriban, talán azért érzem azt, hogy minden rendben van, mert ez arra emlékeztet, hogy talán az a rossz dolog meg sem történt velem.
- Hé, mi a baj? - fogja kezei közé az arcom.
- Semmi - rázom meg a fejem. - Minden a legnagyobb rendben... csak az ahogy most ülünk eszembe juttatta a múltat, akkor is sokszor csináltuk ezt.
- Nem akarom, hogy szomorú légy, ha visszagondolsz a régi időkre - suttogja.
- Vannak szép emlékeim is, sok szép emlék,  de van egy nap, amit legszívesebben elfelejtenék, amikor minden összedőlt és nem tudtam felállni a romok közül, de most itt vagyok és mondhatni jól vagyok. Most már jól leszek - sóhajtok fel.
- Nem megyek többet el mellőled - jelenti ki. - Nem foglak elhagyni még egyszer. Már azt is megbántam ezerszer, hogy akkor megtettem, de biztos lehet benne, hogy most nem lesz ilyen. Nem megyek sehová sem nélküled.
- Pedig muszáj lesz, mert én biztosan nem foglak elkísérni a fürdőbe és bevásárolni sem minden egyes alkalommal - nevetek fel, próbálva eltüntetni a hátsószándékom. Nem akarok erről beszélni, el akarom viccelni, mert úgy könnyebb.
- Te is tudod, hogy nem erre értettem - mosolyodik el. - Bár annak igazán örülnék ha a fürdőbe minden egyes alkalommal elkísérnél.
- Fúj - húzom el a szám.
- Most mi van? Talán nem akarsz velem zuhanyozni?
- Ott még nem tartunk, Andy - kacsintok egyet. - És különben is, honnan veszed, hogy én szeretnék hozzád csatlakozni.
- Ha tudnád mi jár most a fejemben, akkor valószínűleg elrohannál - sóhajt fel. - És biztos vagyok benne, hogy pár perccel neked is más járt a fejedbe. Én nem tudom meddig fogom magam visszafogni, de amíg te nem állsz készen semmi sem lesz.
- Ó, szóval ezt vegyem úgy, ha sosem leszek kész, akkor az nem lesz baj?
- Dehogynem - vágja rá. - De édesem - csúszik keze a combjaim közé - te már most készen állsz - morogja.
- Andy - csapok a kezére, majd felállok az öléből és az ágyamhoz sétálok.
- Ugyan már - áll fel nevetve. - Most ugye nem a durcáshercegnőt fogod játszani? - ül le mellém.
- Nem - vágom rá.
- Jó rendben - emeli fel a kezeit - lássuk meddig bírod - dönt hátra majd, mászik fölém ajkait a nyakamra nyomva. - Én is így gondoltam - suttogja a bőrömre, amint megéri hogy a lábaim összekulcsoltam a háta mögött.

Sziasztok! Tudom, hogy rég volt rész, amit sajnálok, de kicsit elfoglalt voltam. Most visszatértem, amint látjátok. Igazából, annyit szeretnék még a részhez írni, hogy kb olyan 20 részesre tervezem, szóval már nincs olyan sok hátra. Viszont azért remélem tetszett nektek és nem fogjátok abbahagyni, csak mert lassan vége. Köszönöm az olvasókat és a biztatásokat!

11.FEJEZET

Stay here

- T-tessék? - döbbenek meg a válaszán. Komolyan azt mondta az előbb, hogy úgy szeretem őt, ahogy ő engem, vagy már annyira beleőrültem a gondolataimba, hogy hallucinálok? 

- Hallottad - néz a szemeimbe. - Tisztán hallottad, amit mondtam és komolyan is gondoltam. Ugyanúgy szeretsz, ahogy én téged - fogja meg hideg kezem. 

- Te most csak hülyéskedsz, ugye? - akadok ki. - Az egy dolog, hogy nem tudlak utálni, hiába akarlak, de szeretni nem szeretlek, nem úgy, hogy most a szemeidből lejön. Igen, fontos vagy nekem és igen szükségem van rád, de ennyi, nem vagyok beléd szerelmes - támadom le. A legjobb védekezés a támadás, nem igaz? Most éppen ezt teszem, hiába fáj az, amit ki kell mondanom, megteszem, mert tudom, ha most nem mondom ki, akkor rájön, én pedig az nem engedhetem meg. Nem lehetek én az, aki tönkretesz egy kapcsolatot, mert őt ismerve, már amennyire ismerem, egyből szakítana Juliettel és velem foglalkozna, sajnálatból, amitől nekem hatalmas bűntudatom lenne. Nem fog semmi hülyeséget tenni, úgy biztosan nem, hogy miattam tenné az egészet. Ha szakítani akar majd vele, akkor azt magáért ne pedig miattam történjen meg. - Engedj el, haza akarok menni - kérem tőle.

- Mikor tanulod már meg, hogy nekem nem tudsz hazudni. Túl jól ismerlek hozzá, hogy ezt elhiggyem - morogja. - És különben is, nem kérdeztem, hanem kijelentettem - néz a szemeimbe. - Haza akarsz menni, rendben, de egyedül biztosan nem fogsz végigsétálni ezen a kihalt utcán, ebben az órában, amikor így is alig állsz a lábadon.

- Mikor lettél hirtelen ilyen kibaszott törődő? - vonom fel a szemöldököm. - Eddig sem érdekelt, hogy mi van velem, hagy most szépen magamra és keress jobb szórakozást, mint az én basztatásom - tépem ki magam a karjaiból, majd állok fel.

- Nem tudom, hogy mi bajod van - kapja el a karom, mikor éppen indulnék - de örülnék, ha nem én lennék a bokszzsákod. És már milliószor elmondtam, hogy érdekelt mi van veled, csak te nem akarod felfogni - kulcsolja össze kezeinket.

- Andy, ha kedves az életed, akkor elengeded a kezem - sziszegem. - Ne viselkedj úgy, mintha szingli lennél és úgy sem, ahogy évekkel ezelőtt, az az idő már elmúlt és sosem jön vissza.

- Tudod mit csinálnék veled ebben a pillanatban, amitől biztosan lenyugodnál? - áll meg, aminek következtében nekem is meg kell állnom, mivel esze ágába sincs elengedni a kezem.

- Nem. El sem tudom képzelni, nem akarsz felvilágosítani? - állok elé, majd nézek bele szemeibe. - Tudod igazán érdekelne, hogy mivel próbálnád meg!

Gyerekes vagyok. Kibaszottul az vagyok és ezért utálom magam ebben a pillanatban. De álmos vagyok és zavarodott, amíg nem vagyok tisztában az érzéseimmel képtelen leszek normálisan viselkedni vele, nem fog menni. De azt is tudom, hogyha így folytatom, akkor lehet csak rosszabb lesz, hiszen ismerem annyira, hogy tudjam mire gondol és ha most kimondja, akkor biztosan pofon fogom vágni.

- Nem fontos - sóhajt fel, majd tovább indul az utcán maga után húzva engem is. - Csak menjünk haza és holnap tiszta fejjel, amikor nem vagy hisztis hangulatodban, beszéljük meg a dolgokat.

- Most sem vagyok az! - jelentem ki, mire felnevet.

- Hát persze - forgatja meg a szemeit. - Elfelejtettem, hogy te sosem vagy, pedig te magad is tudod ebben a pillanatban, hogy elviselhetetlen vagy, meg azt is, hogy régen mennyire utáltam, amikor így viselkedtél.

- Ilyen vagyok - tárom szét a szabad karom. - Ha nem tetszik le lehet lépni. Tudod a lányok megtehetik. Egyszer nekem is vége lehet tűrőképességemnek és az a pillanat most jött el, nem tehetek róla, hogy te voltál a közelemben.

- Tudom - áll meg, majd fordul felém és dönti homlokát az enyémnek - tudom baby.

Szemei csukva vannak, én pedig azt sem tudom, hogy mit kellene tennem. Megint túl közel van és a szívem ismét hevesebben kezd verdesni. Utálom ezt az érzést. Ki nem állhatom, hogy leblokkolok és fogalmam sincs, hogy ilyen helyzetbe mit kellene tennem, mert hiába tudja az agyam, hogy el kellene löknöm magamtól, nem sikerül. Képtelen vagyok megtenni, a kezeim nem mozdulnak. Érzem az illatát, érzem a biztonságot és utálom, hogy mindezt csak azért, mert a közelemben van.
- Ha tudtam volna, hogy csak ennyit kell tennem, hogy elhallgass már rég megtettem volna - suttogja. - Tudom, hogy össze vagy zavarodva, de azzal is tisztában vagyok, hogy nem csak nekem jár valami a fejemben, hanem neked is, csak mindenáron tagadni akarod, amitől hisztis leszel és ilyenkor felmerül bennem, hogy a legközelebbi biztos ponthoz löklek és... - néz a szemeimbe, de nem folytatja. - Addig szorítalak hozzá, míg le nem nyugodsz.
- Mire jó ez neked? - sóhajtok fel. - Mire jó az, hogy ilyeneket közölsz velem, amivel csak annyit érsz el, hogy teljesen összezavarodjak? Barátnőd van, mégis félreérthető dolgokat mondasz nekem? Elment az eszed vagy mi van? - akadok ki. - Nem vagyok játékszer, a francba is Andy! Ha akarsz valamit, akkor mondd ki, vagy tegyél érte, de ne csesztess, mert nem azért jöttem vissza, hogy zombiként éljek a szülővárosomban, hanem, hogy a családom mellett legyek és helyrehozzam az életem.
- Mondtam neked, hogy csak pár napot kérek és mindent elmondok, akkor minden tiszta lesz neked, viszont addig, addig el kell fogadnod, hogy sötétben tapogatózol.
- És mikor tervezed, a sátorozás előtt vagy inkább után, esetleg közben? - vonom fel a szemöldököm. - Nem akarok úgy odamenni, hogy nem tudom mi van. Tudni akarom és ha lehet még előtte, mert ha közben közlöd velem, nem lesz esélyem lelépni, márpedig biztos vagyok benne, hogy le szeretnék mondj bármit is.
- Az meglehet - mosolyodik el - de nem fogom megengedni. Nem fogsz válasz nélkül lelépni akkor mellőlem, ebben biztos vagyok. Annyival nem úszod meg. Tudni akarom majd a te részed is, hiszen annyit én is megérdemlek majd.
- Megérdemelsz? Na ne nevettess már - lököm el magamtól. - Leléptél, amikor szükségem volt rád, és még azt mered nekem mondani, hogy megérdemled?
- Nem tudod mit akarok veled közölni, addig pedig ne mondj ilyet, mert biztos vagyok benne, hogy nem ez lesz a válaszod, amint elérünk oda. Meglátod, hogy meg fogom érdemelni a te részed is. Nem csak én leszek az, aki megnyílik azon a napon - közli velem komolyan - hanem mindketten.

***

- Kicsim, miért vagy fent ilyen korán? - szólít meg anya, akit eddig észre sem vettem.

- Nem tudtam aludni - hazudom. Tisztán emlékszem, hogy felmentem a szobába, de aludni már képtelen voltam, így fogtam magam és lejöttem, majd a kanapén ülve kezdtem el a tv-t bámulni, bár a műsorra nem igazán figyeltem. Egyszerűen már kezd nagyon elegem lenni Andyből, pedig jóformán még semmit sem tett. - Már mész is?

- Igyál egy kis teát, aztán próbálj meg aludni - mosolyog rám. - Igen, ma hosszú napom lesz, de este vacsorázhatunk együtt - teszi hozzá.

- Az jó lenne - állok fel, majd indulok el a konyha felé.

- Nem akarok beleavatkozni olyan dolgokba, amihez semmi közöm, de a lányom vagy és érdekel, hogy mi van veled, szóval felteszem, de nem muszáj rá válaszolnod. Minden rendben veletek, Andyvel?

Sóhajtva fordulok vissza az ajtóból, hiszen még én magam sem tudom, hogy hányadán állunk. Tegnap este legszívesebben felpofoztam volna, de inkább hagytam a francba és megelégedtem annyival, hogy nem mellettem hanem mögöttem sétálva kísér haza. Haragszom rá, mert összezavar a hülye dumáival. Haragszom, mert azt hiszi én is meg kell neki nyíljak. Haragszom, mert tudom, hogy akkor fogja elmondani, amit akar, amikor nem fogok tudni elmenekülni előle.

- Őszintén? - kérdem, mire bólint. - Én magam sem tudom, hogy de nem kell aggódnod, felnőttek vagyunk valahogy csak megoldjuk. 

- Tudom, hogy haragszol rá, de néha félre kell tenni ezt az érzést és átadni magad annak, amit régen éreztél a közelébe, mert kicsim neked is szükséged van valakire, aki megnyugtat, aki biztonságot nyújt számodra, és mindketten tudjuk, hogy az a személy nem Nick.

- Én is tudom, anya, de nem olyan könnyű megbocsájtani valaki olyannak, aki hatalmas fájdalmat okozott neked és évekig nem is próbálta helyrehozni - motyogom. - De majd lesz valahogy - mosolyodom el. 

Anya távozása után, egy forró csészével a kezemben lépkedek felfelé a lépcsőn a szobám felé, ahol valahogy el kell érnem, hogy aludjak pár órát, különben végleg meg fogok bolondulni és arra semmi szükség, hogy anya miattam aggódjon majd. Neki így is van elég baja, miattam nem lenne szabad aggódnia. Én már nagy vagyok és egyedül is meg tudom oldani a dolgaim, viszont néha kell egy anyai löket, hogy tudjam mit kell tennem. Azt, hogy Nick nem az a személy, akit keresek magam mellé, azt eddig is tudtam, viszont azt nem akarom elfogadni, hogy Andy lenne az, aki itt hagyott, aki fájdalmat okozott nekem, de bárhogy nézzük mindig hozzá lyukadok ki. Ő az, aki megnyugtat. Mindig ő volt és az ilyen személyeket nem tudjuk megválasztani. Történjen bármi is közöttünk, nekünk mindig az az illető marad fontos, aki először volt az az életünkben, és számomra az Andy.

Halk beszélgetésre ébredek meg, ami az ajtóm előtt folyik. Abban biztos vagyok, hogy az egyik az öcsém hangja a másik személy pedig Andy. Ez nem lehet igaz. Fájdalmas sóhajtással ülök fel az ágyban, majd nézek az ajtóra. Mi a fenét akarhat, alig pár órája váltunk el és akkor sem éppen rózsás helyzetben. 

- Hagyd aludni, Andy, szinte egész éjszaka fent volt és csak bámult ki a fejéből, azt sem vette észre, amikor lejöttem vizet inni - közli vele az öcsém. 

- Ha nem lennétek ilyen kibaszott hangosak, akkor még mindig aludnék - kiáltok ki, mire abbamarad a beszélgetés.

- Most sem mi vagyunk azok, akik ordibálnak, hanem te - hallom meg Andy hangját.

- Csak fogd be a szád - morgom az ajtót nézve, ami másodperceken belül kitárul, majd miután Andy belép a szobámba ismét becsukódik. - Mit akarsz, megint?  Nem volt elég az esti?

- Nem veszekedni jöttem - sóhajt fel. - Én csak bocsánatot szerettem volna kérni, mert a tegnapi kicsit túllőtt a célon. Mindketten túlléptünk egy határt és sajnálom. 

- Melyik részét? Amikor azt mondtad, hogy jobb lett volna, ha nem jövök vissza, vagy azt amikor azt vágtad hozzám, hogy az életed könnyebb lenne, ha engem nem ismertél volna meg? Melyiket sajnálod Andy?

- Mindkettőt - suttogja. - Semmit sem gondoltam komolyan abból, amit tegnap a fejedhez vágtam, egyszerűen csak ideges voltam és ilyenkor kicsúszik egy két szó, aminek nem lenne szabad, de tudnod kell, hogy sosem fogom megbánni azt, hogy megismertelek. Történjen velünk bármi én mindig örülni fogok, hogy azon a napon találkoztunk - mosolyodik el. - Remélem nem haragszol rám nagyon, ha mégis megértem, de arra kérlek, hogy próbáld meg elfelejteni és nem foglalkozni azzal, amit felhúzva mondok, mert azok nem igazak. Tudom, hogy a legtöbben általában azt mondják, amit nyugodtan nem mernek kimondani, de én nem ilyen vagyok nekem ez csak kicsúszott és azóta már ezerszer visszaszívtam, csak persze ez mind hiábavaló, hiszen te tisztán értetted őket. Szóval sajnálom.

- Tudod - fordulok fel tőle. - Azt hiszem ez talán jobban fájt, mint amikor leléptél. Egész éjjel azt éreztem, hogy le kell lépjek, mert ha ilyet mondtál nekem, akkor semmi értelme itt lennem, míg te is itt vagy, de aztán a szívem mégis azt súgta, hogy te nem vagy ilyen és csak felindulásból mondtad. De ha nem sikerül addig agyalnom rajta, míg reggel nem lett és anya meg nem jelent volna, beülök a kocsimba és elhúzok, ismét.

- Tudom, hogy megbántottalak, de nem akartam. Fontos vagy nekem, és ezt nem győzöm elégszer mondani. Bár amikor megteszem akkor mondok valamit ellene, de tudnod kell, hogy minden közül csak ez az igazság. Nem számít mit mondok, fontos vagy nekem és sosem fogok megbánni semmit sem veled kapcsolatban, ezt tudnod kell.

- Lehet nem gondoltad komolyan, de nekem az agyamba égett - állok fel, majd indulok el a szekrényem felé. - Nekem most dolgom van, de később majd beszélünk.

- Ugye nem megint Nickkel találkozol? - lép hozzám közelebb.

- Mi közöd lenne hozzá, ha mégis? - fordulok meg, majd nézek a szemeibe.

- Ha valakin le akarod vezetni a feszültség, akkor az ne ő legyen. Te rám haragszol, és biztos vagyok benne, hogy észre sem venné, ha nem tartanád be a szavad, hogy ma átmész hozzá. Maradj itt velem - lép hozzám közelebb, egészen addig, míg a hátam a szekrényhez nem préselődik. - Bármit is terveztél vele, arra itt vagyok én és nem megyek sehová - támaszkodik a szekrényemre. 

- Nem fekszem le veled, Andy! - csattanok fel, bár a hangom egyáltalán nem olyan magabiztos, ahogy szeretném. - Barátnőd van, fogd már fel!

- Aki két hét múlva lelép - néz mélyen a szemeimbe. - Maradhat a mi titkunk is, ha te nem mondod el senkinek - suttogja, majd mielőtt még megállíthatnám egy puszit nyom a szám sarkába. 

- Francba - morgom, miközben a kezeimmel közelebb húzom magamhoz.

Sziasztok! Sok várakozás után itt az új rész. Remélem tetszett. Innentől kicsit beindul a kettőjük kapcsolata, bár nem ígérek még semmi szenvedélyes történetet, de az is lesz, hamarosan. Mit szóltok a részhez? Szerintetek mire készül Steph? Késő van, de azért remélem valakinek még örömöt okozok lefekvés előtt. Jó éjt!