20.FEJEZET

You and I

Azt hiszem életem legnehezebb lépése volt, amikor két héttel ezelőtt beszálltam a buszba. Hallottam magam mögött a hangját, tudtam, hogy amint elhagyom az utcát ő összetörik majd, de nem volt választásom. Felajánlottam neki, hogy jöjjön velem, mindent megtettem, hogy rávegyem, de ő még mindig makacson kiállt amellett, hogy ő azért jött vissza, hogy a szüleivel legyen. Persze tudom, hogy fontosak neki és mellettük akar lenni, de biztos vagyok benne, hogy nem haragudtak volna rá, ha mégis úgy dönt, hogy velem tart. Én nagyon örültem volna neki. 

Minden nap beszélünk, ami kicsit megnyugtat, mert legalább tudom, hogy nem tett semmi butaságot, viszont a hangjából tisztán ki lehet venni, hogy mennyire szomorú. Megígértem neki, hogy többet nem hagyom el, most mégis úgy érzem, mint évekkel ezelőtt, amikor felszálltam arra a rohadt buszra, magam mögött hagyva őt, pedig ez most korán sincs így. Eljöttem, de vissza fogok menni hozzá és ha végül kiderül, hogy ezzel szakadékot ástam közénk, akkor mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy minél hamarabb beforrjon, mert szeretem. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer valakihez ennyire kötődni fogok, mint hozzá, de megtörtént, és egyik részem baromira örül, a másik pedig kurvára dühös, mert otthagytam a fellépések miatt. Hiányzik a nevetése, az illata, az érintése. De a legjobban az, hogy mellettem legyen, hogy magamhoz ölelve őt, ébredjek fel. Barmit megadnék azért, hogy most itt legyen. 

- Andy ne csináld már - mordul rám Nick. - Hiányzik, de attól, hogy ott ülsz, mint egy baromarc, aki majd belehal a fájdalmába, nem lesz jobb. Hívd fel, majd told ki a segged ebből a szobából és gyere próbálni, így nem fog menni, ha csak ülsz és bámulsz magad elé, ez semmit sem old meg, és te is tudod.

- Mi lenne, ha nem idegesítenéd ennél is jobban! - mordul rá a menedzserem. - Semmi kedvem a veszekedéseteket hallgatni! Már tisztában lehetnél vele, hogy fontos neki és ha felhozod, akkor csak jobban felhúzod vele és akkor kitör egy újabb világháború, amit nekem rohadtul nincs kedvem elhárítani.

- Jól van - emeli fel a kezet. - Én csak segíteni akartam, nem kell így nekem esni - forgatja meg a szemeit, majd lép ki morogva a szobából. 

- Andy! - lép hozzám közelebb. - Nézd, tényleg megértelek, hiszen én is átmentem rajta, sőt most is otthon kellett hagynom őt egyedül, a gyerekkel, de ki fogod bírni. Nem a világ vége, főképpen, hogy meglátogathatod, mert hamarosan lesz két nap szüneted, tudom, hogy nem sok, tisztában vagyok vele, de a semminél több. Ő sem akarná, hogy itt ülj, mint egy zombi, ha már erőt vettél magadon és eljöttél, hanem játssz, ha nem is magadért vagy a rajongóidért, akkor legalább tedd meg érte. Játssz és élvezd miatta, mert ő is ezt szeretné.

Igaza van, ezzel a viselkedéssel mindenkit cserben hagyok. Imádok énekelni, imádom a rajongóimat, sosem szeretnék nekik csalódást okozni, ahogy Stephnek sem. Az életem rész a turnézás, de biztos vagyok benne, hogy meg tudom oldani, hogy ne legyen olyan fájdalmas, amikor el kell búcsúznom tőle. Valamit ki kell találjak következő alkalomra és akkor mindketten jobban fogjuk bírni ezt az egészet. 

- Felhívom és utána megyek, rendben? - pillantok fel rá.

- Ezt már szeretem - ereszt felém egy vigyort, majd hagy magamra.

Gondolkozás nélkül nyúlok a laptopomért, ami az asztalon hever, majd indítom be. Amíg töltődik, a gondolataim egyből a szeretett lány irányába terelődnek, ismét. Vajon mennyire fogom összetörtnek látni, ha megjelenik a képernyőmön? Mennyire sikerül majd megjátszania magát, előttem? Egyáltalán észrevette már, hogy sosem válik be, főképpen nem nálam, hiszen ismerem már, tudom, hogy mikor hazudik, és amikor azt mondja jól van, akkor tisztán látom, hogy egyáltalán nincs így. Remegnek az ajkai, és a szemét is leveszi a képernyőről, ami mind a hazugság jele. Tudom, hogy nem szeretne megbántani és bűntudatot kelteni bennem azzal, hogy közli velem, hiányzom neki, de én meg nem akarom, hogy hazudjon, legyen őszinte velem, még akkor is, ha fáj.

Már éppen írni akarok neki, amikor a képe mellett lévő pötty zöldé válik. Nevetve kattintok rá a hívás gombra majd várom, hogy fogadja azt. Amint megjelenik a képe, egyből mosoly kúszik az arcomra. Haja kócosan öleli körbe arcát, amin látszik, hogy meggyötört. Nem visel sminket, és szinte meg mernék rá esküdni, hogy most kelt fel.

- Szia! - mosolyodik el halványan. - Bocsi, hogy kicsit később léptem fel, de azt hiszem elaludtam és a többiek nem szóltak, mivel az elmúlt... - kezd bele, de mielőtt még a lényegre térne megrázza a fejét. - Nem fontos.

- Bogyó - döntöm oldalra a fejem. - Engem minden érdekel, ami veled kapcsolatos, szóval ne mondd azt egyetlen egy apróságra sem, hogy nem fontos, mert én mindent tudni akarok, főképpen most, hogy nem lehetek melletted. Nem tudsz aludni? - térek egyből a lényegre.

Szemeit lesüti, miközben biztosra veszem, hogy az ölében pihenő kezeit bámulja. Én magam is észrevettem rajta, hogy kicsit mintha karikásak lennének a szemei, viszont nem hoztam szóba, mivel azt akarom, hogy ő mondja el, ne pedig nekem kelljen kiszednem belőle, ha valami nincs rendben vele. 

- Minden rendben van, Andy - suttogja, miközben lassan rám emeli a tekintetét. - Csak... - felvont szemöldökkel várom a folytatást, meddig akarja még elhitetni velem ezt a hazugságot. - Most mégis mit vársz tőlem - sóhajt fel. - Azt akarod, hogy elmondjam baromira hiányzol és keveset alszom? Hogy számolom a napokat, mikor jöhetsz haza egy rövid időre, vagy talán azt, hogy nem egyszer gondoltam már bele, mi van ha vissza se jössz hozzám? Ezt akarod hallani? - telnek meg könnyekkel a szemeim.

- Őszintén nem, nem ezt akarom hallani, sokkal jobban örülnék, ha azt mondanád, hogy tényleg minden rendben veled, de mivel látom rajtad, hogy ahányszor csak kimondod hazudsz, sokkal nagyobb örömmel tölt el, hogy végre az igazat mondtad, nem pedig amit hallani szeretnék. És azt a baromságot honnan a francból szedted, hogy nem megyek vissza hozzád? - szalad ráncba a homlokom. - Steph, minden nap te jársz a fejembe, amikor felkelek és lefekszem, sőt még a koncertek közben is. Még akkor is rád gondolok, amikor nem lenne szabad, szóval ezt a hatalmas baromságot nagyon gyorsan felejtsd el, mert igenis visszamegyek hozzád.

- Sajnálom - motyogja. - Én... én tudom, hogy vissza fogsz jönni, de nem tehetek róla, hogy amikor egyedül vagyok és hiányzol felmerül bennem ez a lehetőség is. Amikor utoljára mentél el, akkor tudtam, hogy nem fogunk találkozni és beszélni sem, de most, hogy tudom itt vagy nekem csak éppen több száz kilométerre tőlem, fáj a tudat, hogy én nem lehetek veled.

- Kérlek ne sírj - kérlelem a szemeibe nézve. - Te is hiányzol nekem, sokkal jobban, mint azt el tudod képzelni... Tudom, hogy erről hallani sem akarsz, de még mindig utánam jöhetsz. Hidd el anyukádék megértenék, biztos vagyok benne, hiszen ők sem szeretnének téged összetörve látni és különben is így nem tudsz nekik segíteni, vagy velük lenni, mert csak azt éred el, hogy aggódjanak érted. Gyere ide hozzám - suttogom.

- Meglátom - vesz egy mély lélegzetet. - Tudom, hogy te ezt szeretnéd és azt is, hogy nekem is jobb lenne, de ezt még meg kell velük is beszélnem, és magammal is. De azt tudnod kell, hogy szeretlek és minden koncerted nézem, mivel valaki elintézte, hogy minden fellépésed előtt kapjak egy linket, amin online nézhetem, ahogy a színpadon vagy - mosolyodik el.

- Nem tudom ki tehetett ilyet - nézek rá ártatlanul. - De azt hiszem meg kell neki köszönnöm - gondolkodom el. 

Nem igazán maradt sok időm az esti koncertig, így hamar meg kellett szakítani a beszélgetésünket, viszont megígértem neki, hogy lefekvés előtt még beszélünk. 

A próba fárasztó volt, főképpen mivel az éjszaka folyamán nem igazán aludtam valami sokat, de egy kis kávéval mindent ki lehet bírni. Az esti koncertig pedig össze tudom magam majd annyira szedni, hogy senki se vegye észre mennyire szétszort vagyok. Miattunk, és Stephért képes leszek rá.

Cseppet sem hazudtam, amikor Andy fejéhez vágtam azokat a dolgokat, amiket eddig titkolni próbáltam előle. Minden este bűntudattal feküdtem le, hiszen megpróbáltam vele elhitetni, hogy rendben vagyok, mikor szinte biztos vagyok benne, hogy ő sosem hitte ezt el, csak nem akarta a tudtomra adni, mivel sokkal inkább arra várt, hogy én mondjam el neki. 

Sokkal jobban hiányzik, mint azt ki tudnám fejteni bárkinek is. Úgy érzem, mintha már évek óta nem láttam volna, nem öleltem volna magamhoz, pedig csak két hét telt el. Ha valaki azt mondta volna nekem, hogy a szerelem ennyire fájdalmas sosem hittem volna el, de most, hogy már én is ebben a helyzetben élek, teljesen meg tudom érteni azokat az embereket, akik a párjuk hiányától szenvednek. 

A nappaliban ülve előttem a laptopommal, amin hamarosan indul Andy koncertje, anyára és Brandonra pillantok, akik a konyhában beszélgetnek, ahogy elnézem valami igazán fontos dologról, mivel folyamatosan felém pillantanak. Nem egyszer csíptem már el őket így. Amióta elment, folyamatosan ezt teszik, főképpen, azóta amióta Brandon bejött a szobámba, mert felébredt a sírásomra. Hát igen az első pár nap sokkal nehezebb volt, mint a mostaniak. 

Ijedten kapom a tekintetem a gép felé, amikor sikítás tölti meg a szobát. A színpadon pillanatokon belül megjelenik Andy az egyik slágerét énekelve. Mosolyogva hallgatom mély hangját, miközben ide oda ugrál a színpadon. Amikor harmadik este megkaptam az emailt, nem igazán értettem, hogy miről van szó, de amint a végére értem, már vigyorogva kattintottam rá a linkre, hiszen már javában folyt a koncert. Ezért nagyon hálás vagyok neki, meg a néhai kamerába pillantásokért is, olyankor úgy érzem, mintha engem nézne, pedig ez butaság.

Nagyon sokat gondolkodtam az ajánlatán, hogy utána menjek. Ha szívemre hallgatnék, már másnap megtettem volna, de az agyam visszatart, hiszen megígértem nekik, hogy mellettük leszek, így nem léphetek le négy hónapra. Önzőség lenne tőlem, de ha belegondolok, akkor lehet, hogy néha az én boldogságom mások elébe kellene helyezzem. Andynek igaza lehet és tényleg megértenék, sőt még örülnének is neki... ez ha így is lenne max azért, mivel tényleg aggódnak értem, hogy mire a barátom hazajön én már egy idegroncs leszek, akit nem lesz könnyű összeszedni. 

- Kicsim - lép be anya a nappaliba nyomában Brandonnal. - Beszélhetnénk?

- Persze - fordulok feléjük. - Valami gond van, mert ahogy észrevettem valami igazán fontos dologról beszélgettetek az előbb, talán nemén voltam a téma? - vonom fel a szemöldököm.

- Steph - vágódik le mellém az öcsém. - Amióta Andy elment, te olyan vagy, mint egy zombi - sóhajt fel.

- Köszi, pont ezt akartam hallani, te baromarc! - mordulok rá. - De nyugodtan folytasd, mert gondolom itt nincs vége, már kész tervvel jöttetek elém.

- Igen - veszi át anya a beszédet. - Mi is beszélünk Andyvel. És tudunk arról, hogy felajánlotta neked, hogy menj utána, de te nemet mondtál neki, mert velünk akarsz lenni. Kicsim, én ennek örülök, hiszen hiányzik a kislányom, de most csak magadnak okozol ezzel fájdalmat. Mi négy hónap múlva is itt leszünk és várni fogunk rád, nem fogunk érte haragudni, de itt maradsz, akkor össze fogsz törni és azt egyikünk sem szeretné. Amikor elmegyek a szobád előtt és hallom, hogy sírsz majd megszakad a szívem, nem akarom, hogy így szenvedj, szóval lefoglaltuk neked a jegyet, ami holnap Andy után visz, ő nem tud róla. 

- Szóval nyomás pakolni, mert hamarosan indul a géped! - csapja össze a kezeit Brandon. - Ja és szívesen!

- Köszönöm - ennyit tudok kinyögni, majd mosolyogva ölelem meg őket. Megtették helyettem azt a lépést, amire én sosem lettem volna képes egyedül. - Szeretlek titeket!

***

Három hónap telt már el a turnéból, és minden egyes percét imádtam. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen is lehet az élet, de Andy számára ez egy hatalmas kaland, amit végre tényleg élvez, mivel én is itt vagyok vele. Sosem felejtem el, hogy mennyire döbbenten állt előttem, amikor leszaladt a színpadról, majd nem messze a lépcsőtől megpillantott. Könnyes szemekkel rohantam oda hozzá és ugrottam a karjaiba, aminek köszönhetően nem sok kellett hozzá, hogy elveszítse az egyensúlyát, de sikeresen megtartott mindkettőket.

- Minden rendben? - ölel át hátulról, miközben egy puszit nyom a nyakamra.

- Persze - fordulok meg karjaiba - csak arra gondolok, hogy holnap már otthon leszünk és újra láthatom anyát, meg a többieket - mosolygok rá.

- Nekem is hiányoznak, de sokkal könnyebb elviselni az ő hiányukat, mint a tied - dönti az enyémnek a homlokát. - Szeretlek!

Mosolyogva nyomok egy puszit a szájára, majd ölelem a nyakát miközben szemeibe nézve mondom ki én is a bűvös szót.

- Tudom, hogy anyáéknak meglepetés lesz az érkezésünk, de azt hiszem nem csak az... hanem valami mást is közölnünk kell velük. Egy hete késik... - suttogom az ajkára, majd a reakcióját várva nézek a szemeibe, amik csillognak. Pillanatokon belül kap a karjaiba, majd csókol meg, amit én boldogan viszonzok.

Végre teljes az életem. Azzal vagyok, akit szeretek. Olyan családom van, aki bármit megtenne értem. De ami a legfontosabb végre úgy érzem, hogy élek. Élek, mert ő velem van.

The end...

Sziasztok! Hát itt lenne az utolsó rész. Visszatekintve nagyon örülök, hogy annak idején belekezdtem ebbe a történetbe, hiába voltak az elején kételyeim, hiszen úgy látszik mégis megérte. Remélem nektek is annyira tetszett, mint nekem. Örülök, hogy sokan velem tartottatok és biztattok, mivel ez nekem sokat jelent. Mint már említettem, azok akik szeretik Andyt, hamarosan egy új sztorival jelentkezem, ami hosszabb lesz ettől és a részek is kétszer ilyen hosszúak lesznek, ha nem több. Az Asshole 2017.04.14. veszi kezdetét. Remélem várjátok! További szép estét!

19.FEJEZET

Goodbye

Brandonon végig látni lehetett, hogy irtó dühös Andyre. Igaz, hogy nem csinált semmi rosszat, igazából csak nekem akart jót azzal, hogy nem jön oda hozzám egyből, de akkor is miatta sírtam, abban a pár percben újra a padlóra kerültem, mint évekkel ezelőtt, ismét neki köszönhetően. Az öcsém részben megértette, hogy miért nem jött egyből utánam, de attól még benne az maradt meg, hogy miatta sírtam.

- Steph, Brandon, gyertek ide! - kiált anya a konyhából.

Sóhajtva fordulok vissza az első fokról, majd indulok el a konyha felé. Az öcsém éppen akkor ér az ajtóhoz amikor én, ezért egymásra nézünk, mintha azt szeretnénk kideríteni, hogy mi akarhat anya, de mindketten megvonjuk a vállainkat, ezzel egymás tudtára adva, hogy fogalmunk sincs róla.

- Brandon ne néz ilyen ijedten nem csináltál semmit sem - nevet fel anya. - Egyszerűen csak kíváncsi vagyok milyen volt a sátorozás, mivel már két napja itthon vagytok, de még nem igazán volt alkalmunk beszélgetni. 

- Ahhh... - mordul fel Brandon. - Én már azt hittem, hogy csináltam valamit, éppen próbáltam visszaemlékezni vajon mi lehetett az te pedig csak azt akarod kideríteni, hogy milyen volt a sátorozás?

- Tudod mit szeretnék igazából kideríteni, kisfiam? - néz a szemeibe anya. - Az igazán érdekelne, hogy miért morogsz mióta visszajöttetek, valami biztosan történt azon a helyen, de nem akarjátok elmondani, én pedig szeretnem minél hamarabb megtudni - jelenti ki.

- Miért nem kérded meg Stephaniet? - pillant rám, mire megforgatom a szemeim.

Hát igen azóta kicsit feszült a hangulat közöttünk, mert én pontosan úgy viselkedem mintha minden rendben lenne, pedig engem is nagyon bánt, ami ott történt.Igaz hamar megoldódott a helyzet, de azért míg élek bennem lesz az emléke. 

- Brandon, már mondtam, hogy semmi bajom - sóhajtok fel. - Tudom, hogy aggódsz értem és megmondtad neki, ha miatta szenvedek majd, akkor nem fog érdekelni, hogy a haverod-e vagy sem, megvered, de jól vagyok. Én kezdtem el a játékkal, és ő csak azért nem engedett, mert tudta, hogy hamarosan el kell mennie, és ki tudja mikor látom újra.

- Az engem egy cseppet sem érdekel - szorítja ökölbe kezeit. - Miatta sírtál legalább húsz percet, ő pedig csak nézte. Kit érdekelnek a hülye szabályok, ha a szerelmed sír? Megmondom én, senkit, de ő mégsem rohant utánad egyből, pedig ezt kellett volna tennie.

- Ugyan már Brandon, ha engem nem zavar akkor te miért nem tudod túltenni magad rajta? - csattanok fel.

- Mert nem akarom, hogy újra eltűnj miatta - vágja rá. - Utoljára is miatta léptél le, kár tagadni és évekig nem jöttél haza, tehát ne mond nekem, hogy ne aggódjak ezen, mert nem fog menni - néz a szemeimbe, majd sarkon fordul és kilép a konyhából.

Tehát az öcsém attól fél, hogy újra el fog veszíteni, ha esetleg összeveszek Andyvel? Persze benne van a pakliban, de már nem vagyok kislány, ha vissza tudtam jönni ide, akkor képes lennék úgyis itt maradni, ha Andy már nem lenne az életem része. Ezt valószínűleg mélyen Brandon is tudja, csak benne van a múlt emléke, amikor elmentem és aztán hosszú ideig nem jöttem vissza.

- Tehát az a baja, hogy veszekedtetek Andyvel? - szólal meg halkan anya, akinek a jelenlétéről eddig meg is feledkeztem.

- Nem veszekedtünk - fordulok fel. - Csak történt egy apró félreértés, és kicsit kiborultam, mivel nem voltam teljesen józan, de minden oké. Szeretem őt és ő is engem, ezt mindenki tudja, még ő is csak attól fél, hogy elveszíthet, amire én eddig nem is gondoltam. Egyszer sem fordult meg a fejembe, hogy mit érezhetett amikor elmentem - suttogom.

- Meglátod meg fogja érteni és akkor lenyugszik, csak adj neki még egy kis időt. Hidd el, alig telik el pár nap és rájön, hogy ő az, aki rosszul viselkedett nem pedig te - biztat anya. 

***

Már alig van pár napunk, amíg vége a nyárnak és Andynek útra kell indulni. Nem akarom elengedni, félek, hogyha elmegy, akkor elfelejt vagy kiszeret belőlem, ha nem fog minden nap látni. Attól tartok, hogy elveszítem, ha elengedem, viszont tudom, hogy neki ez az élete én pedig nem állhatok elébe. Az éneklés is fontos neki, nekem pedig el kell ezt fogadnom, hiszen szeretem. Ki fogom bírni azt a pár hetet, amíg nem láthatom, mert tudom, hogy amikor csak ideje lesz hazajön hozzám, vagyis ebben bízom. Azt akarom, hogy ez legyen a valóság és remélem most az egyszer így is lesz. 

- Mind gondolkodsz ennyire - simít végig az oldalamon Andy, - Percek óta csak bámulod a kezeinket. Ugye nem arra gondolsz, hogy mi lesz egy hét múlva, amikor én már nem leszek itt? - kérdi szomorúan.

- Nem várhatod el tőlem, hogy ne foglalkozzak vele - sóhajtok fel. - Nem megy. Tudod nekem ilyenben még nem volt részem, és normális, hogy félek tőle és attól is, hogy fogom kibírni azt, hogy nem látlak nem érhetek hozzád...

- Bogyó - lágyul el a hangja - ne csináld ezt, nem akarlak szomorúnak látni, még itt vagyok - simít végig az arcomon. - És akkor is itt leszek, ha már turném lesz. Minden nap beszélünk majd és ígérem, hogy amint időm engedi meglátogatlak, bár még mindig nagyon örülnék ha velem jönnél - teszi hozzá halkan.

Erről már nem egyszer beszéltünk. Igazság szerint ezer örömmel mennék vele, csak én azért jöttem haza, hogy a családommal legyek, nem pedig azért, hogy lelépjek Andyvel pár hét után. Bár biztos vagyok benne, hogy mindketten megértenék, de én nem akarok az a személy lenni, aki megváltoztatja a döntését egy pasi miatt. Andynek pedig el kell fogadnia, hogy nem mehetek vele. Baromira hiányozni fog, és lehet később megbánom a döntésem, de most ezt érzem helyesnek. 

- Ezt már megbeszéltük - sóhajtok fel. - Tudom, hogy azt szeretnéd, ha veled mennék, én is örülnék neki, de a családommal akarok lenni - nézek csillogó szemeibe.

- Megértem - nyom egy puszit a számra. - Tudod, hogy sosem szakítanálak el tőlük, de szeretlek és utálom, hogy itt kell hagyjalak egyedül, mikor csak most kaptalak vissza.

- Én akkor is itt leszek, amikor visszajössz, és ugyanonnan folytatjuk majd, ahol most abbahagytuk, ezt megígérhetem - bújok hozzá. 

Semmit sem mond csak maga alá fordít, majd az ajkamra tapad. Teljes testével hozzá simul, miközben én szorosan karolom át a nyakát, hiszen minden pillanatot ki akarok használni, amíg csak lehetséges. 

- Ha most bemegyek és ti dugni fogtok az a látvány életem végéig kísérteni fog álmomban - hallom meg az öcsém hangját az ajtóm elől. Andy legurul rólam, majd felül, miközben én is ezt teszem. - Nem akarom tudni, hogy mi történt itt mielőtt bejöttem, de az biztos, hogy nem csak ültetek - jelenti ki. 

- És ebben teljesen igazad is van - vigyorog rá Andy.

Anyának igaza volt tényleg csak pár nap kellett neki és már el is felejtette, hogy miért sír a nővére az erdőben. Megbékélt a helyzettel és belátta, hogy nekem volt igazam. Egy ilyen baromság miatt nem szabad feszült hangulatot kelteni az egész társaságban. Sírtam egy kicsit, majd helyre is jöttem nem igaz?

- Hát mivel a szobámba nem lehetett hallani a nővérem nyögéseit, biztosan nem mentetek még bele - vonja meg a vállát, mire én elhúzom a szám.

- Brandon! - dobok neki egy párnát. - Most komolyan, nem is hallatszik! - morgom.

- Aha, azok a falak nem olyan vastagok, mint ti azt gondoljátok, ezt megsúgom nektek. Sőt... 

- Komolyan ebbe akarsz belemenni? - vonom fel a szemöldököm. - Tudod, nem csak te hallod, ha éppen dugunk, hanem én is téged... szóval jobb lenne, ha befognád a szád, mielőtt nekem járna el anyának.

Brandon dühösen néz rám, miközben Andy felkuncog. Hát igen a testvéri szeretet mindennél fontosabb.

- Van egy olyan érzésem, hogy ezt már úgyis tudja - motyogja - de most nem is ez a fontos...

- Hanem?

- Ha hagynátok, hogy befejezzem a mondatom, akkor mindjárt megtudjátok - sóhajt fel. - Téhát, mivel pár nap múlva elmész a többiekkel arra gondoltunk, hogy szervezünk egy kisebb bulit a házba, anya már benne van - teszi hozzá, mielőtt megkérdezhetném. - A többiek hoznak piát, kaját, neked meg csak el kell jönni. 

- Néha nem is olyan rosszak az ötleteid kisöcsi! - vigyorgok rá.

***

Most még csak a szűk baráti kör tartózkodik a lakásban, miközben a zene hangosan dübörög, de van egy olyan érzésem, hogy nem lesz ez sokáig így, főképpen ha Brandon már kitette a falára, hogy bulit tart. Elég egy két, egy üzenet, egy poszt és a buli híre máris elterjed, aminek köszönhetően majd teli lesz a ház emberekkel, akik hallottak a buliról, csak nem voltak meghívva.

Szerencsére anya nincs itthon, ugyanis átcuccolt Andyékhez az éjszakára, mivel tudta, hogy mi lesz ebből a buliból. Meg persze neki holnap be kell mennie dolgozni, ahogy nekem is, csak ebben annyi a különbség, hogy az én műszakom délután kezdődik, míg az övő reggel.

- Hányan tudnak már a buliról, Brandon? - kérdi tőle nevetve Zoe.

- Azt hiszem elég sokan, viszont van egy olyan érzésem, hogy ez hamarosan ki is derül, mivel már biztosan úton vannak.

- Sosem tanulod meg, hogy ne tégy említést a buliról, ha nem akarod, hogy olyanok is betoppanjanak, akiket nem is ismersz - forgatom a szemeim.

- Nézd a jó oldalát - hajol a fülemhez Andy. - Ha sokan lesznek, akkor nem kell a barátainknak végignézni, ahogy dolgokat csinálunk.

- Dolgokat? - pillantok felé.

- Igen, dolgokat, de most nem kell semmi rosszra gondolni - vigyorodik el. 

Két óra múlva már teli a ház részek barátokkal és ismeretlenekkel. Én éppen Zoeval tombolok az egyik számra, amikor két kart érzek meg magamon. Vigyorogva fordulok meg, majd ölelem át a nyakát, miközben ő szorosan magához húz. Ajkát a nyakamra nyomja, hol lágy puszikkal elhalmozva a bőröm, hol pedig apró szívásokkal.

- Hogy fogom kibírni azt a négy hónapot nélküled? - sóhajt fel.

- Neked könnyebb dolgod van, téged majd lefoglalnak a koncertek, de én mivel foglaljam le magam, számomra az idő sokkal lasabban fog telni, mint neked - adom a tudtára. 

- Valahogy mindketten átvészeljük, ne aggódj. Szeretlek.

A buli hajnalig tartott. Ahhoz képest, hogy a fél társaságot nem ismertük elég jó volt a hangulat, sőt nagyon jó. Az időm nagy részét Andyvel töltöttem, de persze a barátaimra is szakítottam pár percet, hiába mondták azt, hogy megértik, hiszen pár óra múlva elmegy. Az a pár óra már letelt, már csak percek vannak hátra, én pedig úgy ölelem, mintha az életem múlna rajta, miközben ő lágyan simogatja a hátam. Még nem sírok, nem is akarok, de baromi közel állok hozzá. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar letelik ez a nyár. Hiszen amikor azt szerettem volna, hogy az idő repüljön, akkor mindig lassan telt, viszont most az egyszer, amikor azt szerettem volna, hogy kétszer annyinak tűnjön, elszaladt ez a pár hét.

- Ugye nem fogsz sírni? - kérdi halkan.

- Most nem - suttogom a pólóját markolva - de azt nem ígérhetem meg, hogy akkor sem fogok, amikor felszálsz arra a buszra - teszem hozzá.

- Nem akarom, hogy miattam légy szomorú - húzódik el tőlem, majd dönti homlokát az enyémnek. - Itt leszek neked, bármikor felhívhatsz, vagy meglátogathatsz és én is jövök, amikor csak tudok. Nehezemre esik másodjára is lelépni, de most tudom, hogy te biztonságban vagy és azzal is tisztában vagy mit érzek irántad.

- Szeretlek - nézek szemeibe. - Ígérd meg, ha szembemész egy bombázóval nem fogsz lecserélni rá.

- Bogyó -  nevet fel. - Számomra csak egyetlen bombázó létezik és az a személy itt áll előttem, ezért nem kell aggódnod. Nem foglak lecserélni, mert nekem csak te kellesz - csókol meg. - Szeretlek.

Duda hallatszódik, ami azt jelenti, hogy itt van érte a busza, így még egyszer szorosan megölelem, majd egy utolsó csókot váltunk, ki tudja mennyi időre... Szemeim már könnyesek, de előtte erősnek mutatom magam. Az ajtóból még visszanéz, majd egy csókot dob, amit én mosolyogva kapok el. Mire egyet pislogok már eltűnt és a busz is elindul, én pedig kint állok a kertünkben, könnyes szemekkel, miközben a távolódó járműt nézem.

Sziasztok! Ahogy ígértem itt az új rész, és hamarosan az utolsó is érkezik. Remélem tetszett a történet és szívesen olvastátok, mert én imádtam írni. Ti mit gondoltok mit tervezek az utolsó részbe? Kíváncsi vagyok a véleményeitekre! Köszönöm a biztatást és az olvasókat! További szép estét!

18.FEJEZET

Painful game

Másnap reggel enyhe fejfájással ébredek. A szorosan tartó karoknak köszönhetően egyből beugrik mit csináltunk az éjszaka a takaró alatt, aminek következtében pír szökik az arcomra. Nem hiszem el, hogy tényleg engedtem neki. Le kellett volna állítsam! Ezzel csak az a baj, hogy amikor az ember ittas, akkor nem igazán olyan akaratos, ha arról van szó, hogy elvegye magától az örömöt, csak ezért engedtem meg neki. Viszont azt halálosan komolyan mondtam, hogy még vissza fogom neki adni. Nem találtam ki még hogyan, de még van rá pár órám. Csak remélni tudom, hogy őt is annyira kínozni fogja a dolog, mint engem. Viszont annak örülök, hogy az öcsém semmivel sem tud szívatni, ugyanis mindenre emlékszem.
- Ugye már nem vagy zavarban az este miatt? - könyököl fel Andy mellettem, majd az arcom meglátva elneveti magát. - Ugyan már Steph, ez semmiség volt a többiek nem is tudnak róla, szóval ne érezd magad hülyén semmi sem történt, aminek nem kellett volna megtörténnie.
- Te könnyen beszélsz, nem te voltál az, akinek vissza kellett magát fognia, miközben mindenki őt bámulta... de nem baj, ezt  ma visszakapod szívi, ebben biztos vagyok.
- Alig várom, Bogyó - hajol fölém, majd nyom egy csókot a számra. - Lehet, hogy merész cselekedet volt, de azt nem mondhatod, hogy nem élvezted, sőt szerintem még a lebukás félelme is fokozta az örömöd - vigyorog rám pimaszul.
- Én azt egy szóval sem mondtam - sóhajtok fel. - Csak... én nem igazán vagyok ilyesmihez hozzászokva. Tudod mi évekig barátok voltunk és persze beszéltünk dolgokról, de nem ilyenekről, egyszerűen számomra a tegnap azt hiszem kicsit sok volt. Viszont nem szeretném, ha a közelembe visszafognád magad, téged szeretnélek megismerni minden vele együtt járó dologgal - nézek a szemeibe.
Annak ellenére, hogy már napok óta együtt vagyunk még mindig zavarban érzem magam, amikor ilyen dolgokról kell vele beszélnem, bár, ahogy én látom őt ez egy cseppet sem zavarja. Vigyorogva mászik fölém, majd hajol közel az arcomhoz, mire én kezeim gondolkozás nélkül kulcsolom össze a nyaka körül.
- Tudod, miért nem tudtam ellenállni a kísértésnek? - kérdi, mire kicsit megrázom a fejem. - Ha nem mocorogtál volna annyit álmodban az ölemben ülve, akkor simán kibírtam volna, míg kettesben leszünk, de amikor három órán keresztül csak izgattál nehezemre esett türelmesnek lenni veled, szóval nem csak neked kellett visszafognod magad az este folyamán - dönti homlokát az enyémnek - hanem neked is.

***

Nem gondoltam volna, hogy részben én vagyok a hibás a történtek miatt, viszont ez semmit sem változtat azon a tényen, hogy meg akarom őt leckéztetni és ha ehhez így kell felöltöznöm, akkor megteszem. Miközben ettünk Zoe végig engem nézett, innen tudom, hogy nem fogom megúszni azt a bizonyos beszélgetést, de sebaj, túléltem már rosszabbat is, ezt is sikerül majd.

- Gyere, sétáljunk egy kicsit - lép mellém majd néz a szemeimbe. - Ugye nem bánod, ha egy kicsit elrabolom? - tekint Andyre.

- Ha épségben visszahozod, akkor nem - vonja meg a vállát.

- Így lesz - biccent felé, majd újra rám néz.

- Ugye tudod, hogy  sorozatgyilkosok is ezt mondják, mielőtt kinyírnák az áldozatukat - nézek rá mérgesen.

- A vallatásba még senki sem halt bele - nevet fel - és különben is, Zoe sosem bántana téged. Szeret és tisztában van azzal, ha valami történik vele, akkor azt ő sem éli túl.

Nem tudom elhinni, hogy ilyen nyugodt miközben tudja, hogy Zoe miről akar velem beszélni. A pasikat miért nem zavarja a nyilvános "szex"? Miért van az, hogy csak én érzem magam kínosan főképpen most, hogy tudom minden részletet el kell majd mondanom, különben ő fog majd találgatni és valószínűleg az sokkal zavarba ejtőbb lenne, mintha én mondanám el, hogy mi is történt valójában.

Már percek óta sétálunk egymás mellett, miközben végig magamon érzem a tekintetét, de én még egy szót sem mondtam.

- Ó, ugyan már Steph, te is tudod, hogy nekem is volt már ilyenben részem, nem kell ennyire zavarban érezned magad - kuncog fel a mellettem sétáló lány. - Tudod miért hívtalak félre?

- Remélem nem azért, hogy beavassalak a részletekbe - motyogom.

- Dehogyis - legyint. - Azzal én már tisztában vagyok. Megujjazott, nem nagy dolog - mondja lazán. - Én azért hívtalak félre, hogy elmondjak neked egy két dolgot Andyről. Az elmúlt pár hónapban, amióta ti nem találkoztok, én láttam őt és beszéltem is vele, de ezt tudod. Tudom, hogy régen beszéltetek erről is, de Andy már nem az a visszafogott fiú, aki volt. Sokkal merészebb és nála ez apróság, tehát nem szeretném, ha meglepetésként érne, ha esetleg még történne valami köztetek, ami számodra még új. Ismerlek és tudom, hogy téged ez csak furán érint, de egyáltalán nem zavar, viszont nem szeretném, hogy meglepetésként érjen, ha még lesz rá alkalom - vonja meg a vállát.

Tisztában vagyok vele, hogy Andy más lett az idő teltével és mélyen elrejtve magamban, talán már akkor is tudtam, hogy nem lesz egy visszafogott fiú, viszont azt nem értem, hogy ezzel mit akar elérni Zoe. Ne lepődjek meg, de hiszen úgyis megfogok, mivel nem számítok majd rá ebben biztos vagyok. És különben is, ha valakit szeretsz, akkor mindennel együtt elfogadod őt, nem akarsz rajta semmit sem megváltoztatni, sokkal inkább te alkalmazkodsz hozzá egy bizonyos határig, minthogy elveszítsd. És ha ő benne van ezekbe a dolgokba, akkor én is benne leszek.

- Igen, meg lepődtem, valószínűleg minden alkalommal meg fogok majd, de én szeretem őt, és bár kínosan érzem magam, de a tegnapit én is élveztem. Nem tudom, hogy teljesen józanon is így gondoltam volna abban a pillanatban, de akkor így volt. Még mindkettőnknek új a dolog, és próbáljuk feszegetni a határokat, de ha róla van szó, nálam egyetlen egy határ van. Sosem hagyhat el, a többit el tudom viselni, de azt nem.

- Szinte gondoltam, hogy ezt fogod mondani, csak gondoltam jobb ha szólok arról, hogy mit tudok - vallja be.

Visszafele sétálva eldöntöttük, hogy nem fogjuk hagyni, hogy a fiúk uralkodjanak fölöttünk, így a büntetés már nem csak Andynek szólt, hanem mindenkinek. Mindenki ismeri azt a játékot, amikor az egyik fél nem érintheti meg a másikat, különben veszít. Eddig ezt velünk játszották, de most fordul a kocka, és nem mik leszünk azok, akik nem érhetnek hozzájuk, hanem ők nem érhetnek majd hozzánk... és mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy kikészítsük őket.

***

- Ugyan már lányok - nevet fel Greg. - Ti sem gondoljátok komolyan, hogy számunkra ez kihívás lesz. Hiszen van piánk, vagy akár aludhatunk is, amíg le nem telik az idő.

- Úgy gondolod? - vonom fel a szemöldököm. - Szerintem ezt mi nem fogjuk hagyni - rázom meg a fejem. - Egy szóval sem mondtuk, hogy tisztességesen fogunk játszani. Mindent megtesszük annak érdekében, hogy mi nyerjünk. Hiszen mi bármit megtehetünk veletek, míg ti nem érhettek hozzánk - vonom meg a vállam. - Azt hiszem mind élvezni fogjuk, igaz lányok?

- De még mennyire! - vágja rá Zoe.

Mivel kint már kezdett sötétedni a fiúk tűzet gyújtottak, mi pedig zenét tettünk a kocsiba, majd olyan hangosra vettük, hogy hallani lehessen. Mire visszaértünk, majd mindenki kezében ott volt a kezdő pia, vagyis a sör. A lányokkal már abban a pillanatban tudtuk, hogy a játékunk nem lesz valami hosszú tartalmú, hiszen így biztosan nem fogják sokáig bírni. De persze azt senki se gondolta, hogy én még éjfél után is játékba leszek. 

Teljes testemmel az övének vagyok dőlve, de ő hozzám sem ér. Kezeit az ölében tartja összekulcsolva és a többiekkel beszélget. Azt hittem, hogy ez számára lesz kínzás, de arra sosem gondoltam, hogy számomra is. Hiányzik az érintése, az ölelése, a testének meleg. Van egy olyan érzésem, hogy azért szeretném végre legyőzni és élvezni őt, mert nem kis mennyiségű ital van bennem. Utálom, hogy amikor én átölelem, ő maga mellett tartja a kezeit. Azt akarom, hogy visszaöleljen.

- Haver, én már akkor feladtam volna, amikor levette a pólóját - szólal meg Greg.

- Ugyan már, mindenki tudta, hogy pár perc és visszaveszi, mivel fázni fog - jelenti ki lazán. - Ismerem, hogy tudjam csak azért csinálja, hogy veszítsek, tehát ezeknek a trükköknek nem fogok bedőlni.

- Nem gondoltam volna, hogy egyszer én fogom ezt mondani, de néz rá - mutat rám Zoe - hiányzol neki, nem veszed észre, hogy szenved, mert már órák óta szinte figyelmen kívül hagyod?

- Ti hoztátok a szabályokat most viseljétek a következményeket is.

Gondolkozás nélkül állok fel, majd sétálok arrébb tőlük. Őt akartam büntetni, erre magamnak sokkal nagyobb fájdalmat okozok. Nem értem, hogy miért viselkedik így, hiszen más pasi, ha a barátnője félmeztelenül sétálna a többiek előtt, akik között fiúk is vannak, már rég kiakadt volna, de ő figyelmen kívül hagyta, Ebben a pillanatban nem tudom eldönteni, hogy tényleg szeret vagy csak megjátszotta, hogy megkapjon pár menetre.

Szemeimbe könnyek gyűlnek, amint szép lassan lecsúszok egy fa tövébe. Hallom, hogy abbamaradt a beszélgetés és nem egy tekintetet érzek magamon, de senki se jön utánam, hogy megnyugtasson. 

Nem tudom, hogy mióta ülhetek itt amikor lépteket hallok közeledni. Már nem sírok, percekkel ezelőtt abbamaradt. Érzem, hogy az illető szorosan előttem áll, de én nem bújok ki a biztonságot nyújtó takarásból. Nem akarom tudni, hogy ki jött ide, hogy megnyugtasson. De elég meghalljam a sóhajtását egyből felismerem ki tartózkodik előttem. Amint karjait körém akarja fonni elhúzódom, aminek következtébe felmordul.

- Ugyan már Bogyó, csak engedd, hogy megöleljelek és megmagyarázzam - próbálkozik újra, de én már túl fáradt vagyok a megakadályozására.

- Miért mondtad azt, hogy szeretsz, ha ez nincs így? - kérdem tőle remegő hangon, mire izmai megfeszülnek.

- Miről beszélsz? - kérdi döbbenten

- Ha tényleg úgy szeretnél, ahogy mondtad, akkor nem engedted volna, hogy elmenjek.. még az utolsó pillanatba is abba bíztam, hogy visszarántasz magadhoz, de nem tetted.

- Annyira buta vagyok - puszil a hajamba. - Nem azért nem állítottalak meg, mert nem szeretlek. Igaz figyelmen kívül hagytalak és tényleg úgy is viselkedtem, mintha semmit sem jelentenél számomra, de Steph három hét múlva én turnézni megyek, és azt a három hetet ki akarom használni, de ha most veszítek, akkor egy hetem kárbavesz - suttogja. - Végig téged néztelek az elmúlt húsz percben, Ha valami hülyeséget készültél volna tenni, akkor leszarva a szabályokat rohanok ide, de abban bíztam, ha elmondom az okát miért nem teszem meg, akkor megérted.

Teljesen kiment a fejemből, hogy már csak három hét maradt. Így már sokkal világosabb miért nem rohant egyből utánam, de attól még mindig mardos a fájdalom.

- Tudhatnád, hogy egyetlen játékszabály sem olyan fontos, hogy ne feküdjek le veled, ha tudom, hogy már kevés időm van abból, hogy kiélvezzem azt, hogy minden nap láthatlak - suttogom a nyakába, mire szorosabban ölel magához. - Szeretlek!

- Én is téged, ebben sose kételkedj - húzódik el tőlem, majd fogja kezei közé az arcom. - Ha még egyszer azt mered gondolni, hogy nem szeretlek, akkor nagyon megharagszom rád. Mindennél és mindenkinél fontosabb vagy számomra, ezt meg kell jegyezned - dönti homlokát az enyémnek. - Menjünk vissza mielőtt az öcséd még ennél is jobban ki akar majd nyírni, mert miattam sírtál - néz a szemeimbe.

- Várj - kapom el a karját, amikor fel akar állni - előbb csókolj meg - kérem tőle, mire mosolyogva tapasztja ajkát az enyémre.

Sziasztok! Meghotam a következő részt, már csak két rész van hátra, ami a napokba ki fog kerülni. Remélem tetszeni fognak. Sajnálom, hogy eddig nem volt rész, csak szesszióban nem olyan könnyű időt szakítani bármire is. Köszönöm a bíztatást és az olvasókat!

17.FEJEZET

Wild things

Sosem gondoltam volna, hogy én leszek az első személy, aki kiüti magát az este folyamán, de hát megtörtént. Nem ittam sokat, viszont van egy olyan érzésem, hogy ez annak köszönhető, hogy napok óta nem alszom rendesen és nem is igazán eszem. Mielőtt még bárki arra gondolna, hogy ez Andy miatt van, nincs igaza. Semmi köze hozzá, ha tehetném, akkor semmivel sem törődve élnék vele, de nem tehetem, hiszen az élet nem olyan kegyes, mindig történnek dolgok, hogy az ember idejét elvegyék...

A többiek a tábortűznél isszák a vodkát, miközben vicces történeteket mesélnek, én pedig egy fának dőlve nézem őket. Muszáj volt kicsit elkülönülnöm, mivel kicsit forogni kezdett velem a világ és azt éreztem, hogy bármelyik percben elhányhatom magam. Andy vigyorogva mesél, de közben minden egyes percben kétszer tekint felém, hogy minden rendben van-e velem. De én csak mosolyogva nézem. Boldog vagyok, hogy annyi év eltelte után végre valami jó is történhet velem. Sosem hittem, hogy a sok szenvedés után történhet velem valami jó is, de úgy látszik mégis. A sok rossz után valami jó jön, ahogy a mondás is tartja.

Össze vissza cikáznak a gondolataim, egyik percben még arra gondolok Andy milyen örömöt okoz nekem, míg a másik percben azon mennyit szenvedtem neki köszönhetően. Tudom, hogy ez a piának köszönhető, viszont tudom, hogy sosem leszek képes teljesen túllépni ezeken. Szeretem és megbocsájtottam neki, de mindhiába tudom mi miért történt, a fájdalom nem múlik el soha. Egy része mindig velünk marad életünk végéig, de enyhül és ennek köszönhetően ismét boldogan élhetünk, még amellett a személy mellett is, aki csak rontott a helyzeten, hiszen szeretjük. Mindent neki köszönhetek, ha ő nem lenne nekem, akkor én még mindig elveszve bolyonganék a világban, de hála a kék szemű fiúnak, újra önmagam vagyok. 

- Itt vagy? - bök meg az orrával valaki, visszarepítve a jelenbe. Nem kell kinyitnom a szemeim, hogy tudjam az illető Andy, hiszen egyből felismerem az illatáról és a hangjáról. Kezeit a derekam köré fonja, majd szorosan elém áll. - Azt hiszem kicsit sokat ittál, nem igaz? - nevet fel.

- Hagyjál már Andy - nézek a szemeibe, mire a vigyora csak szélesedik. - Nem is ittam sokat, csak hát nem igazán ettem és aludtam... meg, meg itt vagy te is - motyogom.

- Én? - vonja fel a szemöldökét. - Talán csak nem veszem el annyira az eszed, hogy megrészegülsz tőlem?

- Barom - csapok a mellkasára, mire felkuncog. - Ez nem azért van, nincs neked akkora hatalmad - nyújtom rá a nyelvem. - Egyszerűen csak szerelmes vagyok - közlöm vele. 

- Annyira imádom amikor ennyire magatehetetlen vagy - simít végig az arcomon, minek következtébe nyöszörögve simulok teljesen az érintéséhez. - Most bármit megtehetnék veled, most engedelmeskednél nekem, bármire kérnélek - suttogja, mire én csak helyeslően bólintok. - De tudod mi a baj? - kérdi, mire én lassan felnyitom a szemeim. - A másik éned, aki folyamatosan ellenkezik velem és sosem enged semmiből, nagyobb örömöt nyújt számomra, hiszen sokkal szórakoztatóbb, ha nem teszed azt amit mondanak neked.

- Biztosan Andy, egy szavadra sem tudok figyelni - nevetek fel kínosan. - Hallom, amit mondasz, de mire eljutna hozzám szertefoszlik, talán innom kellene egy kis vizet - jegyzem meg. 

- Gyere ide - húz szorosan magához, mire én megkönnyebbülten karolom át a derekát, hiszen lehunyt szemekkel már nem forog velem a világ, és nem is érzem magam olyan rosszul, hiszen ott vagyok, ahol lenni akartam. - Most pedig menjünk vissza a tábortűzhöz - emel fel, majd nyúl a fenekem alá, hogy meg tudjon tartani, míg én átölelem a derekát. 

Karjaimmal és lábaimmal szorosan kapaszkodom belé, miközben lassan elindulunk. Tisztában vagyok vele, hogy nem csak én ittam, hanem ő is, de rajta kicsit sem látszi, hogy ittas lenne, mivel a fiúk, bocsánat férfiak mindig jobban bírják, vagyis a legtöbb alkalommal. 

- Nézzétek kit hoztam - szólal meg, pár másodperc múlva. - Ő az én kismajmom, aki úgy látom nem igazán szándékozik elengedni az éjszaka hátralevő részében - nevet fel, amikor a karjaiban velem, leereszkedik a földre.

- Sosem gondoltam volna, hogy te leszel az első, akinek be kell számolnunk a holnapi napon - neveti el magát az öcsém, mire én csak felmordulok. - De fogom én ezt élvezni - hallom, ahogy összecsapja a tenyereit, aminek a hangja bántja a fülem.

***

Nem tudom hány órát aludhattam, de még mindig érzem, hogy kint ülünk a csillagok alatt, míg én Andy karjaiba vagyok. Érzem, hogy már egy takaró tartja a meleget testünk körül, mire mocorogva közelebb húzódom hozzá, aminek következtében lenéz rám. Kék szemei csillogva tekintenek le rám, mire én gyengén elmosolyodom.

- Hát felébredtél? - suttogja, hogy még legyen pár percünk, amíg a többiek nem veszik tudomásul, hogy felébredtem. - Jól vagy?

- Persze, Adny. Lehet, hogy kicsit sokat ittam, de semmi bajom, most még nem érzem, a holnap reggel pedig még messze van - nevetem el magam.

- Hát te is fenn vagy végre - szólal meg Zoe. - Legalább te is meghallgathatod, hogy mennyire béna az én párom, amikor a piáról van szó. Sosem felejtjük el, amikor egy fát ölelgettél, aminek szerelmet is vallottál, miközben azt hitted, hogy az én vagyok. Mondd csak édesem még mindig azt hiszed, hogy hasonlítok egy fához? - kérdi Gregtől az én barátnőm, aminek köszönhetően mindenki hangosan felnevet, beleértve engem is. 

- Csillagom, elfelejtetted, hogy ki táncikált majd ijedt meg egy faágtól, mert azt hitte róla, hogy egy személy, aki el akarja kapni? - vonja fel a szemöldökét, mire Zoe teljesen elvörösödik. - Persze aranyos voltál, ahogy a karjaimba ugrottál azzal a dumával, hogy valaki meg akar támadni, de egyben nagyon vicces volt.

- Nehogy véletlenül megégesselek - morogja Zoe, miközben a mályvacukrot tartó vasat a barátja felé fordítja. - Utálom, amikor hülyét csinálsz belőlem, de tudod, hogy hiába szeretlek képes vagyok ezt a képedbe nyomni és végignézni, ahogy szenvedsz a fájdalomtól.

- Ugyan életem, te sosem bántanál engem, ahhoz túlságosan sokat jelentek neked - kacsint rá. 

- Ugyan már ez semmi ahhoz képest, hogy Brandon miket csinált, gyerekek - legyint Adam. - Semmi sem ahhoz képest, amikor egy üveggel a kezében énekelni kezdett, miközben alig állt a lábán, majd egyik percről a másikra kidőlt ráesve a sátrunkra, amiben már benne aludt Amber...

Szívesen hallgatnám tovább a sztorikat, hiszen mindig jót nevettem rajtuk, de Andy keze eltereli a figyelmem. Szemeim hatalmasra nyílnak, amikor érzem, hogy a combomon lévő keze egyre feljebb csúszik, míg már majdnem eléri a legérzékenyebb részem. Érzem, ahogy arcom egyből lángra borul, majd a takaró alatt lévő kezemmel egyből megfogom az övét, ezzel próbálva leállítani, de mit sem érek vele, ugyanis arcával közelebb férkőzik hozzám, majd egy csókot nyom az arcomra.

- Nyugalom édesem, senki sem lát semmit, és ha te is nyugodt maradsz, akkor sosem fogják megtudni - suttogja. - Csak nézd a többieket és mosolyogj, hidd el senkinek sem fog feltűnni, hogy én mit művelek közben veled a takaró alatt.

- Andy - motyogom, miközben továbbra is a takarót bámulom. - Kérlek...

- Mire? - vonja fel a szemöldökét, majd a nyakamba temeti az arcát, aminek következtében kiráz a hideg. - Hogy folytassam, vagy talán hagyjam abba? - nyom egy csókot a bőrömre. - Szerintem mindketten tudjuk a választ...

Nem, ezt ő sem gondolhatja komolyan. Meglehet, hogy merész vagyok és sok mindent bevállalok, de azt nem, hogy mindenki előtt elégítsen ki, miközben csak egy takaró választ el a kíváncsi tekintetek elől. De akkor miért nem tudom leállítani? Miért engedem, hogy a keze egyre feljebb csússzon, de ami a legjobban zavar, miért élvezem azt, hogy bármelyik pillanatban lebukhatunk? Egyik kezével a combom belső oldalát, a másikkal a hasam simogatja, én pedig egyre szaporábban veszem a levegőt és hiába szeretném magam lenyugtatni nem igazán sikerül. Nem csak miatta, hanem a lebukás veszélye miatt sem.
Úgy teszek mintha figyelnék a körülöttem történő dolgokra, amikor a többiek felnevetnek én is elmosolyodom, de közben egyetlen egy szavukat sem hallom, csak a fülemben dobogó vér hangját és Andy morgásait, amikor összeszorítom a combjaim. Tudom, hogy ezzel csak az időt húzom, hiszen úgyis meg fogja tenni, amit eltervezett, de jól esik, hogy legalább én is tudok egy kicsit vele szórakozni, még ha az nem is annyira erős, mint amit ő tesz velem. Amikor kezét becsúsztatja a nadrágomba, az ajkamba harapok, mielőtt még felnyögnék és mindenki hülyének nézne. A számban egyből megérzem a vérem ízét, de időm sincs erre gondolni, ugyanis a mögöttem ülő ördög esélyt sem ad rá. Ujjaival lassan kezdi dörzsölni a csiklóm, én pedig próbálok normálisan viselkedni, már amennyire lehet, amikor az ember éppen a nyögéseit próbálja elnyomni. Ajkát a nyakamra nyomja, majd nedves puszikkal lepi el a bőröm, mire én egy kicsit oldalra döntöm a fejem, hogy jobban hozzá tudjon férni. Érzem, ahogy elmosolyodik, aminek következtében az én ajkamra is mosoly kúszik.
- Steph, minden rendben? - ráncolja össze a szemöldökét Brandon.
- Micsoda? - kapok észhez. - Persze, minden a... legnagyobb rendben - mosolygok rá. - Csak kicsit fázom - húzódok közelebb Andyhez, mire az halkan felkuncog, én pedig a gyomrába könyökölök, mert ez baromira nem vicces.
Zoe kíváncsian dönti oldalra a fejét, miközben minket figyel. Tisztában vagyok vele, hogy nem hülye és azzal is, hogy ők is csináltak már ilyet, de azért jobban örülnék, ha nem esne le neki, de persze ez már akkor megtörik, amikor vigyorogva nézi a takarót, majd az arcom, ami egyre vörösebb lesz, ennek köszönhetően. Hirtelen nevet fel, mire minden szempár rá szegeződik, de ő csak megrázza a fejét majd felemeli a kezében tartott üveget és egy nagyot kortyol belőle.
- Ezt.. - motyogom - még visszakapod - fordulok felé, mire ő egyből lecsap az ajkaimra.
Jobb kezemmel abban a pillanatban a nyakába kapaszkodom, és szenvedélyesen csókolom vissza, pedig haragszom, de egyben annyira vágyom is rá, hogy az leírhatatlan. Először nem értettem, hogy miért kapott le ilyen hamar, de amint megérzem magamban az ujjait elém tárul az indok. Pontosan tudta, hogy ezt akkor sem tudtam volna visszafolytani, ha mindent beleadok, mivel ez már nem csak szimpla ingereljük a másikat játék, hanem sokkal több. Szabad kezemmel, amivel nem a pólóját markolom, a hajába túrok és közelebb húzom magamhoz. Hallom, ahogy a többiek hülyéskedni és szólogatni kezdenek, de most kicsit sem érdekelnek. Ebben a pillanatban, nem érdekel hol vagyok, kik vannak itt és mi történik körülöttünk, csak arra tudok összpontosítani, amit ő tesz velem.
- Lécci ne előttem tegyétek magatokat egymásévá - hallom meg az öcsém hangját, mire nevetve válok el Andytől. Ha tudná, hogy csak egy kicsit tévedett, akkor biztosan nem lenne ilyen nyugodt. Hiszen Zoén kívül senki sem sejti mit is művelünk.
- Azt majd a sátorban tesszük B! - szólal meg mögülem Andy.
- De hiszen már kértem, hogy ne! - nyög fel. - Értem én, szép az élet, meg fontos a szex is, de ne előttem. Lehet, hogy haver vagy és örülök nektek, de attól ő még baromira a nővérem és nem akarom, hogy a fülem hallatára tegyék... miért vagy ilyen vörös? - áll meg egy pillanatra, majd néz rám.
- Az előbb smároltam egy igazán hosszút a barátommal, szerinted mitől? - kérdem, mintha ez teljesen normális lenne, mire ő csak megforgatja a szemeit. - És különben is Brandon, én úgy tudom, hogy az már nem igazán zavart annyira, amikor úgy néztél végig rajtam, mint egy darab húson, amikor egyik reggel átmentem a szobádba igazán hiányos öltözékben...
- Én még mindig mondom, hogy sosem izgulnék rá a nővéremre... nem, fúj - kapja ki Zoe kezéből az üveget, majd iszik belőle néhány kortyot, mire én csak felnevetek.
Mivel a vitát lezártnak tekintem, vigyorogva fordulok meg Andy karjaiban, majd ölelem át a derekát, miközben a takaró még mindig takar minket.
- Ugye tisztában vagy vele, hogy ezt nem fogom szó nélkül hagyni? - vonom fel a szemem.
- Gondoltam - vonja meg a vállát. - De bébi, mindketten tudjuk, hogy élvezted és nem is kicsit. Mindig szeretted a hirtelen ötleteket és merész dolgokat és szerintem ez pont az volt - dönti enyémnek a homlokát.
- Hát mondasz valamit - kuncogok fel halkan. - Nem sokan mondhatják el magukról, hogy egy takaró alatt lettek megujjazva, miközben a többiek sztorikat mondtak alig egy méterre tőlük.
- Mindenkinek kell egy kis újdonság - vigyorog rám. - De bármit mondhatsz nem fogom elhinni, hogy haragszol rám, azzal tisztában vagyok, hogy ezt meg fogod bosszulni, de tudod mit édes? Alig várom, hogy mikor tervezel a karó alatt olyan dolgokat tenni velem, amit én tettem veled - jelenti ki.
- Csak várd ki mit tervezek veled és akkor nem lesz ekkora a szád - kacsintok rá.

Sziasztok! Ez a rész kicsit hamarabb érkezett, mint gondoltam, de csak egy kedves barátnőmnek köszönhetően. Remélem tetszett és ti is annyira bírjátok, amikor Andy rosszalkodik, mint én. Már csak három rész van hátra, de mint mondtam ez nem a vég, akik Andy rajongók, azok megtalálhatnak egy majd egy másik oldalon is, ahol szintén egy Andys sztorit fogok publikálni, ma pedig wattpadra is felkerül, szóval azt is figyeljétek, ha ott jobban szerettek olvasni! Köszönöm a biztatást és az olvasókat!

16.FEJEZET

Awkward moments

A nappaliba érve, mindenki ránk kapta a tekintetét. Hogy kínosan érzem-e magam? Egy kicsit sem, miért is tenném, hiszen csak anya, az öcsém és Amy ül a kanapén, egyenesen minket nézve. Csak a hülye nem veszi le, hogy éppen mi történt a szobámban, én Andy pólójában széttúrt hajjal, ő pedig csak nadrágban követ engem. Az arcomra akaratom ellenére is pír szökik, majd gondolkozás nélkül ragadom meg a kezét és rántom magam után a konyhába.

Hátam a bezárt ajtónak döntöm, majd arcom a kezeimbe temetem. Érzem, hogy szorosan előttem áll, és még arra is meg mernék esküdni, hogy vigyorog. Ő miért nem érzi magát kínosan? Miért csak én vagyok az a személy, akit zavar, hogy mindenki tudja mi történt köztünk?

- Ne légy zavarba Bogyó, alig fél órája még a nevemet nyögted, most pedig itt állsz tiszta vörös fejjel - karol át. - Mindenki erre várt, amióta minket együtt láttak, biztosíthatlak róla - csókol a nyakamba mire akaratom ellenére is felnyögök, amin ő felkuncog.

- Andy! - próbálom eltolni magamtól, de nem igazán sikerül, hiszen ő sokkal erősebb nálam. - Andy ne már, bármikor bejöhetnek

- Nem érdekel és téged se érdekeljen - emeli rám kék szemeit. - Különben mindig ki akartam próbálni, hogy milyen a pulton szexelni - sötétül el a tekintete.

- Ne már - vörösödöm el jobban.

- Steph, fél órával ezelőtt még engedted, hogy kikötözzelek, hogy uralkodjak feletted és megbüntesselek, ha nem úgy teszel, ahogy szeretném. Te alávetett vagy, én pedig domináns, miért félsz egy kis akciótól? - vonja fel a szemöldökét.

- Andy... - csapok a mellkasára - ne csináld ezt. És ebben amúgy sincs igazad, nem vagyok alávetett típusú, erről Nick is biztosíthat - jelentem ki, majd egyből a szám elé kapom a kezem. - Basszus, én nem...

- Semmi gond Steph - mondja feszülten, majd ellépve tőlem, hagyja el a konyhát.

Annyira utálom, hogy néha előbb jár a szám, minthogy átgondolnám mit is beszélek. Imádom Andyt, éppen most töltöttem el vele jó pár órát szeretkezéssel, és én kit hozok fel, amikor a képembe vágja, hogy alávetett vagyok, ami amúgy csak vele igaz... Nicket. Azt a személyt, akit ki nem állhat. Akivel többször is lefeküdtem mióta itthon vagyok csak, hogy Andyt bosszantsam vele. Nekem teljesen elment az eszem.

A hajamba túrva és egy adag bűntudattal lépek ki a konyhából, majd egyből Andyt kezdem el keresni. A többiekkel ül a nappaliba, én pedig erőt véve magamon közelítem meg őket. Eddig lehet kínosan éreztem magam, de már az elszállt, sokkal inkább attól félek, hogy Andyt nagyon megbántottam ezzel. Szerencsére anya és Amy nem hagyták abba a beszélgetést, csak Brandon bámul, mintha aki tudja, hogy történt valami közöttünk az elmúlt öt percben. 

Félve lépek Andyhez, majd ülök le mellé szorosan. Érzem, ahogy a testéből árad a feszültség, engem pedig egyre inkább elfog a pánik, hogy talán mindent elrontottam. Félve húzódom hozzá közelebb, majd helyezkedem úgy, hogy oda tudjak neki súgni valamit.

- Kérlek ne haragudj rám - motyogom. - Nem gondoltam át miket beszélek - helyezem kezem a mellkasára, mire ő egyből az megfogja azt. Először azt hiszem azért, hogy ellökje onnan, de amikor összekulcsolja őket, majd az ölébe helyezi megkönnyebbülten sóhajtok fel. - Tényleg nagyon sajnálom, szeretlek - suttogom, miközben egy puszit nyomok a nyakára, aminek következtében lassan kezd ellazulni a tartása. Karjával átöleli a derekam, majd lenéz rám. Halvány mosoly jelenik meg az arcán, majd egy puszit nyom az orromra.

- Ha tudnátok, hogy mióta szeretnénk titeket így látni - szólal meg anya, minek következtében megdermedek, ugyanis teljesen megfeledkeztem róluk. - Annyira édesek vagytok!

- Nálam biztosan nem jobban - néz végig a szemeimbe. - Végre azt a lányt tarthatom a karjaim között, akit teljes szívemből szeretek és nem kell megjátsszam magam a közelébe, visszafogva, hogy kimondjam szeretem.

- Nem gondoltam volna, hogy ennyire nyálasak lesznek - morogja Brandon. - Értem én, hogy szeretitek egymást, de azt lehet halkabban és kevésbé úgy, hogy hányingert kapjak - húzza el a száját. 

- Brandon! - kiáltok rá, hozzávágva egy párnát. 

- Drága nővérkém a mellettetek lévő szobában vagyok, a falak pedig nem félméteresek, te pedig nem vagy olyan halk, amilyen szeretnél lenni - jegyzi meg, duzzogva.

- Hagyd őket, B - szól rá anya. - Ha nem tetszik valami, akkor menj át a barátnődhöz, és ne őket szívasd, mert szerintem már éppen eleget szenvedtek és végre megérdemelnek egy kis boldogságot, meg kettesben töltött perceket.

- Anya! - motyogom zavartan.

- Semmi baj aranyom, mi már itt sem vagyunk, titeket pedig várunk vacsorára - szólal meg Amy, majd anyával a nyomában elhagyják a házat.

- Akkora egy barom vagyok! - mordulok az öcsémre, kibontakozva Andy karjaiból. - Mi a francnak kellett ezt felhoznod? Egy kicsit sem gondolsz arra, hogy éppen a család ül körülötted, miközben te a mi kapcsolatunkat osztod ki!

Hallom a hátam mögül Andy kuncogását, de csak a szemem forgatva bámulom tovább az öcsikém, aki lassan feláll, majd elém sétál és megáll.

- Nem fogom sokáig bírni... - suttogja, a hangomat utánozva. Abban a pillanatban megindulok felé, de két kar megállít tettemben. - Jó szórakozást - vigyorog ránk, majd intve távozik a lakásból.

Andy még mindig nevetve szorít magához. Tudja, hogy mennyire utálom, amikor szórakoznak velem és az öcsém most pont ezt tette, ezzel teljesen felhúzva engem, na meg arról ne is beszéljünk, hogy még anyának is bele kellett szólni. Azt hiszem jobb lenne, ha keresnék egy lakást, ahol egyedül lennék és akkor nem kellene azért aggódjak, hogy valaki meglát, amikor nem kellene, vagy kényelmetlen helyzetbe hoz, mert adok rá neki esélyt.

- Lazulj el, Bogyó - csókol a nyakamba. - Az öcséd mindig ilyen volt, és tudhatnád, hogy nem fog megváltozni, mert rólunk van szó - fordít meg a karjaiban, majd dönti az enyémnek a homlokát. - Ne foglalkozz velük, se a korábban történtekkel. Tisztában voltam vele, hogy nem direkt csináltad, és nem is haragudtam rád, csak féltékeny lettem, mert ő hamarabb megkapta azt, amit én akartam - suttogja. 

- De már nem fogja - jelentem ki halkan. - Már nincs másra szükségem, csak rád - nézek csillogó szemeibe.

- Akkor sem kellett volna, ha te nem vagy annyira makacs és inkább velem maradsz - sóhajt fel. - De ezen már nem érdemes vitatkozni, mert nem lehet rajta változtatni bármennyire is szeretnék. 

- Ugye tudod, ha akkor nem is megyek el vele, nem lett volna az az isten, hogy lefeküdjek vele. Nem azért mert nem akartam volna, hanem, mert nem éreztem volna helyesnek. De igazad van, erről ne beszéljünk, már nem számít, hiszen már senki más nem érdekel rajtad kívül. 

***

Az elmúlt pár napban egyre több kínos pillanatot éltem meg. Persze a legtöbb az én drága öcsémnek volt köszönhető ugyanis örömét lelte abban, hogy ittas állapotban felhozza a mi nemi életünket a többiek előtt. Andynek nem igazán jött be, hogy nem engedem közeledni, amikor nálunk van, így az utolsó pár estét nála töltöttük, amivel nem is volt baj, egészen tegnapig, amikor észrevettem, hogy Amy otthon van. Abban biztosan voltunk, hogy amikor mi megérkeztünk senki sem tartózkodott a házban, viszont azt nem tudtuk megmondani, hogy mikor érkezett meg. A pajkos mosolyából biztosan hallotta mi történik odafent, így én amilyen gyorsan csak tudtam leléptem, el sem köszönve Andytől. Pár órával később Andy nevetve toppant be a telefonommal a kezében, amit már amúgy órák óta kerestem. Tudtam, hogy maradni akar, de nem volt könnyű rávennie, ugyanis attól tartottam, hogy reggel ismét az öcsém vigyorgó képével kell szembetalálnom magam, mivel képtelen vagyok visszafogni a hangom. 

- Nem hittem volna, hogy tényleg betartod a szavad - nézek a szemeibe közelebb húzódva hozzá,

- Miért ne tettem volna? Megígértem neked - mosolyog rám.

- Anyd, az elmúlt pár napban az ágyat nem igazán alvásra használtuk, nem hittem volna, hogy kibírsz egy estét, anélkül, hogy hozzámérj - nevetek fel.

- Megérintettelek, csak nem úgy - jegyzi meg. - Nem muszáj lefeküdjünk, ahhoz, hogy érezzelek. Elég csak ennyit csinálnom - simít végig a derekamon, aminek köszönhetően kiráz a hideg. - Látod - suttogja, majd egy puszit nyom a számra. 

Ma indulunk sátorozni. Olyan rég voltam már velük, hogy lassan kezdem elfelejteni, milyen amikor pár fiatal össze van zárva egy erdőben. Persze tisztában vagyok vele, hogy nem telik el egy óra és már minden egyes emlékem beugrik, amint megérkezünk. Emlékszem, hogy pár héttel ezelőtt még tartottam ettől az egésztől, de már nem, hiszen az a dolog, amiért aggódtam megoldódott. Andyvel kibékültem, Juliet nem lesz itt én pedig nem kell minden pillanatban majd meneküljek, ami annyit jelent, hogy jól fogom magam érezni. 

Több mint az út felét végigaludtam, hiszen ismerem már annyira a többieket, hogy tudjam ma este nem fog senki se korán lefeküdni, ugyanis inni fogunk és már most kezdetét veszi az, hogy a legjózanabb személynek majd be kell számolni mit csináltak a többiek, mivel ők nem fognak rá emlékezni. 

Lehet, hogy gyerekes, hogy ez a szokásunk még mindig megmaradt, hiszen nem sok huszonéves mondhatja el magáról, hogy még mindig ugyanazt teszi az év pár napján, amit tiniként, amikor csak lázadásból történt minden. Mi már csak szórakozásból tesszük.

- Minden rendben? - kérdi mellém érve Andy. - Elég sokat aludtál, ami nem igazán jellemző rád.

- Csak kimerült vagyok - vonom meg a vállam. - Tudod az elmúlt napokban nem igazán hagytak pihenni éjszakánként és az elkövetkezendő pár napban sem igazán fogok rendesen aludni, szóval valamikor erőt is kell gyűjtsek.

- De még mennyire, hogy nem fogsz - jegyzi meg perverzül.

- Azt már nem! - szólal meg az öcsém. - Ti ketten - mutat ránk - eszetekbe ne jusson csinálni valami mást is abban a sátorban az alváson kívül. Megtiltom!

- Nem is terveztem lefeküdni vele egy sátorban a csillagos ég alatt - forgatom meg a szemeim.

- Jaj, Brandon hagyd már őket - szól rá Zoe. - Most jöttek össze és szerelmesek te is voltál - néz rá csúnyán - és ha jól tudom neked sem szólt be senki, amikor miattatok nem aludtunk - bök felé.

- De az más - sóhajt fel. - Egyikőtök sem volt rokonom, ő viszont a nővérem és nincs kedvem azt hallgatni, ahogy a legjobb haverommal kamatyol - morogja.

- Pofa be, szépfiú! - néz rá vigyorogva Zoe. - Ne akard, hogy elveszítsem a türelmem, hagyd szépen békén Andyt és Stephet.

Szemforgatva hallgatom a kisebb vitát és az öcsém morgásait. Elhiszem, hogy nem tetszik neki, de nekem meg abból van már elegem, hogy folyamatosan felhozza ezt a témát. Már éppen megszólalni készülök, amikor megérzem Andy leheletét a fülemnél. 

- Tényleg nem fogod engedni, hogy megérintselek ebben a pár napban? - simít végig a karomon.

- Azt nem mondtam, hogy nem érinthetsz meg, de nem fogok veled lefeküdni - adom a tudtára, halkan mivel ez nem tartozik a többiekre.

- De miért? - lehel egy puszit a nyakamra.

- Andy... - sóhajtok fel, mivel pont azt a pontot kezdi el puszilgatni, ami a legérzékenyebb a nyakamon és ő ezt pontosan tudja. - Nem szeretném mások előtt élni azokat a pillanatokat, amik csak ránk tartoznak - motyogom oldalra döntve a fejem.

- Azt majd meglátjuk, mert nekem igenis a terveim között van - fordít magával szembe, majd csókol meg. 

Kezeimet a nyakába akasztva húzom magamhoz közelebb, míg ő az oldalam simogatja. Lágyan csókol, érzelmesen, ami nem igazán jellemző az olyan fiúkra, mint ő, de én élvezem, mert ennek köszönhetően minden érzelem átjön. Szeretet. Féltés. Törődés. Sajnálat. De leginkább az, hogy bármire képes lenne értem.

- Szeretlek - suttogja az ajkamra.

- Én is szeretlek - mosolygok rá. 

A fiúk elmentek felhúzni a sátrat, mi meg a többiekkel itt állunk és rajtuk nevetünk. Valahogy ez még mindig nem változott az idők során. Ha lehet ilyet mondani, sokkal inkább csak romlott, hiszen még bénábbak lettek, mint voltak.

- Édesem, azt hiszem én inkább a kocsiban alszom, mert van egy olyan érzésem, hogy ma nem lesz kész a sátor - kiált oda Gregnek, Zoe. 

- Bekaphatod, édesem. Talán ha segíthetnél, akkor hamarabb menne - pillant rá, miközben egy bottal mutat felé.

- Azt már nem - rázza meg a fejét nevetve. - Ez nem az én dolgom, édes - kacsint rá.

- Úgy viselkedtek, mint az óvodásak. Szeretitek egymást, de közben ott szívatjátok a másikat, ahol csak tudjátok - nevetek fel. - Ezt most úgy mondom, mintha mi mások lennénk, pedig mindenki látja, hogy ez nem igaz. 

- Tényleg, még mindig nem érzem azt, hogy elégszer elmondtam neked, hogy mennyire örülök, hogy végre összejöttetek. Cukik vagytok együtt, és ne hallgass az öcsédre, használd ki az összes lehetőséget, mert már egy csomó időt elhalasztottatok. Mi nem fogunk beszólni, ha ti sem - jegyzi meg halkan.

- Egyetértek Zoeval - jelenik meg mellettem Andy, majd húz magához. - Büszke vagy a pasidra?

- Annak kellene lennem? - emelem fel a fejem.

- Híres, dögös és még egy sátrat is hamarabb fel tud húzni, mint a többiek, ez nem elég, hogy büszke lehess rá? - kérdi lenézve rám, vigyorogva.

- Nem tudom - vonom meg a vállam. - Én úgy láttam, hogy igazán sokat bénáskodtál te is vele, csak csoda történt és rájöttél, hogy azt az izét fordítva kell odatenni.

- Nocsak ki beszél, te még azt sem tudod mi az az izé - nevet fel. - Ezért este még büntetés lesz Bogyó - suttogja a fülembe, majd a fenekemre csapva indul el Greg irányába, hogy segítsen neki...

Sziasztok! Végre szakítottam egy kis időt is az írásra. Kicsit elkésve is szeretnék mindenkinek kellemes ünnepeket kívánni, na meg Andynek Boldog Szülinapot! Ez a rész akkor kellett volna kikerüljön, de aznap nem igazán volt időm írni. Már minden vizsgán túlvagyok, de persze még eredményt nem tudok. Január végén lesz a nagy vizsga, tehát új rész nem tudom mikor jön, annyit elárulok, hogy már kevés van hátra és februárban biztosan befejeződik a történet DE nem kell aggódni, mert helyette lesz egy másik, csak kicsit később. Az is egy Andy FF lesz, amit itt találtok meg: Asshole. Remélem tetszett a rész! Köszönöm az olvasókat és a bíztatásokat! További szép estét!

15.FEJEZET

"You're mine"

- Én is szeretlek téged, Bogyó - suttogja a fülembe. - El sem tudod képzelni, hogy mióta várom, hogy ezt mond nekem, ebben a hangsúlyba - fonódnak karjai még szorosabban körém. - Évek óta - dörmögi. 

Boldogsággal tölt el, hogy érzem nem csak én vagyok boldog azért, mert végre kimondtam, amit már rég ki akartam, hanem ő is. Azt hiszem most egy olyan pillanattal ajándékoztam meg őt, amit soha nem fog elfelejteni. De ezzel nincs egyedül, mert az én szívembe is beégette magát ez a pillanat. Ez az egész nap, amikor végre kimutathattam, hogy ő az enyém és én pedig az övé vagyok. Már nem csak mások szemében vagyunk együtt és viselkedünk úgy, mint egy pár, hanem így is van, igazából is. Annyira jó érzés erre gondolni. Tartozni valahová, ahová azt hittem nem fogok újból, de most már tudom, hogy mindez csak azért volt, mert nem ők voltak az igaziak. Nem rájuk volt szükségem, hanem egy olyan személyre, aki végig itt volt mellettem, csak én sosem gondoltam rá úgy, vagy ha mégis megtette volna a szívem, az agyam azonnal cselekedett és elnyomta az érzést. 

A hajával játszok, miközben ő még mindig szorosan tart. Nem tudom elképzelni mióta vagyunk így, de nem is érdekel, akár napokat is kibírnék, mert biztonságban érzem magam. Nyugodt vagyok és szerelmes. Egy lágy puszit nyom a nyakamra, majd hátrébb húzódik, hogy a szemembe tudjon nézni. Kék iriszei csillognak, örömöt sugároznak. Csak rá kellene nézni, hogy megmondjuk éppen mi játszódik le benne. Titkolni se tudná, hogy boldog, pedig eddig mindig sikerült neki. Mindig elrejtette az érzéseit, ha kellett, de most nem tudja, mert olyan erősek, hogy átvették fölötte az uralmat, én pedig boldogabb nem is lehetnék, hogy mindez miattam történt meg.

- Mondd ki még egyszer - kérlel a szemeimbe nézve. - Hallani akarom, hogy újra és újra kimondod - suttogja. - És elvárom, hogy ez sokszor történjen meg, míg én magam el nem hiszem, hogy ez most tényleg a valóság és nem csak az egyik álmom.

- Szoktál erről álmodni? - vonom fel kíváncsian a szemöldököm. - Hányszor álmodtál már arról, hogy szerelmet vallok neked?

- Túl sokszor - sóhajt fel, miközben mosoly kúszik az arcára. - De most hallani akarom, hogy te is szeretsz engem, nem csak én téged.

- Nem vagyok benne biztos, hogy megérdemled - játszadozom vele, hiszen tudom, hogy mennyire utálja, ha valaki nem azt teszi, amit kérnek tőle. Derekamon lévő ujjai a bőrömbe marnak, hiszen tisztában van vele, hogy én nagyon jól szórakozom, míg ő kevésbé. - Szeretnéd, hogy kimondjam azt a bizonyos szót? - hajolok hozzá közé, míg már alig lesz pár centi közöttünk. Szemei csillognak, lassan már nem is kéken, hanem inkább feketén.

- Pontosan tudod, hogy mit szeretnék - tűri fel a pólóm, és érinti meg a bőröm. Bizsergés fut át az egész testemen, pedig igazából még hozzám sem ért rendesen. - Ha szeretnéd, hogy folytassam - körös az ujjaival a csípőmön, ami belőlem nyöszörgést vált ki - akkor ki fogod mondani, életem - vigyorog rám.

- Gonosz vagy - jelentem ki szaggatottan. - És ez zsarolás - teszem hozzá, próbálva kordában tartani a lélegzésem. - Mi van, ha nem is gondoltam komolyan és most újra kikényszeríted belőlem, mert azt hitted igazat mondok? 

- Ismerlek Steph, ezt elfelejtetted - suttogja. - Tudom mikor mondasz igazat és azt várom, hogy újra kimond az igazságot, míg még türelmes vagyok - húz magához közelebb, minek következtében hozzám dörgöli dudorodó nadrágját.

Kezdem elveszíteni az uralmam a testem fölött, pontosan tudja mit kell tennie, hogy elérje a célját, hiszen ismeri az összes gyengém. Szinte biztos vagyok benne, hogy ezt az estét nem alvással fogjuk tölteni. Még a gondolattól is kiráz a hideg. Belegondolni is, hogy lefeküdjek vele... persze mindennél jobban szeretném, csak valahogy beugrik az a kép a fejembe, amikor még csak barátok voltunk vagy micsodák és onnan ide jutottunk. Oda, hogy akarjuk a másikat, bármit megtennénk érte és egyáltalán nem furcsa ez a helyzet, pedig kicsit talán annak kellene lennie. Hogy zavarna-e a szüleim és az öcsém jelenléte? Kellene, de nem igazán tudok velük foglalkozni ebben a pillanatban, csak azt látom, hogy itt áll előttem az a srác, aki fontos számomra, akinek bármit odaadnék, amit csak kér tőlem. Igaz nem mindenben lehet az első, de azt biztosíthatom, hogy utolsó igen.

- Min gondolkozol? - dönti homlokát az enyémnek, miközben még mindig kínoz. - Egyre jobban vörösödsz, talán nem elképzeltél valamit? Szeretnéd, hogy valóra váltsam a képzeleted? - vigyorodik el.

- Ömm... - húzom meg az egyik tincsét. - Jól van - eresztem ki az eddig bent tartott levegőm. - Szeretlek - suttogom az ajkára. - Mindennél jobban - karolom át a nyakát. - És igen, szeretném... - hajlok a füléhez.

Mielőtt még befejezhetném a mondatom, Andy durván az ajkam után kap. Pillanatokon belül a karjaiba vagyok, lábaimmal szorosan ölelem át a derekát, miközben érzem, hogy lassan lépked valamerre, míg kezei fel le járnak a gerincemen. Csókja vad, és akaratos. Én pedig mindennél jobban élvezem. Vággyal tölt el, hogy nem gyengéd velem, hogy nem próbálja visszafogni magát, mert én sem teszem az. Egyáltalán nem érdekel, hogy olyan erővel markolom a haját, hogy bármelyik pillanatban a kezemben maradhat pár száll. Nem érdekel semmi sem, csak a tény, hogy itt van velem és most már teljesen az övé lehetek. 

- Halknak kell lenned - suttogja a nyakamra, amint ajkaink elválnak. Hangosan zihálok, miközben lassan az ágyra helyez és fölém mászik. - Nem így terveztem ezt az egészet, de már nem tudom tovább húzni. Akarlak! - néz a szemembe.

- Akkor csináld - dörmögöm. Ujjaimmal a pólóját keresem, hogy meg tudjam tőle szabadítani, hiszen az előző pillanatokban rólam is lekerült a felsőm, bár még mindig nem tiszta, hogy hogyan, bár ez most nem is fontos. 

Fél kézzel mellettem támaszkodik, miközben a másikkal a hasamon indul lefelé. Libabőrös leszek az érintése mentél, ami mosolygásra készteti. Lassan gombolja ki a nadrágom, majd amint ez megtörtént gondolkozás nélkül dugja a bugyimba ujjait. Nem most érint meg először, számomra mégis olyan, mintha azt tenné. Minden érintése, olyan mintha az első lenne. 

Amint ujjaival dörzsölni kezdi a csiklóm, szemeim lehunyom és átadom magam az érzésnek. Próbálom magam kicsit visszafogni, de képtelen vagyok visszatartani a nyögéseimet. Érzem, ahogy a lehelete csiklandozza az ajkam, tudom, hogy szinte összeér a szánk, de azzal is tisztában vagyok, hogy nem fog megcsókolni, mert nézni akar. 

- Gyönyörű vagy - suttogja rekedtesen. - És az enyém - teszi hozzá, miközben két ujját felnyomja. 

Semmit sem siet el, pedig a testem sikít a gyorsabb tempóért. Bármit megadnék azért, hogy hagyjuk ezt az egész előjátékot egy másik alkalomra és végre magamban érezhessem, de képtelen vagyok megszólalni. Hiába nyitom ki a szám, csak nyögések törnek fel belőlem. 

- Andy... - nyöszörgöm. Nyakát ölelő karjaimmal közelebb húzom magamhoz, majd az ajkára tapadok, aminek következtébe a csókunkba morog. 

Egy nemtetsző morgással jelzem, amikor kihúzza kezét a nadrágomból, mielőtt még elérhetném a csúcsot. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem is akarta, hogy ez megtörténjen, mert csak fel akart készíteni magára... Tenyerével lassan simít végig a testemen, majd állapodik meg a mellemnél, amivel játszadozni kezd. Csípőm kicsit megemelve dörzsölöm az övéhez, a tudtára adva, hogy többre vágyok. 

- Mit szeretnél? - kérdi ziháltan, pár másodperccel a csókunk megszakítása után. - Mondd el nekem - néz a szemeimbe, bár én alig vagyok képes nyitva tartani őket. - Mondd el nekem, hogy mit szeretnél, hogy tegyek veled, mondd ki és én teljesítem.

- Azt... azt akarom, hogy bennem légy - nyögöm ki nagy nehezen. - És hagyd ezt az egész előjátékot.

Meg sem ismerem a saját hangom. Olyan mély és rekedt, ami általában akkor szokott lenni, amikor beteg vagyok és éppen a hangszálaimat kínzom, nem pedig szex közben, de ő és az érintése ezt váltja ki belőlem. 

- Kérésed számomra parancs - nyom egy apró csókot a számra, majd mászik le rólam, amit én csalódottan veszek tudomásul. 

Gyors mozdulatokkal gombolja ki a nadrágját, majd az alsójával együtt tolja le magáról. Pislogás nélkül követem a mozdulatot, amit ő vigyorogva fogad. Amint ő végez hozzám lép, majd rólam is lerántja az utolsó darabokat. 

- Nem kell gumi - szólalok meg, amikor látom, hogy megáll a mozdulatába.

Már éppen azon voltam, hogy újra megszólalok, amikor végre megmozdult és pillanatokon belül újra fölöttem terem. A fejem mellett támaszkodik meg, majd lassan ereszkedik rám. Érzem, ahogy erekciója a hasamnak csapódik... szemeimmel könyörgök neki, hogy ne húzza tovább az időt, mert már így is sokat vesztettünk, de csak a nyakamhoz hajol és apró csókokat ad az érzékeny bőrre.

Megunva a játszadozást dugom magunk közé a kezem, majd fogom meg és nézek a szemeibe. Felmordul, majd kezemet megfogva húzza el onnan és szorítja mindkettőt a fejem fölé, miközben tekintetével azt parancsolja, hogy tartsam őket ott. Kicsit mocorog fölöttem, majd végre megérzem, amire eddig vártam. Még éppen csak hozzámér vele, de már most kezdem elveszíteni a fejem, már a gondolat is elég, hogy tudom miben lesz részem perceken belül. 

Miután bepozicionálja magát, ismét fölém mászik és az ajkamra tapadva csapódik belém. A csókunkba nyögök, ahogy ő is. Lábaimmal szorosan fogom közre, míg kezeimet nem vagyok képes tovább ott  tartani ahol mondta és a hátára helyezem, aminek köszönhetően érzem, hogy elmosolyodik. Egyre gyorsabb tempóba kezd, ami mindkettőnkből elfojtott nyögéseket vált ki. 

- Nem fogom sokáig bírni...  - adom a tudtára, amikor már képes vagyok levegőt venni. - Ó, istenem... - húzom körmeim végig a hátán, ami morgást vált ki belőle.

- Szeretlek - dörmögi mély hangon.

Számomra ennyi éppen elég volt, hogy teljesen elveszítsem a fejem, amit pillanatokon belül ő is követ. Kimerülten hullik rám, míg arcát a nyakhajlatomba rejti. Mindketten hangosan zihálunk, igaz a súlyával nem igazán könnyíti meg a légzésem, de kicsit sem érdekel. 

- Az enyém vagy - morogja. - Már teljesen az enyém vagy - emelkedik fel lassan rólam, majd néz le rám. - Mondd, hogy az enyém vagy.

- A tied vagyok! - biztosítom róla, egyenesen a szemeibe nézve. - Szeretlek.

***

Reggel ugyanúgy ébredek fel, ahogy az éjszaka elaludtunk. Mindketten meztelenek vagyunk, de nem érzem magam zavarba a közelsége miatt. A tegnapi nap után, hogy is tehetném azt. Mosolyogva gondolok vissza az éjszaka összes pillanatára, amit vele töltöttem. Hosszú időbe telt míg eljutottunk ehhez a részhez is, de megérte. Nem számít mit kellett kibírjunk egymás nélkül, vagy az utóbbi pár napban, megérte, mert most már itt vagyunk egymásnak. Nincsenek titkaink és kételyeink sem. Tudjuk, hogy mindketten őszinték vagyunk a másikkal és szeretjük egymást, és számomra ennyi elég ahhoz, hogy azt mondhassam végre teljes szívemből boldog vagyok, ismét.

- Jó reggel - puszil a nyakamba, aminek következtében felkuncogok. Lassan fordulok meg a karjaiba, majd nézek csillogó szemeibe. - Tudod, ezt meg tudnám szokni - simít végig a fenekemen, én pedig egy ütéssel jutalmazom tettéért. - Hé, nem ütünk - nevet fel.

- Ne légy telhetetlen, Andy - nézek a szemébe. - Különben is, tegnap annyira lefárasztottál, hogy szerintem én a mai napot végigalszom - ásítok egyet.

- De örülsz, hogy lefárasztottalak - jelenik meg perverz vigyor az arcán. - És ki mondta neked, hogy hagyni fogom, hogy visszaaludj? - nevet fel. - Honnan veszed, hogy nincsenek veled mára is terveim?

- Andy, ehhez két ember kell, és amíg a másik teste alvást kíván, addig nincs mit tégy - nézek a szemébe teljes komolysággal.

Tenyere felfedezőútra indul, ami következtébe egy nyögés szalad ki a számon.

- Szerintem a tested az érintésemre reagál és egyáltalán nem fáradt - húzódik hozzám közelebb. - Nem inkább csak te untad meg a tegnapit?

Nagyra nyílt szemekkel nézek rá, mivel nem akarom elhinni, amit mondott. Talán pontosan azért tette, hogy lássa milyen reakciót vált ki belőlem, ugyanis ezzel a mondattal el lehet érni, hogy beadjam a derekam neki és megmutassam, hogy tényleg nem vagyok fáradt. Pillanatokon belül már a csípőjén ülök, amit ő vigyorogva néz. Kezeit a combomra helyezi, majd várja, hogy mi következik. 

- Most mondom el ezt először és utoljára, szóval jól figyelj - hajlok hozzá közelebb, aminek következtébe a mellkasunk majdnem teljesen összeér. - Soha, de soha nem leszek képes téged megunni - nézek a szemeibe. - Ha eddig nem tettem, hidd el nem ezek után fog megtörténni - rázom meg a fejem. - Még sok mindent mutatnod kell nekem... - nyomok egy csókot az ajkára - és remélem sok minden van még a tarsolyodban...

- Szeretnéd tudni, hogy mennyi mindent tartogatok még neked? - húz teljesen magára.

- Szeretnéd, hogy szeressem? - vonom fel a szemöldököm.

- Készülj, mert a mai napot ágyban töltjük és megmutatok neked pár trükköt, amit mástól nem láthattál, mert ezek csak Andys trükkök - gyűr maga alá.

Sziasztok! Tudom, hogy rég volt rész, amiért bocsánatot szeretnék kérni, de az egyetem mellett nem könnyű az írás. Eddig két vizsgán vagyok túl és még karácsony előtt lesz kettő, szóval a következő rész nem tudom mikor érkezik, de a közeljövőben biztosan lesz. Remélem tetszett a rész és várjatok a maradék ötöt. Köszönöm az olvasókat és a bíztatást! Hamarosan újra találkozunk!

14.FEJEZET

Together

Visszagondolva elég sok minden tisztává válik számomra. Akkor is kicsit furcsának tartottam néhány helyzetben a reakcióját, de most már értem, hogy miért tette. Már mindent értek. Csak az nem tiszta számomra, hogy a fenébe nem vettem észre mit érez irántam? Hogy lehettem ilyen vak? Annyi apró jel volt. Szinte mindenki egy párnak látott minket, de amikor felsorolták az indokokat, én csak nevettem rajtuk, hiszen abban bíztam, hogy csak nem látják tisztán a helyzetet, de hatalmasat tévedtem. Ők láttak tisztán, és én voltam a vak. Lehet, hogy Andy sosem mondta ki konkrétan, de észre kellett volna vegyem, hogy mennyire kiakadt, amikor egy fiú miatt sírtam, vagy ha valaki nem úgy bánt velem, ahogy megérdemeltem. Arra is emlékszem, hogy néhány érintésétől kirázott a hideg. Lehetséges, hogy valahol mélyen elrejtve magamban éreztem, hogy valami nincs rendben, de erre nem gondoltam. Mindig szeretett és sosem voltunk barátok ennek köszönhetően, talán ezért éreztem magam néha amikor együtt aludtunk furcsán. Egy ágyban, ölelő karok között. Ki mondhatta volna el, hogy így alszik egy baráttal, aki nem is a pasija? Rajtam kívül azt hiszem nem sokan. 

Aztán ott van az a nap. Az a nap, aminek életem egyik legszebb óráinak kellett volna lennie, de végül maga lett a pokol. Akkor akarta elmondani nekem, hogy mit érez irántam, de velem sorra történtek a katasztrófák. A barátom szakított velem, és nagy nehezen bele kellett törődnöm, hogy igazából sosem szeretett, míg én őt teljes szívemből. Aztán ott volt az egyetem. Nem vettem fel rá, pedig minden arra utalt, hogy bent vagyok, de utolsó pillanatban felhívtak, hogy még sincs így. Apa is elment, pedig vele mindent meg tudtam beszélni. Rá lett volna szükségem azokban a percekben és Andyre, de mindketten elmentek. Néha úgy érzem, hogy apa halálán még mindig nem tettem túl magam, de tudom, hogy most már nem egyedül kell megbirkóznom a dolgokkal, hanem Andyvel és a többiek segítségével. Nem fogok elbújni és magamba roskadni teljesen, mert az nem lenne helyes. De itt nem csak nekem van szükségem segítségre, hanem neki is. Magát okolja valami olyan miatt, aminek egyáltalán nem ő az okozója. Nem tehet róla, hogy ez történt velem azon a napon. Nem azért jött az a sok rossz, mert ő el akart magával vinni és bevallani nekem, hogy mit érez irántam. Egyszerűen csak ilyen kiszámíthatatlan az élet. A rossz dolgok csövestül jönnek és szinte mindig akkor, amikor nem számítasz rájuk. Azt hiszem lassan kezdem megérteni, hogy mit miért tett. Jobban belegondolva lehet én is így cselekedtem volna. Biztosan magamat éreztem volna felelősnek az egészért, hiába sejtettem volna, hogy ez irtó nagy baromság, de ha csak nézzük a dolgokat és nem gondolkodunk, akkor így látszik. 

De a múlttal már nem szabad foglalkozni. Nem számít, hogy mi volt, hiszen már vége van. Már csak az a fontos, ami a jelenben történik. Most itt van velem, és tudom, hogy nem fogom elveszíteni történjen bármi. Megbánta, amit tett... én is megbántam, hogy akkor elment talán, hiszen ha itt maradok, akkor tudtam volna mindenről sokkal hamarabb, mivel keresett. Szeretem őt, ahogy ő is engem. Nem tudom, hogy mi lesz a történetünk vége, de abban biztos vagyok, hogy nem akarok tőle elszakadni. Vele kell lennem, mert szükségem van rá. 

- Igazán ijesztő vagy, ahogy egyik pillanatban mosolyogsz, a másikban pedig pont úgy festesz, mintha elsírnád magad - szólal meg az öcsém, akinek a jelenlétéről eddig nem is tudtam. - Tudod, nagyon örülünk, hogy végre megbeszéltétek a dolgokat és nem kell elviseljem a gyerekes próbálkozásaitokat, hogy a másik agyára menjetek. Anya is örül nektek. 

- Csak boldog vagyok - vonom meg a vállam. - Lehet, hogy ezt nehezedre esik elhinni, mikor éppen könnyek vannak a szemeimben, de így van. Csak visszagondoltam néhány dologra, de most a jelenben élek, és itt igazán boldognak érzem magam. Már elég sok mindent beláttam. Nem kellett volna elmennem, hiszen mindenkinek szüksége volt rám, és hiábavaló volt minden, hiszen semmi sem lett jobb. Itt érzem magam jól, csakis az otthon nyújthat számomra boldogságot.

- Na meg Andy - teszi hozzá nevetve Brandon. - Azt, hogy jól érzed magad, neki köszönhető. Látszik, hogy végre most, hogy átléptétek a határaitokat mindketten boldogok vagytok és nyugodtak. 

- Kislányom - lép be anya a szobába. - Elvigyelek? A városba tartok és ha szeretnéd, akkor szívesen kiteszlek a munkában.

- Köszönöm - állok fel, majd indulok az emelet felé, hogy felkapjam a cuccaim és indulhassunk.

Pár órával később mosolyogva lépek ki az épületből. Bár kicsit félek a mai naptól, viszont egyben örömmel tölt el. Persze tudom, hogy még semmit sem fog történni, hiszen Juliet itt van még, de bízom benne, hogy attól még lehetek kettesben Andyvel. A többiek biztosan észre fogják venni a dolgokat, de azt is sejtem, hogy boldogok lesznek, hiszen valahol magukban ők is azt szerették volna, hogy mi ketten összejöjjünk és ez meg is történt. 

A bárba belépve, egyből megcsap a pia és cigi keveréke. Nem igazán vagyok oda érte, de mit sem foglalkozva vele lépkedek a már lefoglalt asztalunk felé. Mindenki ott van, csak egy személyt nem látok, amit kicsit furcsállok is, de azt hiszem meg tudok a gondolattal békélni, hogy a ma estét kihagyja. 

- Végre megjött az elveszett bárányka is - nevet fel Greg. - Azt hittük eltévedtél, vagy történt veled valami, abba a húsz percbe..

- Igazán vicces vagy - forgatom meg a szemeim. Magamon érzem Andy tekintetét, de próbálok nem feléje fordítani a tekintetem. - Tudod, ezt hívják munkának, amiért pénzt kapsz. Nem mindig lehet eljönni pontosan abban az órában, amikor lejárt a műszakod, mert lehet a másik fél késik vagy még el kell intézned valamit, szóval nem vagyok elveszett bárányka, sosem voltam - nyújtom rá a nyelvem. 

- Én is dolgozok - vonja meg a vállát.

- Igen, és mégis mit? - fordul felé a barátnőm. 

- Veled elég sokszor dolgozunk nem igaz? - vigyorog rá, mire az arca vörössé válik. Az asztalnál mindenki felnevet én meg csak a fejem rázom rajtuk. 

Li veszi észre először, hogy valami nem okos velem, főképpen nem akkor, amikor Andy mellé ülök le. Egy ideig bámul, majd nagyra nyílt szemekkel kiált fel.

- Na végre! - néz minket, mire a többiek furcsán néznek rá. - Ti nem látjátok? - kérdi.

- Ti - mutat ránk Zoe. - Ti, összejöttetek! Igazam van? - vonja fel a szemöldökét vigyorogva. Továbbra sem mondunk semmit, de a hallgatás beleegyezés, szóval leesik nekik a válasz. - Végre! Azt hittem már sosem fogom ezt látni... szóval ezért nincs itt Juliet - gondolkodik el.

- Nem ezért nincs itt - szólal meg Andy. - Igazság szerint jött volna, csak el kell intéznie valamit. 

- Egy pillanat, te most azt akarod mondani nekünk, hogy nem szakítottatok, de összeszűrted a levet Steph-el? - ráncolja a homlokát Zoe.

- Nem egészen így van - sóhajt fel. - Nem értenétek, de tudnotok kell valamit, ami köztünk volt annak vége, nem kell egyikünknek sem szakítania a másikkal, de ezt majd ő elmagyarázza nektek. Nem az én dolgom - jelenti ki, majd felém fordul és közelebb hajol hozzám. - Szerinted mennyire bámulnának meg minket, ha megcsókolnálak? - kérdi csillogó szemekkel.

Meg sem próbálom visszatartani a nevetésem, amin Andy is elmosolyodik. Mindketten tudjuk, hogy úgy bámulnának, mintha még sosem láttak volna csókolózni egy párt, de nem azért mert nem örülnek neki, hanem mert szokatlan lenne a számukra tőlünk. Sosem tettünk ilyet. De most, hogy kimondta nem kell szakítaniuk, mert már úgyis el van rendezve a kapcsolatuk, nem akarom magam visszafogni. Boldog akarok lenni és megcsókolni, amikor csak akarom.

- Annyira imádom, amikor nevetsz - simít végig az arcomon. Magamon érzem az egész társaság tekintetét, még az öcsémét is. Talán mindenki minket néz, de mégsem érzem magam zavarban. Az sem zavarna, ha az egész bár bámulna minket, mert ő is itt van, és az enyém. - Felejtsd el a kérdést, kicsit sem érdekel ha bámulnának - néz a szemembe. - Meg akarom tenni és semmi sem fog visszatartani benne.

Amint kimondja az utolsó szavait, ajkát az enyémre nyomja. Szemeim automatikusan hunyom le, majd húzódom hozzá közelebb. Ajkai lágyan kényeztetik az enyémet, míg kezét a derekamra vezetve von a lehető legközelebb magához. Kezem a tarkójára vezetem, onnan pedig a hajába, mire a csókunkba morog. Pár másodperc után megszakad ez a pillanat, de egyáltalán nem zavar, hiszen tudom, hogy rengeteg alkalmunk lesz még ilyen pillanatokra. 

Fejem a vállára hajtom, majd lassan kinyitom a szemeim. Mindenki minket néz. Vigyorognak, mintha éppen az angyalukkal találkoztak volna.

- Látod, pont erről beszéltem, amikor azt mondtam, hogy izzik köztetek a levegő. Nekem melegem lett attól, ahogy titeket néztelek - iszik egy kortyot az italából Zoe. - Nem, mintha nekem nem lenne ilyenben részem, de ha próbáltam volna sem sikerült volna elszakítanom a tekintetem rólatok. 

- Ne túlozz - nevetek fel.

- Azt hiszed túloznak? - suttogja a fülembe Andy. - Én is éreztem, amiről ők beszélnek, és biztos vagyok benne, hogy te is tisztában vagy vele, hogy mit mondok. Ha pedig nem, akkor este bebizonyítom neked - nyom egy puszit a halántékomra.

- Fogalmam sincs, hogy mit mondtál neki, de azt hiszem jobb ha nem is tudom - húzz el a száját Brandon. - Örülök nektek meg minden, de attól ő még a nővérem, és hiába vagy haver, ha megbántod nem fogok gondolkodni csak támadni - jelenti ki.

- Nem fogom megbántani! - vágja rá Andy komolyan. - Egyszer már megtettem, nem leszek olyan hülye, hogy még egyszer valami hasonlót tegyek. Szeretem őt, és számomra csak az a fontos, hogy ő boldog legyen.

- Valamikor mi is voltunk ilyen cukik, nem igaz? - hajol a barátjához Zoe.

- Inkább azt akarjátok mondani, hogy nyálasak? - néz rájuk Li. - Persze, hogy voltatok és még mindig vagytok - teszi hozzá. - Nem igaz, hogy már két párt kell elviseljek, akik ennyire "aranyosak" lesznek minden alkalommal.

Hát igen, Li nem az a személy, aki jól viseli az ilyen dolgokat, de attól még imádom őt, és azt is tudom, hogy örül nekünk, csak hát ő ilyen. Így kell őt elfogadni, és szeretni. Egy nap majd ő is rá fog jönni, hogy miért vagyunk ilyenek és igazából nem is olyan rossz ez az egész, csak rá kell találni a megfelelő személyre, nem pedig csak kalandokra.

***

Hazaérve egyből a szobámba megyek, nyomomban Andyvel. Meg sem próbáltam lebeszélni arról, hogy itt aludjon, hiszen minden reggelem szebb, ha mellette ébredhetek. A bárban láttam, hogy Nick is észrevette van valami közöttünk. Nem jött oda hozzánk, és látszott rajta nem igazán örül neki, szóval lehet ebben Andynek mégis igaza volt abban, amit mondott, de már egyáltalán nem számít. Nem érdekel senkinek sem a véleménye. 

Nick meg fogja érteni, és ha tényleg el akart csábítani, akkor örülni fog annak, hogy én boldog vagyok. Barátok lehetünk még, hiszen bírom és ha ő elfogadja ki mellett döntöttem, akkor semmi ellenvetésem azért, hogy találkozzunk, csak ne akarjon nekem keresztbe tenni.

- Minden rendben? - ölel át hátulról Andy. - Igazán csendes vagy, amióta hazaértünk.

- Mindig voltak ilyen pillanataim - dőlök a mellkasának. - Nyugodt vagyok és élvezem a helyzetet, amit már megtehettem volna régebben is, ha észreveszem a jeleket, amiket mások láttak. 

- Az nem a mi időnk volt, de ez... ez már igen - nyom egy csókot a nyakamra. - Nem tudom, hogy mi lesz velünk egy hét múlva, de abban biztos vagyok, hogy nem fogsz tőlem megszabadulni. Mert nálad semmi sem fontosabb számomra.

- Ne emészd magad a múltért, rendben? - fordulok meg a karjaiban. - Tudom, hogy magad okolod, de semmi közöd sem volt hozzá, egyszerűen csak megtörtént, de az már nem számít. Minden okkal történik, szóval ennek is volt valami indoka, csak még nem jöttünk rá. De már nem is fontos, hiszen most pontosan ott állunk, ahol szeretnénk, igaz? - nézek a szemébe.

- Igen, pontosan ott állunk, ahol szeretnék, veled - suttogja, homlokát az enyémnek döntve. - Bárhol lehetünk, míg te mellettem vagy nem érdekel. Holnap a fellépésen neked fogok énekelni, eddig is ezt tettem, de most már hivatalosan is megtehetem úgy, hogy mindenkinek elmondom, hogy te vagy az én Bogyóm.

Itt a pillanat, érzem, hogy eljött az ideje annak, amit már rég ki akartam mondani. Azt szeretném, ha hallaná és tudná, hogy én is úgy érzek, mint ő. Ki fogom mondani, és a nap minden percében meg fogom tenni, mert tudom, hogy ezzel mosolyt fogok csalni az arcára.

- Szeretlek - suttogom alig hallhatóan, de Andy szorosan ölelő karjaiból megtudom, hogy tisztán hallotta. 

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, remélem tetszett! Nem tudom, hogy a következő mikor fog érkezni, de azt biztosan mondhatom, hogy igyekezni fogok. További szép hétvégét!